Még az LGT is megénekelte, milyen fontos helyszíne volt a rádió történetének a Gyáli út: „…S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító, és ott volt huszonháromban az első stúdió.” A televízió történetének ugyanúgy, csak harminc évvel később. Amikor ugyanis 1953 decemberében sor került az első próbaadásra, a próbaantennát a Gyáli úti állomásra szerelték fel. A jelet egy onnan négy kilométerre lévő Leningrád típusú szovjet tévékészülék fogta. Akkor még csupán egy állóképet.
Az ötvenes évek elején Magyarország kifejezetten le volt maradva a környező országokhoz képest a televíziózás tekintetében. Ez azért is furcsa, mert Mihály Dénes és Tihanyi Kálmán révén a magyarok nagyon is fontos szerepet játszottak a „távolba látás” kifejlesztésében. Igaz, egy másik korban, és még egy másik rendszerben. De 1951-ben a Szovjetunió, az NDK, még Csehszlovákia is előrébb tartott az új tömegkommunikációs eszköz elterjedésében, az Egyesült Államokban pedig már másfél millió tévékészülék volt használatban. Megkezdődött hát a felzárkózás, majd a kísérletek. Miután a Gyáli útról sikeresen eljutott a jel arra a bizonyos tévékészülékre, felgyorsultak az események. Már a következő év elején felszerelték a kísérleti adót a Széchenyi-hegyen, az egykori Hargita Panzió negyedik emeletére, és az első mozgóképet már annak segítségével közvetítették. Ez a bizonyos filmecske egy repülőgép landolását örökítette meg Ferihegyen, azt lehetett látni, ahogy földet ér, gurul a betonon, és az utasok kiszállnak belőle.
Tévét a Keravillból!
A Minisztertanács döntött, és megbízást adott egy nagy teljesítményű adó beszerzésére, valamint arra is, hogy a rádió Pollack Mihály téri épületében megalakuljon a rádión belüli tévés főosztály. Egy vezetőből és két beosztottból állt ez a főosztály. A politikai akarat mögött meghúzódott a szándék, hogy ezzel az új eszközzel talán az eddiginél is hatásosabban lehet eljuttatni az üzenetet a dolgozók tömegeihez, vagyis propagandacélra is jól használható. Ez a felismerés bizonyosan hangsúlyosabb lett az ötvenhatos forradalom leverése után. Nem véletlen, hogy miután „a Magyar Rádió és Televízió vezetősége 1957 első felében megtisztította az intézményt a szálláscsinálóktól, árulóktól, karrierista ingadozóktól”, az 1957. május elsejei rendezvények közvetítésével az új intézmény és az új médium is felsorakozott az új rendszer mellett. Ez a bizonyos május elseje számít a Magyar Televízió hivatalos születésnapjának.
Még ezelőtt elkezdődött a Széchenyi-hegyi adótorony építése, amelynek tetejére hamarosan felkerült az antenna. A közvetítőkocsi Angliából érkezett, ahogy a szakember is, aki a magyar kollégáknak megtanította, hogyan használják.
Ám a hivatalos születésnap előtt is történtek fontos dolgok. Már 1954-ben rögzítették az első tévéfelvételt, és akkor találták meg bázisnak a Szabadság téri egykori Tőzsdepalota épületét. Addig a beszédes nevű Lenin Intézet birtokolta, de őket fokozatosan kiköltöztették. 1955-ben tévéfelvétel készült Kodályról, a korszak megkérdőjelezhetetlen óriásáról, és év végére összeállt az első tévéhíradó is. A következő évben, 1956 nyarán a Budapesten koncertező Yehudi Menuhin állt a kamerák elé, és akkoriban történt, hogy kilenc nap alatt elkelt százötven darab tévékészülék a Keravillokban.
A rendszeres műsorszórás eleinte heti négy-öt órában történt, az év végére érte el a tíz órát. Adásnap kedden, csütörtökön és pénteken volt. Az adások kísérleti jellege akkor szűnt meg, amikor felavatták a nagyadót a Széchenyi-hegyen. De a Magyar Televízió még mindig a Rádió társintézménye volt, és az is maradt, egészen 1974-ig. A Rádió Újság címébe kisebb betűkkel ugyan, de bekerült: és Televízió. Az új médium egyre népszerűbbé vált. Már volt annyi nézője, hogy megszavaztassák velük, melyik legyen a következő adásnap, és az emberek úgy döntöttek, szombaton néznének még műsorokat. 1958 végére már tizenhatezer magyar otthonban volt tévékészülék, így a hatalom elérkezettnek látta az időt, hogy bevezesse az előfizetési díjat. Ez sem állította meg a folyamatot. A következő évben ötvenkilencezren, 1960-ban száznégyezren, 1962-ben már háromszázhuszonötezren rendelkeztek saját tévével. A Corvin Áruház 5500 forintért árulta, és részletre is meg lehetett venni. Azt, ugye, mondani sem kell, hogy a Kékes, Tavasz vagy bármely egyéb készüléken minden fekete-fehérben volt látható.
Matúzné híradója
