Kérdés: Kislányom vidám, értelmes gyerek, most első osztályos. Jól tanul, a magatartását is dicséri a tanító néni. Én azonban el vagyok keseredve, mert azt látom, hogy a gyerek megutálta az olvasókönyvet (az olvasást még nem, de arra is hamarosan sor kerül, ha ez így folytatódik), és retteg a könyv, füzet külalakját elrontó fekete pontoktól. A felmérőit még hibátlanul írja meg (minek kell felmérőt íratni első osztályban?), de egyre komorabb, szomorúbb. Az ábécéskönyvben ismeretlen, sokszótagos, elvont fogalmakat jelölő szavakat kell(ene) már most folyamatosan olvasniuk. Például: szabadalomról, színvonal, szájsebészet, ólmommal, tartállyal stb. Ha a tankönyvből olvas, görcsben van. Ha a negyedik órában egy bugyuta mondóka tartalmát első olvasás után nem tudja elmondani, fekete pont. Ha az iskolában felejtett füzetből hiányzik a házi feladat (három szó bemásolása) – fekete pont.
Magam is tanítónő vagyok. Többször volt már első osztályom. Fekete pontot még soha életemben nem adtam és nem is fogok adni. A fekete pont nem segít, nem serkent több vagy jobb munkára, viszont a lelkiismeretes gyerek önbizalmát csorbítja. Tapasztalatom szerint, ha már nem dicsérünk (indokolt esetben, ami szárnyakat ad a gyereknek), s ki akarjuk fejezni, hogy valami nem megy, azt más módon is lehet. Például: „Remélem máskor jobban figyelsz!” „Ez még nem az igazi!” „Gyakorlat teszi a mestert!” „Minden kezdet nehéz!” Szeretném ismerni a véleményét a fekete pontról és arról, hogy kell-e az elsősöknek januárban a szabadalomról és a szájsebészetről olvasniuk.
Válasz: Misi jut eszembe. Az egyik budapesti gyermekpszichológiai rendelésen dolgoztam, amikor novemberben – a rendőrség javaslatára – szülei behozták Misit. Elsős volt, kifogástalan magaviseletű, értelmes kisfiú, aki elindult világgá. A rendőr figyelt fel rá a piacon és hazavitte a mamájához. Azért ment világgá, mert az egyébként rokonszenves fiatal tanítónő azt mondta a szintén rokonszenves fiatal szülőknek a szeptember eleji első szülői értekezleten, hogy; „És a fekete pont napja otthon gyásznap legyen!” A szülők ezt betartották, mert Misi — mint minden gyerek abban az osztályban — novemberre már összegyűjtött néhányat. Mind megannyi gyásznap. Ezért ment világgá.
Mint tudjuk, az első osztályban már régen nincs osztályzás. (Most már egészen hatodikig nem kell jegyekkel osztályozni!) De a hiányzó osztályzatok helyébe sok helyütt hamar – s nem egyszer a szülők kívánságára – belépett a fekete pont, a zöld pont, a piros pont; a boszorkány, a róka, a törpe. Így jelképesen újra lett osztályzás az első osztályokban.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a fekete pont megbénít, elkeserít, letör, vagy éppen közömbössé tesz, különösen elsőben, és hogy a mi felnőtti tehetetlenségünket tükrözi. (Én is tanítok. Ha bajom van a tanítványaimmal, biztos lehetek benne, hogy velem van baj – s az én módszereimmel -, nem velük. Ebben az alapelvemben még sosem csalódtam.)
Ami pedig az olvasókönyvet illeti: így van, ahogy mondja. Az elmúlt években új és új módszerek riasztották el gyerekeinket az olvasástól, miközben siettették őket. Miért? Az írás, az olvasás kulturális alapkészségek – mint mondani szokták – az elemi számolással együtt. A készségeket lassan, ráérősen lehet csak stabil módon kialakítani. Ha harminc óra alatt tanulhatok meg autót vezetni, ezt nem lehet három napba sűríteni úgy, hogy minden nap tíz órát veszek. Nemcsak azért nem, mert ez fárasztó, hanem mert ahhoz, hogy a tanulás során a részmozzanatok automatizálódjanak, aludnom kell! Alvás közben épül be személyiségembe, amit napközben felvettem, gyakoroltam. Amíg arra gondolok, hogy mit is kell előbb megnyomni a kuplungot vagy a gázt a sebváltóhoz képest, addig nem tudok vezetni. Amíg elgondolkozom, hogy ez a kerek betű, aminek szára van p vagy d, addig nem tudok olvasni. Amíg arra gondolok, hogy kerekítek-hurkolok, addig nem tudok írni.
Nők Lapja 1998/3. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
