Nemcsak a mezők liliomát, és a »civil« feleségeket, de a hősöket és a primadonnákat is öltöztetni kell. A jelmezek és jellemek mestere ilyenkor rendszerint egy sort kap a kritikák végén: ötletes, látványos, találó — esetleg festői, vagy jellegzetes. A jelmezek jelzői sokkal kevésbé változatosak, mint maguk a művek,s a ruhák. Schäffer Judit azonban így is imádja mesterségét. Ezt a grafikából, dramaturgiából, viselettörténetből, színpadismeretből és szabásrajzból ötvöződött, művészetté nemesedett szakmát.

A Mosoly országa látványos felújítása a Fővárosi Operettszínházban jó alkalom volt arra, hogy premier-plánba állítsuk — nem, ezúttal nem a primadonnát, nem a bonvivánt, és nem is a szubrettet, — hanem a festőién szép és meghökkentően ötletes ruhák tervezőjét. Schäffer Judit a József Attila Színházból kirándult vendégként az operett mezőjére.

— A legfontosabb törekvésem az volt, hogy másként tervezzem az operett-toaletteket, mint eddig. Igyekeztem kiszorítani a flittert, a csipkét és a különböző díszítő csecsebecséket. Az egészet akartam dekoratívon megoldani. Külön problémát jelentett, hogy a darab két világban játszódik. A hősök a századforduló Becséből érkeznek a kínai udvarba. Egy egész világ a különbség. És a ruháknak ezt mégis úgy kell kifejezniük, hogy a néző azt is megérezze: egy mű jelmezei vonulnak él a színpadon. Ezért választottam a ruhákra a századforduló kedves díszítő elemei közül a keleti eredetű, szecessziós kacskaringókat. Azt akartam elérni, hogy a bécsi és a kínai motívumok szinte rímeljenek egymással. A jelmezek jellemző funkciója az operettben háttérbe szorul. Itt a látványosság és a hangulati hatás a legfontosabb. Amíg a Túltisztességes asszony ruháinak tervezésénél az volt a fő gondom, hogy három, nem egészen szilárd erkölcsű asszony életmódjának rokonvonását, s a köztük levő jellembeli különbségeket hangsúlyozzam; a Mosolyországában is a primadonnaruhák látványosságára kellett törekednem. A megszokott, csipkével borított dekoltázs helyett megpróbáltam például egy új, rácsos, szalagos megoldást tervezni. Azt hiszem, ez modernebb és jobban „lejön” a színpadról. De azért még ebben is rejtőzik valami szimbolikus, tartalmi megoldás: számomra ez a ruha a századforduló asszonyának bezártságát is idézi.

A fekete-fehér útiruha, amelyben Liza megválik Szu-Csongtól, megint más meggondolásból született. A mi gyászruhánk színét a kínai gyász fehérével oldottam fel. A Herceg és a húga egyféle piros két árnyalatában búcsúztatják a hercegnőt. Ruhájukkal így hangsúlyoztam összetartozásukat. Mikor a darabban szereplő „sárga kabátot” terveztem, kint jártam a Keletázsiai Múzeumban, ahol eredeti rajzokkal, metszetekkel segítettek. Fontosnak tartom a hiteles és korhű dokumentumokat. Hiszen csak azok alapos ismerete vértezi fel az emberit annyira, hogy eltérhessen tőlük…

F. A.

Nők Lapja 1962/50. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Nők Lapja archívum