Sosem tudni, az emberre mikor, milyen módon talál rá a szerelem. Hiába akarjuk görcsösen, keressük szüntelenül, várjuk lázasan, általában akkor jön, amikor nem számítunk rá – aki már tapasztalta, az tudja, hogy ez cseppet sem közhely.

Így volt ez az akkor húszéves Steiner Edittel is, akire élete legsötétebb korszakában követően talált rá a boldogság – számolt be róla korábban a Telegraph. A lányt családjával együtt 1944-ben deportáltak Székesfehérvár környékéről Auschwitzba. Anyját és őt munkára osztották be, a többieket viszont gázkamrába küldtek.

A Harmadik Birodalom végnapjain, a szovjetek előrenyomulását látva, a németek úgy döntöttek, a rabokat Auschwitzból a bergen-belseni koncentrációs táborba helyezik át. Gyalog meneteltették őket, aki pedig nem tudta tartani a tempót, azt lelőtték. Az 56-58 ezer rab közül mintegy 20 ezer ember jutott el a táborba, amit a britek 1945 áprilisában szabadítottak fel.

Köztük volt a skót katona, John Mackay is, aki a felszabadítás örömére rendezett ünnepségen pillantotta meg Editet. A lány rögtön megtetszett neki, ám nem merte felkérni táncolni. Maga helyett egy barátját küldte, aki egy üzenettel tért vissza hozzá: Edit abban az esetben fogadja el a felkérést, ha az személyesen a férfitól érkezik. John tehát kénytelen volt összeszedni minden bátorságát.

Edit és megmentője immár több mint 70 éve élnek boldog házasságban, két gyermekük, hét unokájuk és öt dédunokájuk született. És, hogy mit üzennek a fiatal pároknak? Hogy ne engedjék kihunyni a romantikát a kapcsolatukból az év egyetlen napján sem.

Minket hihetetlenül meghatott a történetük, ami arról ad tanúbizonyságot, hogy ha nem adjuk fel a reményt, a sok rossz után is ránk találhat a boldogság. Hirtelen, villámcsapásszerűen, a maga csodálatos és meglepő módján.

Szöveg: F.R.

Fotó: telegraph.co.uk