Amikor felmerül Korzika neve, sokan elbizonytalanodnak, hogy a sziget a franciákhoz vagy az olaszokhoz tartozik-e. Hivatalosan mintegy kétszázötven éve Franciaország része, a helyzet mégsem ennyire egyszerű. Először is a turisták többsége Olaszországból érkezik, komppal, és a helyi nyelv, a korzikai, az olasz toszkán dialektusával áll rokonságban. Olasz barátaink a lelkünkre kötötték, hogy meg ne merjünk szólalni franciául (nem mintha tudnánk), ragaszkodjunk az olaszhoz, mert a helyiek azt szeretik. Ahogy a komp befut a bastiai kikötőbe, hatalmas graffiti ordít a szikláról: Corsica is not French! (Korzika nem francia), majd minden óriásplakáton francia szöveg virít. A helységneveket mindkét nyelven kiírják, de a francia általában át van húzva festékszóróval, és több helyen látni függetlenséggel kapcsolatos, a „hódítókat” gyalázó feliratokat. A szállásadókkal, pincérekkel beszélgetve úgy tűnik, nagyon erős a korzikai önérzet, de azért ott motoszkál az ember fejében, vajon a francia állam támogatása nélkül is ilyen rendezett lenne-e a sziget. Ezt a francia–olasz dilemmát mi nem tudtuk megfejteni tíz nap alatt, de szerencsére el tudtunk tekinteni tőle, és zavartalanul élveztük mindazt, amit ez a különleges hely adhat. 

KOMBINÁLJUNK!

A családunk számára ideális nyaralóhelyen lehet fürdeni, túrázni, akadnak szép kisvárosok, és finomakat ehetünk – emiatt utaztunk Korzikára is. Csupán háromszázötvenezren laknak itt, a sziget minden csücskében találni csodás településeket, de egyik sem idegesítő nagyváros. Nagyon figyelnek rá, hogy elkerüljék a tömegturizmust, ezért nem épülnek óriási szállodák, a tengerparton nincsenek hatalmas nyaralóövezetek. Ennek hátulütője, hogy viszonylag kevés szálláshely közül lehet válogatni, bonyolult repülővel odajutni, és nehézkes az autóbérlés. (Praktikus kocsival menni, és kempingezni vagy apartmant bérelni.)

A főváros, Ajaccio a legnagyobb település. Pezsgő nyaralóhely, sok-sok hotellel, étteremmel, butikkal, de az óváros gyalogszerrel könnyedén bejárható. Itt született és kilencéves koráig itt nevelkedett Napóleon, úgyhogy a városban tényleg minden róla szól, az utcákon lépten-nyomon a Bonaparte családhoz kötődő látnivalókba futunk bele, itt egy utcanév, egy emléktábla, egy szobor, ott a katedrális, ahol őt és a testvéreit megkeresztelték, de a szülőháza a legizgalmasabb. Ma már múzeum, gyönyörűen fel van újítva; érdemes végigállni a kasszánál a pár perces sort. A kiállításon bepillantást nyerhetünk a Bonaparte család történetébe, a hadjáratokba, láthatunk pár korabeli bútort, használati tárgyat. (Egyetlen probléma, hogy minden csak franciául van kiírva, de a pénztárnál lehet kérni angol nyelvű audioguide-ot.)