Kérdés: Azért fordulok önhöz, mert néhány hete nem hagy nyugodni egy probléma. A Nők Lapjában olvastam egy cikket, melyben megemlítették, hogy bizonyos felmérések szerint a homoszexuális férfiak jelentős része sokáig együtt aludt gyerekkorában az édesanyjával. Nálunk is ez a helyzet. Több mint négy éve élek egyedül a fiammal, aki most hatéves. Pici baba korában külön szobában aludt, de amikor egyedül maradtunk, nem volt más lehetőség, egy szobában, egy ágyban kellett aludnunk. Azóta pedig „így maradtunk”, mert így volt kényelmes mindkettőnknek. Már a cikk megjelenése előtt is próbálkoztam vele, hogy rávegyem a fiamat, költözzön át a saját szobájába, de ő kézzel-lábbal tiltakozott, én pedig erőszakkal nem akartam rávenni a dologra. A szobájában egyébként csak a játékai vannak, ő szinte soha nincs ott. A kérdésem: mennyi ideig veszélytelen az együttalvás, és miként vegyem rá a fiamat, hogy aludjunk egymástól külön?

Válasz: Kevés érthetőbb dolog van a gyerekkel való együttélésben, az alvási szokások kialakulásában, mint az, hogy ha magunkra maradunk gyerekünkkel a „kiürült” lakásban – akárcsak az apát vagy a család egy részét elragadó utazás, vagy külföldi kiküldetés miatt is -, mint hogy összebújunk a kicsivel, nálunk alszik el, és nincs se erőnk, se kedvünk, hogy az ágyába átvigyük. Örülünk, hogy ott szuszog mellettünk, meg aztán az áthelyezéskor, félig fölébredve, ő is tiltakozik, amit addig, amíg teljes volt a család, nem tett meg.

Ez néhány alkalommal vagy esetleg egy átmeneti időre rendben is van, de tartósan tényleg nem szerencsés az együttalvás a növekvő gyerekkel, mert már a negyedik-ötödik életév körül (esetleg még előbb) olyan tudattalan fantáziák elemei vegyülhetnek a helyzetbe, melyek egyrészt még szorosabban a helyzethez kötik, másrészt, feldolgozatlanságukkal – és feldolgozhatatlanságukkal – erősen megterhelik a gyereket.

Ami a homoszexualitás kialakulását illeti, az, azt hiszem, ennél jóval bonyolultabb, sokkal több összetevőből álló, és nagyon sok részletében máig tisztázatlan kérdés. Én nem hiszem, hogy az együttalvás éppenséggel homoszexualitást determinálna, kényszerítene további fejlődésben. Azt mindig el szokták mondani, hogy a túlzottan erős kötődés egy házassági kapcsolatban uralkodó típusú anyához gyakran fellelhető a szexuális fejlődésben homoszexuális életutat választók előtörténetében.

Azt hiszem, azt kell mondanunk, hogy a tartós együttalvás nem csak a homoerotikus fantáziák felé terel – mintegy elhárítandó az ennél mélyebbről fakadó fantáziákat -, hanem egyéb feszültségeket is okoz. Leszakadási, érési nehézségek is mutatkozhatnak, miközben a mélyen elfojtott fantáziák nagy energiákat vonnak el a lelki életből, a lelki fejlődéstől. (Egészen más a helyzet azokban az archaikus, törzsi társadalmakban vagy szubkultúrákban, ahol „mindenki” együtt alszik, és ahol megvan a kialakult szokásos alvásrend a kunyhó szalmával felszórt részén, vagy akár a „négyszemélyes” ágyon, ágyban.)

Ha levelét jól olvasom, fia most megy majd iskolába. Ez mindenképpen változást hoz az életébe, másfajta átrendezésekkel is, új, írásra alkalmas kisasztallal és a hozzá való székkel, lámpával a szobájában. Ezt az alkalmat – máskor pedig egy költözést, festést, lakásátrendezést- kell megragadni ahhoz, hogy az eddigiektől eltérő új rendet alakítsunk ki, olyan új rendet, amely nem csak az alvásra, az együttalvásra vonatkozik. Ezt az új rendet viszont most határozottan – határozott kedvességgel kell kialakítanunk, utalva arra is, hogy mind a kettőnknek jobban ki kell magunkat pihennünk, és erre nagyobb a lehetőség, ha mostantól fogva elkülönítetten alszunk. Persze, hogy a gyerek még egy ideig újra és újra átjár hozzánk, ilyenkor újra és újra kedvesen fogadva megnyugtatjuk, és visszakísérjük a saját ágyába, saját szobájába.

A gyereknek, mint minden ilyen esetben, éreznie kell, hogy mi egyértelműen elszántuk magunkat ennek a szokásnak a megváltoztatására, és hogy ha az átszoktatást akár heteket – vagy esetleg hónapokat, egy-két-három hónapot – vesz is igénybe, akkor is végbe visszük. Az átállásnak ez a formája sikeres szokott lenni (én még nem találkoztam olyan esettel, hogy ne sikerült volna).

Előfordulhat az is, hogy az átrendezés úgy alakul, hogy a felnőtt költözik be abba az eddig nem használt szobába, amelyik a gyereké volt. Ez, persze, mindig a helyi körülményektől és adottságoktól függ.

Úgy gondolom, hogy semmiféle szorongásra nincs oka, még semmiről nem késtek le, és még semmiben nem hibázott. De kisfiával együtt változtatás előtt áll.

Nők Lapja 1999/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images