A Casablancát félig- meddig magyar filmnek is tekinthetnénk, annyi benne a hazai vonatkozás. Rendezője Michael Curtiz, alias Kertész Mihály volt, aki 1919-ig negyvennél több filmet forgatott itthon, mégis igent mondott, amikor Bécsbe csábították, majd meg sem állt Hollywoodig. A Carl pincér szerepét alakító Szőke Szakáll is Magyarországról emigrált, eredeti neve Gerő Jenő volt, S. Z. Sakallként szerepelt a stáblistán. Az útlevelekkel csencselő Ugartét alakító Peter Lorre-nak szintén magyar gyökerei voltak. És bár a fi lm egyik főhősét, Viktor Lászlót cseh ellenállóként mutatják be, magyarosan csengő nevéhez Kertész Mihály ragaszkodott. Alakítója, Paul Henreid viszont Ausztriából emigrált. Az amerikai fi lm szereplőgárdájában alig akadt „igazi” amerikai: az igazán pikáns történet Conrad Veidté, aki Németországból menekült el zsidó származású feleségével, majd Hollywoodban egymás után náci tisztek szerepével kínálták meg. Legemlékezetesebb alakítása éppen a Casablanca Strasser őrnagya. A több száz szöveg nélküli statiszta között is számtalan közép-európai emigráns akadt – ez csak fokozta a háborús történet hitelességét.
Randevú a csúcson
Mert a Casablanca nemcsak egy könnyes-bús szerelmi melodráma, hanem háborús fi lm, amelyben óriási szerepet kapott a politika. A második világháború egyik döntő fordulata idején készült; cselekménye éppen a Pearl Harbor elleni japán támadás előtti napokban játszódik. Ezt onnan tudjuk, hogy Rick (Humphrey Bogart) kezét akkor pillantjuk meg a filmben, amikor aláír egy csekket: a dátum 1941. december 2. Magát a filmet néhány hónappal később forgatták le, 1942. május 25-e és augusztus 3-a között. A bemutatót eredetileg 1943 tavaszára tervezték, ám a szövetségesek észak-afrikai előrenyomulása miatt előbbre hozták 1942 novemberére. 1943 januárjában aztán széles körű forgalmazásba kezdtek – nem véletlenül. Ekkor találkozott Casablancában Churchill brit miniszterelnök és Roosevelt amerikai elnök. E diplomáciai esemény készítette elő a szövetségesek nevezetes teheráni konferenciáját, amin már Sztálin is ott volt. A fi lm tehát minden elemében arról akarta meggyőzni a nézőit: fontos a részvétel, Amerika nem maradhat ki – különösen a japán hadüzenet után – a világháborúból, a győzelem kovácsa az USA lehet. Eljött a kétkedőkkel szemben a hazaszeretetre biztató alkotások ideje: nem véletlenül került elő ekkor Hollywoodban az Everybody Comes to Rick’s (Mindenki eljön Rickhez) című színdarab, amely már több hónapja porosodott a Warner Brothers stúdiójában, és ideális anyagnak bizonyult egy hazafi as drámához. És aligha véletlenül röppent fel az (ál) hír: Rick szerepét azért nem kaphatja meg a színész (a későbbi amerikai elnök) Ronald Reagan, mert példát mutatva önkéntesként katonának állt.
Azt mondja a fáma, hogy Sztálin imádta az angolszász háborús filmeket: egyik kedvence az ugyancsak magyar Alexander Korda, azaz Korda Sándor rendezte Lady Hamilton volt. Házi vetítőjében minden bizonnyal megnézte a Casablancát is – ne feledjük, ekkor még közel sem volt lefutott a háború kimenetele. Folyt az 1943. február elején véget érő gyilkos sztálingrádi csata, nagyon kellett a második front, a nyugati szövetségesek effektív részvétele a háborúban. Így, ha Sztálinnak – esetleg – nem is tetszett a fi lm, nyilván egyet kellett értenie annak mondanivalójával, az amerikai háborús propagandával. Megváltozott a helyzet azonban a világháború után, a hidegháború kezdetekor, amikor a Szovjetunió számára szövetségesből ellenséggé vált a nyugati világ. A szovjet propaganda érdeke most már az volt, hogy minél kisebb jelentőségűnek tüntesse fel a szövetséges angolszász hatalmak részvételét, és minél nagyobbnak a szovjet áldozatvállalást. Így vált a Casablanca nemkívánatos alkotássá
nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész megszállt keleti blokk területén.
Fordítások, ferdítések
…
Még több érdekességet tudhattok meg a kultikus történetről a Nők Lapja 2017-es NYÁR különszámában.
Szöveg: Balázs-Piri Krisztina
Fotó: Getty Images
