MINDEN KEZDET NEHÉZ?
Az, hogy anyám a születésem után a kórházban hagyott, az egész életemet elvitte abba az irányba, hogy sokáig ide-oda dobált a sors. Voltam csecsemőintézetben, többen próbálkoztak az örökbefogadásommal, három évig anyámnál is laktam. Aztán egyszer csak megjelent a Winkler család, akiknek rengeteget köszönhetek. Az igazolványomban Winkler vezetéknévvel szerepelek, a gyerekeinket szintén így hívják.
ALKALMAZKODÁSBÓL ÖTÖS
Kilencéves koromtól gyermekotthonban nevelkedtem. Az ottani mindennapokra és az örökbefogadásokkal járó csalódásokra vezethető vissza a bizalmatlanságom, ami miatt felnőttként kevés embert engedtem a legbelső burkomba. Ugyanakkor az állami gondozottságomból fakad az is, hogy bármilyen társaságba pillanatok alatt be tudok illeszkedni, és hogy felnőtt fejjel sem zavart soha, ha például kollégiumi szobában kellett aludnom. Ami ezekből az évekből fontos még, hogy találkoztam a Szerdi családdal, ők nevelők voltak az otthonban. Támogattak, segítettek, számonkérték rajtam például azt is, ha nem tanultam.
ITT FELEDTEK
Abban, hogy színész lettem, fontos szerepet játszottak a pedagógusaim, ugyanis az ő hatásukra fordultam az irodalom, a költészet és a művészet felé, végül az otthonban én lettem az ügyeletes versmondó.
