Csont és bőr testét vörösre és szárazra cserzette a nap, lába a mezítláb közlekedéstől hólyagos és sebes volt, tályogtól sajgó fogát egy kocsikulccsal „operálta meg”: a 35 éves ausztrál Ricky Megee élet és halál közt függött, és igazi hajótöröttnek tűnt, amikor 71 napos sivatagi kóválygása után rátaláltak. A csontsovánnyá fogyott férfi a gondos kezelésnek hála viszonylag hamar, és megdöbbentő módon maradandó egészségkárosodás nélkül felépült szörnyű kalandjából. De mi történt előtte?
Ricky Megee eltűnése
Megee 1971-ben született a Victoria állam vidéki, földművelő régiójában, Gippslandben, de fiatalkorát már Melbourne-ben töltötte. Bár későbbi visszaemlékezéseiben alapvetően boldognak festette le ezt az időszakot, az nem volt sem nehézségektől, sem balhéktól mentes. Édesapja a család Melbourne-be költözése után öngyilkos lett, ő pedig nem fejezte a főiskolát, és fiatal felnőttként hosszú évekig különböző alkalmi munkákból tengődött: halászott garnélára, volt villanyszerelő, kereskedett szőnyeggel, volt biztonsági őr egy éjszakai klubban, de igazán sehol nem találta meg a helyét.
Olyannyira nehezen tudott beilleszkedni, hogy harmincas évei elején börtönbe is került:
verekedésért és droggal való visszaélés miatt marasztalták el. Szabadulása után azonban felcsillant a remény egy rendezett és jobb életre, az egyébként kifejezetten jóképű, megnyerő férfi megismerkedett későbbi feleségével, és egy egészen jó állást is kínáltak neki a nyugat-ausztráliai Port Hedlandben. A nagy távolság ellenére (a bő négyezer kilométeres út autóval több napba telik) azonnal elvállalta a feladatot, a hosszú útra pedig – mely részben elhagyatott, sivatagos területen keresztül vezetett, és amelyet egyébként korábban már többször megtett – egy terepjáróval, egyedül, partnere nélkül indult.
Azt, hogy mi is történt, ami elvezetett ahhoz, hogy Megee egyedül, autója nélkül találja magát a sivatag közepén, egészen pontosan ma sem lehet tudni, Megee ugyanis felépülése során többféle, egymásnak több ponton ellentmondó történettel állt elő ezzel kapcsolatban. A közös pont csupán a történetek vége, azaz számkivetettségének kezdete volt: az általa elmesélt sztorik mindegyike arra futott ki, hogy miután valahogy elkábították, öntudatlanságából egy földbe vájt veremben, fekete nejlonnal letakarva ébredt valahol a sivatag közepén, hevenyészett sírjára köveket dobtak, és a gödör körül pedig dingók szaglásztak. Megee elmondása szerint csak lassan nyerte vissza öntudatát, de ezután rögtön számba vette veszteségeit (ruháit elvették, csak nadrágja marad meg, zsebében néhány dollárral és a kocsikulcsával). Ahogy kimászott a gödörből, csak kietlen tájat és száraz fákat látott maga körül. Rettenetesen szomjas volt, és mivel hamar felmérte, hogy ott, ahol van, nem fog segítséget kapni, vaktában, és még kicsit kótyagosan elindult lakott területet keresni. Eltűnése első 10 napjában amikor és emennyit tudott, folyamatosan ment.
Hegy Halls Creek közelében, Ausztrália nyugati részén. Megee számkivetettségének díszlete. (Fotó: Getty Images)
Haladását ugyanakkor több tényező is nehezítette: egyrészt nem ismerte a területet, nem volt térképe, a táj pedig (amit errefelé teljesen mindennapos, hogy több száz kilométeren át nem tarkít lakott terület) megint csak kevés viszonyítási pontként szolgált. Másrészt nem volt cipője, így
a homok nagyon hamar felperzselte a lábát, világos, érzékeny bőrét a nap égette agyon,
közérzetét pedig nemcsak az étel és ital hiánya viselte meg, de a sivatagban tapasztalható óriási hőingás is. A sivatagban nappal akár negyven fokig is felmelegedett a levegő, éjszaka viszont csípős hideg lett, neki pedig semmilyen ruhája vagy takaróalkalmatossága nem volt, a hideg vagy meleg elől legfeljebb a bozótba húzódhatott. Megee többször elájult nap közbeni vándorlásai közben, pedig még szerencséje is volt, mert ezekben a hetekben már beköszöntött az esős évszak, így valamivel kegyesebb volt az időjárás, mint lett volna néhány héttel korábban. Párnaponta eső is esett, Megee pedig ilyenkor friss vízhez jutott, igaz később, amikor felismerte, nem szolgáltathatja ki magát ennyire az időjárásnak, saját vizeletét is elkezdte fogyasztani, hogy megelőzze a kiszáradást. Enni pedig azt ette, amit talált: próbálkozott ehető virágokkal, később kígyókkal, gyíkokkal, békákkal, azaz mindennel, amit a lakatlan és néptelen vidéken egyáltalán talált. Sem állandó táborhelye, sem tűzrakó helye nem volt egészen addig, míg 10 nap után egy elhagyott gazdasági területen egy vályúszerűséget nem talált, amit felfordítva egyfajta sátrat eszkábált magának. Ekkorra már azonban annyira le volt gyengülve, hogy nem tudott tovább menni. Bár eredetileg az volt a terve, hogy a védett helyen majd erőre kap, és amint lába kicsit gyógyul, ismét tovább megy, erre azonban nem került sor, mert csak annyi erőt sikerült összegyűjtenie, hogy alkalmanként vadászni vagy vízért menjen. Sivatagi tartózkodása alatt majdnem hatvan kilót fogyott, a „kiruccanás” előtt százöt kilós, erős férfi megtalálásakor kevesebb mint 50 kilót nyomott csak, az éhenhalás és a kiszáradás szélén állt ekkor.
Szerencsés véletlen és szerencsétlen sztorik
Megmenekülését tulajdonképpen csak a véletlennek köszönheti: megtalálói, helyi munkások épp két állandó munkaállomásuk között váltva hajtottak el táborhelye mellett. Ilyen útra nagyon ritkán került sor, és mivel más jármű sem közlekedett ezen a területen, Megee alig akart hinni a fülének, amikor számkivetettsége 71. napján egy közeledő autó hangját hallotta. Kivánszorgott menedékéből és integetni kezdett az autó felé. Az őt megtaláló munkások egyike, Mark Clifford
úgy jellemezte Megee-t, mint egy „két lábon járó csontvázat” és azt mondta, hogy a terület, ahol megtalálták Megee-t „talán egész Ausztrália egyik legelszigeteltebb helye.”
Megee-t a munkások előbb táborukba, később kórházba vitték, ahol intenzív ápolásban részesült, és bár a kezelési idő vége előtt önként távozott, természetesen ezután is hosszas rehabilitációra szorult. Megee a beszámolók szerint elképesztő gyorsasággal gyógyult: Dlifford meglátogatta őt a kórházban, és úgy emlékezett vissza, hogy első találkozásuk után pár nappal már rá sem lehetett ismerni a férfira.
Bár életét – vélhetően az utolsó pillanatban – sikerült megmenteni, Megee már a kórházban újra veszélybe került, mert eltűnésének körülményei kapcsán rendőrök hallgatták ki, akik viszont nem voltak maradéktalanul elégedettek vallomásával. A Megee eltévedéséhez vezető események némileg zavarosak voltak, és a megtalálása utáni időszakban a férfi kis túlzással minden alkalommal másképpen mesélte el a történetét. Először azt mondta a megmentőinek, hogy lerobbant az autója, de aztán – a The Washington Post beszámolója szerint – azt állította, hogy stopposok, akiket gyanútlanul felvett autójába bedrogozták, és sorsára hagyták. Megee később újabb adatokkal pontosította (egyúttal homályosította el) a történetet, ekkor már azt mondta, hogy Kalkaringi és Halls Creek között felvett egy helyi őslakost az autójába, aki véleménye szerint valamikor bedrogozhatta az italát. Megee azt is elmondta, hogy bár általában maga nyitotta ki az autója hűtőjéből elővett italát, ez alkalommal megengedte utasának, hogy kinyisson neki egyet.
Később, 2010-es önéletrajzában Megee már azt állította, hogy eltűnése napján három férfit vett észre azt út szélén, akiknek kifogyott a benzinjük, és akiknek felajánlotta, hogy egyiküket elviszi egy benzinkútra. Ebben a sztoriban Megge már arról is írt, hogy elképzelhető, hogy dulakodás közben drogos fecskendővel szúrhatták meg.
Akárhogy is történt, Megee később úgy emlékezett, hogy egyre inkább kábultnak és zavarodottnak érezte magát, majd elájult, mielőtt – nem tudni mennyivel később – visszanyerte volna az eszméletét. A könyves verzió szerint Megge egy rablóbanda táborában ébredt fel, a bandatagoknál fegyver volt, amit viszont nem használtak ellene. Kis idő elteltével a rablók felszedték a tábort, és eltűntek, és mielőtt elmentek, ellopták a cipőjét, de pár dollárt hagytak nála, belökték egy gödörbe és fekete nejlonnal takarták le.
A rendőröknek jó ideig gyanús volt a férfi viselkedése és zavaros történetei.
Furcsállták például, hogy ha tényleg kirabolták, támadói miért hagyták nála a kocsija kulcsát, illetve miért nem ölték meg és ásták el, ha ilyen kegyetlen bűncselekményt követtek el ellene. Az, hogy később priusza is kiderült, még gyanúsabbá tette a rendőrök szemében, akik arra gyanakodtak, hogy sztorijával valamilyen általa elkövetett bűncselekményt próbál leplezni. Hogy megtudják az igazságot, Megee-t többkörös pszichiátriai vizsgálatnak is alávetették, a szakemberek viszont azt a visszajelzést adták, hogy sztorijának hitelességét épp annyira nem tudják bizonyítani, mint ahogy azokat megcáfolni sem. Végül pedig arra jutottak, hogy a 71 napos dehidratáció és az extrém terhelés könnyedén okozhatott olyan tudatkieséseket és későbbi memóriazavart nála, ami megnehezítette, hogy eltűnésének és eltévedésének pontos részleteit elmesélhesse. Előfordulhat például, hogy elrablása és megtalálása körülményei is összemosódtak nála, mint ahogy az is, hogy útja során őslakossal, egy helyi bandával és benzinből kifogyó stopposokkal is találkozott. Orvosok pedig azt is megerősítetek, hogy a megtalálásakor tapasztalt fizikai állapota megfelel mindannak, amit 71 napjáról mesélt, és hogy a csodálatos túlélésben kifejezetten erős szervezete segítette a férfit.
Megee 4 évvel a történtek után könyvet adott ki sztorijáról, és több évig járta a világot, motivációs előadásokat tartva a túlélésről, később Dubajba költözött, és feleségül vette azt a Katie nevű nőt, akit eltűnése évében ismert meg.
Speciális diéta
Megee túlélésének egyik leglenyűgözőbb része a hihetetlen életösztön, amivel a férfi néhány nap alatt önellátásra állt át: a kezdetektől különféle piócák, rovarok, kígyók, hangyák és gyíkok, valamint ehető növények fogyasztásával maradt életben. Bár a terület, ahol eltűnt, egyes különleges, csak itt megtalálható madárfajok élőhelye, Megee nyilvánvalóan gyenge és rutintalan volt a madarászathoz, amihez ráadásul eszköze sem volt, így kénytelen volt rovarokra és hüllőkre alapozni diétáját.
A tigriskígyó gyakori errefelé. Azt persze nem tudjuk, hogy Megee menüjén pontosan milyen fajok szerepeltek (Fotó: Getty Images)
Vizet ivott, amit „különböző gátakból és víznyelőkből, illetve az esőzések után kialakuló alkalmi tavakból” nyert, és hevenyészett táborában úgy spórolt az erejével, ahogy egész nap a bozótban feküdt, és naponta csak egyszer, épp a túléléshez elegendő mennyiséget evett. Amikor nem jutott vízhez, saját vizeletét itta. „A piócákat nyersen ettem, egyenesen a gátból kapkodtam ki őket, a szöcskéket szintén nyersen fogyasztottam. A békákat viszont nyársra húztam és megsütöttem, egész pontosan a napon szárítottam ropogósra őket” – emlékezett vissza a túlélés technikáira.
A sztori utóélete
Megee sztorija sokáig lázban tartott a közvéleményt, amelyet érdekes módon a túlélés körülményeinél is jobban izgatott, mi történt a férfivel elképesztő kalandja előtt. Az előtörténettel kapcsolatos kétkedéshullámot a média is szította, a Sydney Morning Herald például cikkében utalt rá, hogy aggályok merültek fel Megee beszámolójának egyes elemeivel kapcsolatban, és azt is megszellőztette, hogy Megee megpróbálta eladni a történetét egy kereskedelmi tévének. Arról is részletesen beszámoltak, hogy kezdetben a rendőrségnek is kétségei voltak a történettel kapcsolatban. Megee ugyanakkor rendre cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint beszámolója bármilyen módon félrevezető volt, és azt is felajánlotta, hogy élőben megjelenik a televízióban, és ha az kell, békát eszik, hogy bizonyítsa, az igazat mondja.
Az ABC rádió, ami hosszabb interjút közölt vele, később arról számolt be, hogy Megee teljesen ingyen mesélte el nekik a történetét – bár csak azután, hogy sikertelenül próbálta meggyőzni a csatornát, hogy egyezzenek meg egy 15 000 dolláros tiszteletdíjban. Egy túlélési szakértő pedig később úgy nyilatkozott, hogy Megee túlélése nem is annyira hihetetlen, mint elsőre tűnik. A szakértő szerint – akármit is gondolunk az előzményekről – Megee 71 napjának eseményeiben nem érdemes kételkedni, mert igenis lehetséges túlélni a sivatagos bozótban, és hogy a túléléshez erős fizikum, szerencse és erős életösztön kell. (Valami olyan, mint amilyennel a háromkilométeres zuhanást túlélő Juliane Koepcke rendelkezett.)
Nos akármi is előzte meg Rick Megee eltűnését (egyes feltételezések szerint Megee nem kényszer hatása alatt fogyasztott drogot, de ezt a tényt igyekezett elhallgatni az őt kikérdezők előtt), túlélőtörténetének különlegességét nem lehet megkérdőjelezni.
Kiemelt kép: Getty Images
