A társkeresés sosem volt egyszerű műfaj, és a módszerek tekintetében minden korszaknak megvoltak a maga forradalmi újításai. Emlékezzünk csak, hogy 90-es évek végén és a 2000-es évek elején mekkora világszám volt a villámrandizás. Egyébként ennek a műfajnak is megvan a maga őse, ugyanis az USA bizonyos államaiban már a 19. században működött egy New Year’s Calling nevű hagyomány, amely szerint január első napján az egyedülálló nők összefogtak, és valamelyikük otthonát megnyitották a nyilvánosság számára, ahova az ismerősi körükben lévő agglegények, azok barátai, de akár idegenek is betérhettek egy nagyon rövid, maximum 10-15 perces villámlátogatásra.
Hogy a modernkori villámrandizás műfajának ki fektette le az alapjait, arról megoszlanak a vélemények, de az egyik legerősebb feltételezés szerint egy Los Angeles-i rabbi találta ki, hogy segítsen a zsidó közösség egyedülállóinak gyorsabban egymásra találni. A módszer azonban kinőtte a közösséget, és a kilencvenes évek végétől gyakorlatilag az egész világon elterjedt. Ma azonban, 20-25 évvel később valóságos őskori kövületnek számít a villámrandizás műfaja, ami jól megmutatja, hogy igenis léteznek ismerkedési trendek.
A jobbra húzástól a csóktilalomig
Az internet térnyerésével ezek a trendek gyakorlatilag úgy törtek elő a semmiből, mintha Pandora szelencéjét nyitottuk volna ki. Jött minden, ami a csövön kifért, és megismertük az ismerkedési módszerek kettő pont nullás verzióinak legmélyebb bugyrait is. Megjártunk az online ismerkedés mennyét és poklát, ám mire kezdtünk volna kiigazodni a különböző weboldalak és applikációk útvesztőiben, jött a pandémia, és már megint minden felülírt egy új és szélsőséges helyzet.
Ha addig úgy tartottuk, hogy a társkeresés kihívásokkal teli műfaj, akkor a pandémia idején bizonyára jelzőket is alig találtunk, amelyekkel leírhattuk volna a helyzetet. A karantén és a social distancing mind-mind olyan tényezők voltak, amelyek gyökeresen ellent mondottak az ismerkedés természetének, társkeresők milliói azonban nem adták fel a reményt szerte a világon. Egy negyvenes amerikai barátom például arról számolt be, hogy életében nem randizott annyit, mint a karantén idején, mivel azonban egy házban lakott a szüleivel, és az első időkben még valóban semmit sem tudtunk erről a kórról, ő szigorúan betartotta a másfél méteres távolságot, és néhány hónap leforgása alatt az összes arizonai nemzeti parkot bejárta különböző nők társaságában. Csak épp hozzájuk sem ért.
Valahol azt olvastam, hogy Amerikában a pandémia idején az egészségügyi szakemberek azt javasolták az egyedülállóknak, hogy kerüljék a „face to face” kontaktust szexuális együttléteik során, ne csókolózzanak, vagy legalábbis tegyék mindezt FFP maszkban, sőt, ha megoldható, szex közben a felsőtestüket válassza el valamiféle fal. Ennél valóban szexibbnek hangzik a nemzeti parkok bejárása még másfél méteres távolsággal is, de hát azt tudjuk, hogy a pandémia számos furcsaságra rávett minket, sőt, azt is elérte, hogy ezekhez hozzászokjunk és „normális”-ként tekintsünk rájuk. Ezek a fura idők lassan kezdenek a feledés homályába merülni, és a tárkeresés menete visszatért a régi medrébe, ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan újdonságok, amelyekkel érdemes tisztában lennünk, ha ép bőrrel (és szívvel) szeretnénk megúszni ezt a továbbra is kihívásokkal teli műfajt. A huffingtonpost.co.uk listába szedte, melyek azok az ismerkedési trendek, amelyeket jobb, ha szintén hagyunk a feledés homályába veszni, ezekből szemezgettünk.
1. A zombie-ing az új ghosting
A ghosting kifejezést talán már senkinek sem kell megmagyarázni. Ez az a jól ismert jelenség, amikor az addig lelkes és gőzerővel érdeklődő fél mindenféle magyarázat vagy búcsú nélkül eltűnik, és soha többet nem hallunk felőle.
A zombie-ing pedig nem más, mint mikor az eltűntnek nyilvánított fél visszatér, és úgy tesz, mintha mi se történt volna.
Egyik biztatóbb, mint a másik… a válasz azonban mindkét esetben csak egy valami lehet: menekülés, minél messzebbre.
2. Csak megyek a hang után
Az online ismerkedés egyik nagy hiányossága, hogy sokan az első randiig nem is hallják a másik hangját. Vannak, akiket ez zavar, ők általában azonnal telefonhívást akarnak kezdeményezni, és vannak olyanok is, akiknek nem oszt, nem szoroz. Az egyik legnépszerűbb randi app, a Hinge 2021-ben vezette be újítását, miszerint a felhasználók „hangmintát” is adhattak profiljukhoz, és hangüzeneteket is küldhettek egymásnak, ez pedig máris megteremtette a voice-fishing műfaját. Eszerint a felhasználók egy része abban a hiszemben, hogy a szexi hanghoz törvényszerűen szexi külső társul, hang alapján kezdtek érdeklődést mutatni a másik iránt. Tisztára, mint a bálnák.
3. Nem tudom, mit akarok
Mindig is voltak, vannak és lesznek olyanok, akik nem tudják egyértelműen, mit akarnak, sőt, azt sem tudják, hogy akarnak-e egyáltalán valamit. A Covid azonban új szintre emelte az egyedülállók bizonytalanságát, hiszen az egész életünket bizonytalanná tette. Ebből született meg a hesidating kifejezés, azaz a hezitáló randizás. A Plenty of Fish nevű randioldal 2022-ben végzett egy kutatást, amelyből az derült ki, hogy a társkeresők 70 százaléka nem tudja pontosan, kit keres, sőt abban sem biztos, hogy komoly vagy alkalmi kapcsolatot akar-e. Akit hozott már össze a sors olyannal, aki azt se tudta, mit akar, az pontosan tudja, hogy az ilyen kezdetekből nem gyakran lesz happy end.
4. A sors keze az én kezem
Végre egy jelenség, amelynek nem ciki, hogy csak angol neve van, ez pedig nem más, mint a masterminding. Az angolszász nyelvterületeken már megszokhattuk, hogy az új jelenségek azonnal kapnak valami jó kis nevet, és ezeket a magyar nyelv nem annyira követi le, hanem inkább átveszi úgy, ahogy van. A masterminding azonban egyenesen Taylor Swift „műve”, aki azonos című számában arról énekel, hogy milyen aknamunkát folytat azért, hogy összehozza a „sors” érdeklődése tárgyával. A dalra rengeteg válasz érkezett a TikTokon, amelyekben a rajongók elmesélték, milyen kutatómunkával és eszközökkel érték el, hogy csak úgy véletlenül belebotoljanak a másikba. Nyilván egy kis kutatómunka belefér, azonban nem árt észben tartani, hogy egy bizonyos határon túl ez beteges zaklatássá is válhat.
5. Az etikus nonmonogámia, és ami mögötte van
Végre valami, aminek hivatalos magyar elnevezése is van! Azzal, hogy valaki vállalja, hogy nem monogám, önmagában nincs semmi probléma. Fő az őszinteség, aztán mindenki eldöntheti, neki ez belefér-e vagy sem. Az etikus nonmonogámia elvileg azt takarja, hogy az illető „hivatalosan” is nem monogám, tehát akivel (vagy akikkel) kapcsolatban van, az tud róla és beleegyezett, hogy párja máshol is kalandozzon. Sajnos azonban sok esetben az etikus nonmonogám címke csak azt a célt szolgálja, hogy előre validálja az illető hitvány viselkedését. Egyes vélemények szerint itt az ideje, hogy etikus helyett konszenzusos nonmonogámiáról beszéljük, amely egyértelművé teszi, hogy senki nincs átverve a helyzetben.
6. Helló, szia, szia, helló
Aki töltött már el időt bármelyik ismerkedős applikáción, bizonyára találkozott már olyannal, aki sziával kezdte az ismerkedést. Ha erre sziával válaszolunk, rendszerint nem történik semmi, hanem mondjuk másnap jön egy jó reggelt! Angolul az ilyen köszönőgépeket hey-ter-nek hívják, de hogy vajon ezek az emberek mit remélnek ettől a sok köszöngetéstől, azt feltételezésem szerint a világon sehol sem értik. Egy idő után érdemes bedobni a viszlátot, és akkor pontot teszünk egy újabb reménytelen próbálkozás végére.
Kiemelt kép: Getty Images
