Mindig az élet nagy igazságtalanságának tartottam, hogy hosszú távon napi nyolc órában egyetlen dolgot lehet csinálni: dolgozni.

Ennek a bölcsességnek mára leáldozott, mégsem vagyok boldog, mert ostobán kufárkodunk az időnkkel. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése szerint egy magyar állampolgár átlagosan napi öt órát tévézik, három és fél órát internetezik, ehhez jön a rádióhallgatás meg az újság­olvasás, és ez így összesen több mint tíz órát tesz ki. 

Bevallom, az első reakcióm az volt, hogy valamit elszámoltak. Azt gondoltam, erre csak Hermione lenne képes a Harry Potterből, de neki volt időnyerője, azzal tudott az időben ugrálni, és ugyanazt az órát kétszer megélni. Aztán beleástam magam a kutatásba, végigrágtam magam az infografikákon, megkérdeztem a különböző korú és élethelyzetben lévő ismerő­seimet, és úgy tűnik, mégiscsak ez a valóság. Mert a magányos nyugdíjasnak a tévé a társa; a fáradt szülőnek este tíz után nincs ereje máshoz, mint sorozatokat nézni; a kiskamasz meg minden szabad percében a TikTokot pörgeti, nehogy lemaradjon valamiről.

A baj az, hogy a tévézés, a netezés, a közösségimédia-oldalakon való böngészés feldolgozhatatlan mennyiségű ingerrel árasztja el az agyunkat, mi meg ott ülünk megkövülten. Ha már kifizettük az internetet, a százötven csatornát, a streamingszolgáltatót, akkor hadd szóljon, ahogy a csövön kifér. Bérletet váltottunk egy virtuális vidámparkba, ahol nincs záróra, és ahol a játékok hangja elnyomja a vészcsengőt. Nem kapcsol az, aki már szédeleg az alvásmegvonástól; meg aki hóna­pok óta nem szeretkezett a párjával; és az sem, akit jobban érdekelnek egy kitalált történet szereplői, mint a saját családtagjai.

Nem szeretnék álszentnek tűnni, én is tévézek, facebookozok, streamelek, de igyekszem tanulni azoktól, akik képesek mértéket tartani. Ebben segít, ha ellenőrzöm a képernyőidőt a laptopon meg az okostelefonon, és osztok, szorzok. Ha csak napi fél óra neten való lődörgést lecserélek bármire, akkor nyolcórás munkanappal számolva nyerek évente huszonhárom napnyi bármit. A bármi tényleg bármi lehet, mert minden jobb, mint a képernyő. Sőt, még a semmi is jobb; mert kifejezetten jót tesz az idegrendszerünknek, ha csak úgy bámulunk bele a világba.