Biztosan nagy reklámot jelentett Szicíliának a sorozat, de a Földközi-tenger legnagyobb szigetének nem nagyon hiányzott már több hírverés: az Európa és Afrika között félúton található régió csodaszép. Na persze, hiszen Olaszországhoz tartozik, ott pedig valamiért akkor találni csak rút vidékeket, ha előtte hosszan kutakodunk és tervezünk. Az ötmilliós sziget bővelkedik a látnivalókban: ókori görög romok, barokk csodák, tűzhányók… Csak győzzük végigtalpalni! Minket az őszi szünetben leginkább az éghajlat vitt oda, mert szerettünk volna még a nyamvadt tél előtt sütkérezni egyet a délszaki napsütésben.
Macskaváros
A Fehér Lótuszban a gazdagok szerencsétlenkednek szakmányban – az első, burleszkelemekkel bőven megszórt évadban a pénz és az osztálykülönbségek viszik a prímet, míg a drámaibb másodikban inkább a párkapcsolat és a bizalom-bizalmatlanság játsszák a főszerepet –, miközben csodás helyeken szállnak meg. Ez a második évadban nem más, mint a Four Seasons-lánc hotele, a San Domenico Palace, Taormina oldalában, kilátással az azúr tengerre és a még azúrabb horizontra. Az első részben motorcsónakkal érkeznek ide a szereplők – ezt a jelenetet a Taormina alatti Giardini Naxosban rögzítették a filmesek.
Mi korántsem ilyen elegánsan érkeztünk meg a városba. A fapados repülő nagyon korán indul, így fél négykor keltünk. Szerencsére a cataniai reptérről kisétálva azonnal belebotlottunk a távolsági busz megállójába, és egy óra múlva már kótyagos fejjel, szédülve rángattam a gurulós bőröndöt Giardini Naxos utcáin. Ötcsillagos luxushotel helyett Airbnb-lakásban szálltunk meg – de legalább közvetlenül a tengerparton, a strand mellett. Minden reggel a teraszon kortyolgattuk a kotyogóson lefőzött méregerős kávét, és élveztük a meleg reggeli napfényt. Hamar kiderült, hogy őszi szünetre ideális hely Szicília: 25-27 fokos nappalok, 23 fokos, robajlóan hullámzó, fürdésre csábító, kristálytiszta tenger – és a szezon legvége. Ami azt jelenti, hogy elvétve botlunk bárkibe, miénk az egész plázs. Persze azzal is számolni kell, hogy a legtöbb üzlet zárva tart már, és a belvároson kívül nehezen találni működő élelmiszerboltot vagy éttermet. November elsejével aztán szinte minden bezár, még az autókölcsönzők is.
Giardini Naxos két dologról nevezetes még: az egyik, hogy bizonyos források szerint ez volt az első görög kolónia Szicíliában – a város területén található is egy hatalmas régészeti park (zárva volt már ez is, nem tudok róla beszámolni) –, a másik, hogy ellepik a kóbor macskák. A helyiek folyamatosan etetik őket, az utcán pedig táblák jelzik, hogy ez macskabarát város, és aki zaklatni merészeli őket, az jobban teszi, ha odébbáll.
Csontváry és az Insta-szűrő
Például Taorminába. Giardini Naxosból kézenfekvő úti cél a hegyre épült város, hiszen ott trónol felette. A busz harminc perc alatt felkanyarog – közben elhalad a San Domenico hotel alatt is –, és kezdődhet a felfedezés. Taorminában bezzeg nincs szezonvég – itt mindig nyüzsögnek a látogatók. A hely hozza a középkor és a barokk történelmi itáliai kisvárosokra jellemző elemeit. Ódon házak, véletlenszerű, mégis végtelenül harmonikus utcasorok. És még ha valami rohad, ázik vagy omlik is, az is festői és romantikus. Persze Taormina szépen ki van kupálva. Főterére – előre is elnézést kérek, de – csakis az elcsépelt „ékszerdoboz” jelzőt tudom előrántani. A templom és a terecske megkapó, de a legnagyobb műsor mégis a túloldalon látható, ahol több száz méteres, szakadékos hegyoldal tetejéről nyílik ki a tér, és terpeszkedik előttünk a hihetetlenül kék Jón-tenger, nem messze pedig ott pöfékel a 3357 méter magas Mongibello, vagyis az Etna.
Ha valaki tömegfóbiás, azzal hadd osszam meg titkos tippem. Mostanában jöttem rá, hogy ha a felkapott olasz történelmi kisvárosban légszomjunk támad a népektől, egy sikátoron át meneküljünk el a város egyéb részeire. Néhány tíz méterre, már a párhuzamos utcákon is szinte teljes béke honol, és csak a felfedező kedvű, kisszámú turistával és a mindenbe beletörődött helyiekkel kell osztoznunk az élményen.
