Iránytű és abroncs
Szüleim pedagógusok. Ízig-vérig, máig. Ez lehet örökös megfelelni akarásom pszichés háttere. Némileg összezavarja ezt a jógyerek-attitűdöt, hogy felmenőim között viszont bohém színész sviháktól a profi futballistáig, sramlizenésztől a császári és királyi trombitásig elég színes a felhozatal. Szóval folyamatos harc az életem. A szakmám segít kideríteni, ki vagyok. Szüleim iránytűként és abroncsként állnak mellettem. Csodálatos emberek.
Indiánok a Dunán
Vidéki vagyok. Falun nőttem fel, aztán kisvárosban egy lakótelepen. Pár négyzetméteren. A lakótelep közösséget jelentett: egy fütty, és együtt volt a csapat. Összeroskadásig fociztam. Édesapám a művelődési házat vezette. Ha nem fociztam, a moziban ültem. A víz fontos eleme az életem-nek, a Duna, Vác, az Angyali-sziget. A Balaton. A tenger. Ha álló, ha folyó, a víz közelében jobban vagyok. A békafogás a Kis-Dunán, a békanyál közepén pattogtatva a háromágú horgot, kivárva, míg az egyik béka lázba hozza a többit is, és kiemelni egy ebédnyi békacombot a hatvanas évek elején a szigeten – ezt nagyon szerettem. Az indiánregények morálja szerint működtem.
Egység a rendszerben
