A zsebekért és a nők szavazati jogáért folytatott harc nagyjából ugyanakkor indult: az 1900-as évek elején. Ám amíg legalább az utóbbit nagyjából már minden országban sikerült elérni, valljuk be, az előbbivel csúfos kudarcot vallottunk. A női zsebek többségében egy szájrúzs se fér el, és a különbség akkor igazán fájdalmas, ha például egy női és egy férfi farmert hasonlítunk össze. Míg a férfiakra szabott nadrágok zsebeiben simán elfér egy nagyobbacska telefon vagy egy vastagabb pénztárca, a nőkébe egy papír zsebkendőt is alig lehet behajtogatni, de az sem ritkaság, hogy bele sem lehet nyúlni, mert csak egy dísz-zseb éktelenkedik az igazi helyett.
A mai siralmas helyzetet látva, ki gondolná, hogy a középkorban a nők zsebe még olyan nagy volt, hogy egy könyv, egy vekni kenyér vagy akár egy élő csirke is simán belefért? Hogyan és miért tűntek el ezek a praktikus, hatalmas zsebek, amelyek bármit képesek voltak elnyelni?
Több elmélet van: egyesek szerint a kézitáska-gyártók esküdtek össze ellenünk, és a mini zsebek kínjával valójában egy plusz ruhadarab vásárlására akarnak rávenni minket. Mások szerint a hatalmas zsebeket azért kellett betiltani, mert a boszorkányvadászok (tudtad, hogy még nő is volt közöttük? – az egyik leghíresebbről ebben a cikkünkben írtunk) attól féltek, hogy titkos, mágikus kellékeket rejtenek el benne a nők, és mivel ezek tartalmát nehezebb volt ellenőrizni, mint egy táskának, így egyszerűen eltörölték. Sokan mondják azt is, hogy mivel a nőknek sokáig nem volt önálló vagyonuk, logikus, hogy a férfiaknál volt a zseb, és benne a pénz. De vannak, akik egyszerűen a szexizmusra fogják, mondván a test körvonalát követő modern női ruhák egyszerűen nem lennének elég vonzóak, ha mindenfelé zsebek dudorodnának ki belőlük.
Bár ezekben mind van némi igazság, a valóság sajnos ennél jóval hétköznapibb. Zsebet csinálni drága és macerás dolog, és mivel a női divat a 20. században túl gyorsan változott,
a ruhagyártó cégek óriási összegeket spóroltak, amikor megszabadultak a zsebcsinálás költségétől.
Hogy akkor ez a változás miért nem érintette a férfi divatot? Mert a férfiak sokkal kevesebb ruhát vesznek, mint a nők, és az ő ruhadarabjaik fazonja jóval kevesebbet változott az évtizedek során, ezért nem tudták elvenni tőlük a hagyományos fazonú kabátokban, zakókban megszokott zsebeket. A nők számára azonban a ruhákon lévő zsebek száma és mérete sokáig nem volt szempont – mert a zseb, meglepő módon sokáig nem is volt annak része.
Képek: Paul Sandby: Londoni borásusnő, 1760 (Getty Images) / Hímzett zseb, 1700 körül, Fasion Museum, Bath (vads.co.uk)
Furcsa tény, de igaz. A 17. századig egyetlen ruhának sem volt zsebe. A zseb egy különálló ruhadarab volt, kicsit olyan, mint egy övre köthető zsákocska, és mivel a nők bő szoknyája alatt bőven volt hely, ebből akármennyit és akármekkorát fel tudtak kötni a derekukra. A tévhitekkel ellentétben azonban egyáltalán nem kellett látványosan fellebbenteni a szoknyát, hogy az ember hozzáférjen. A fennmaradt festmények, rajzok és persze ruhák alapján egyértelmű: a női szoknyák gyakran nem egy, hanem több darabból álltak, és ezeknek az illesztései közt több olyan rés is volt, amelyen át könnyen el lehetett érni ezt a bizonyos titkos kis zsebet. Vagy zsebeket. A nők többségének ugyanis nem egy zseb rejlett a szoknyája alatt, és nem is feltétlen mind ott volt, ahol ma gondolnánk. A derékra köthető zsebek mellett, kedveltek voltak a fűzőbe rejtett apróbb zsebek, a mellek, vagy combok között lelógatott zsákocskák, és persze bőven volt hely a farpárnáknak is nevezett turnűrökben a különböző holmik számára.
Ha valaki nem tudná elképzelni, hogyan is nézett ki régen egy zseb, íme egy játékbaba a 18. századból, aminek a ruhája alatt jól látható a derékra kötött zseb is, és felette jól kivehető az a kis rés, ami által az apró babakezecskék elérhették. Ha a baba arányait nézzük egyértelmű: ez a zseb bizony nem apró. Nagyon sok dolog belefért.
Hogy mégis, miért volt szüksége a nőknek egy ekkora zsebre? Mit tartottak benne eleink? Nagyon nehéz ezt megmondani, mert a zseb mindig meglehetősen intim ruhadarabnak számított. Olyan személyes tárgynak, amit az ember nem mutogat nyilvánosan, amit titokban tart a ruhája alatt, és amit épp ezért mindenki saját maga varrt meg a saját igényei alapján.
Több száz régi zseb van a múzeumokban, de nincs két egyforma, mert ez azon tárgyak közé tartozik, amely soha nem került tömeggyártásra. Nem is lett volna értelme, hiszen még egy kezdő varrónő is simán összedobja pár óra alatt. Csinálta is hát mindenki, a parasztasszonytól a királylányokig. A fennmaradt zsebek között vannak ezért durva vászonból készültek, amelyeket láthatóan maradék anyagokból eszkábáltak össze, mások finom selyemből vannak, és fantáziadús, részletes hímzés borítja őket. A festményeken azonban az utóbbiakat csak ritkán pillanthatjuk meg, hiszen a gazdag asszonyokról ritkán készül olyan kép, amikor épp pénzt vesznek át, vagy más okból a zsebükbe nyúlnak.
Ám ha nyitva tartjuk a szemünket, néha-néha megpillanthatjuk egy-egy zseb körvonalát a szoknya alatt, de az is előfordul, hogy a festő csak utal a zseb létére, például ha épp azt a pillanatot ábrázolja, amikor megpróbálják azt ellopni. (Jobb oldali kép)
Nagy zsebekkel díszített, vidéki stílusú női ruha és hozzáillő kalap. (Fotó: Historical Picture Archive/CORBIS/Corbis via Getty Images) / The Lottery Contrast című metszet, 1760 körül (Fotó: Guildhall Library & Art Gallery/Heritage Images/Getty Images)
Ezek a felköthető zsebek ugyanis nem voltak biztonságosak. Ha nem jól erősítette oda az ember, simán kioldódott a kötés, és persze nem véletlenül tartották titokban a nők, hogy hol van, mert nagyon is könnyű volt észrevétlenül leoldani vagy levágni. Voltak azonban olyan nők is, akiknek muszáj volt gyakran belenyúlniuk. A legtöbb zsebet ezért azokon a képeken láthatjuk, amelyek piacon árusító nőket, utazó kereskedőket ábrázolnak. A zseb nem sak hasznos holmi volt számukra, de mesterségük címere is, amivel társadalmi státuszukat is kifejezték.
A zseb, amit megmutattak, azt jelentette, hogy egy szabad, anyagilag független, dolgozó nővel állunk szemben,
így nem volt abban semmi illetlen, hogy a felsőszoknyájukat vagy kötőjüket feltűrték, hiszen csak így vált a zseb könnyen hozzáférhetővé – sajnos nem csak számukra, hanem a tolvajok számára is.
A 17-18. századi rendőrségi iratokból jól tudjuk: a „zsebtolvajlás” régóta nagyon gyakori bűntény, aminek a tettesét nagyon nehéz elkapni. Bármilyen nagy és nehéz is egy zseb, amint megszerezte valaki, máris könnyen elfuthatott vele. Az emberek ezért már a 18. század elején is apróhirdetéseket adtak fel, hogy visszakaphassák. Az alábbi hirdetés 1725-ben jelent meg egy londoni lapban: „Kerestetik egy fehér zseb, amely St. Sepulchres templom és a Salisbury-udvar között veszett el. Tartalma egy skarlátvörös színű ezüst pénztárca 5 vagy 6 schilling készpénzzel, egy fekete zománcozott halálfejes gyűrű, egy ezüst fogpiszkáló tok, két hímzett zsebkendő, az egyik EM a másik ED monogrammal, egy kis kés, egy kulcs, egy pár kesztyű, valamint egy acél gyűszű. Ha az a személy, aki felvette, elviszi őket Mr. Peachy-hez az Old Balybe, a Fekete fiúhoz címzett fogadóba, egy guinea (21 schilling – a szerk.) jutalmat kap, minden kérdés nélkül.”
A divat változásával azonban a női ruhák alatti hely egyre kisebbé vált. A 18. századig a nők alsóruhája több rétegből állt, és a sok-sok alsószoknya, abroncs alatt bőven volt hely a zsebek számára, ám a 19. századra divatba jöttek a szűkebb fazonú, empire stílusú ruhák (amiket A Bridgerton-család című sorozatban is lehet látni), és a zsebek szerepét átvette a kistáska.
Legalábbis a hivatalos magyarázat szerint. A valóságban azonban nem volt ilyen egyszerű a váltás. Egyrészt ezeket a szűk fazonú ruhákat csak a gazdag nemesasszonyok hordták – és ők voltak azok is, akik kistáskát hordtak a zseb helyett. A dolgozó nők cuccai ugyanis soha nem fértek bele egy aprócska ridikülbe, és nem is feltétlen tartották biztonságosnak a zsebek értékes tartalmát így közszemlére tenni. Ezért hát inkább kitalálták, hogyan is lehetne a zsebeket elrejteni a szűk fazonú ruhák alá. A megoldás egyszerű volt: meghosszabbították. Így az deréktájt a testre simult, de lejjebb, a térdek környékén (ahol a szoknya már kicsit bővebbé vált) nyugodtan hordozhatták magukkal, amit kellett. Persze ez nem volt tökéletes megoldás, ezért hát egyre népszerűbbé vált egy másik megoldás: a ruhába varrt zseb.
Az 1950-es években is kevdeltek voltak a zsebek – már ha voltak (Forók: Chaloner Woods/Getty Images)
Ne tagadjuk, a ruhába varrt zsebeknek van egy óriási előnye: a biztonság. Ezt nem lehet olyan könnyen ellopni, elveszíteni – ám a nők kezdetben nem voltak oda érte, hiszen sokkal több munkát adott nekik. Míg a felköthető zsebből elég volt egyet megvarrni, ha valaki át akart térni a bevarrt zsebekre, azt minden egyes ruhába egyesével kellett belevarrnia. Ez pedig nem csak munkaigényes feladat, de megszűnik vele az a rugalmasság is, ami miatt a felköthető zsebek népszerűek voltak. A bevarrt zseb mérete és helyzete is állandó, és nem lehet se bővíteni, se szaporítani, hiába lenne szükség többre.
A divat változását azonban nem lehetett megállítani. Ahogy rövidültek a női ruhák és lettek egyre szűkebbek, egy idő után egyszerűen lehetetlen volt alácsempészni a felköthető zsebet. Bár idősebb asszonyok még az 1900-as évek elején is ezt preferálták, lassan eltűnt a palettáról, és bár lett helyette kistáska, meg bevarrt zseb, viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy ez nem elegendő. Az első kiáltványok, amelyek a női zsebek egyenjogúságáért harcoltak, már ekkor megjelentek. Jogosan, hiszen míg egy átlagos századeleji férfiruhában 20-24 (!) zseb volt, a korabeli női ruhákban átlagosan csak kettő árválkodott. Igaz, ezek akkoriban még legalább normális méretűek voltak. A korabeli szabásminták tanúsága szerint egy könyvet még ekkor is könnyedén bele lehetett tenni.
A kiáltványoknak azonban, mint tudjuk, nem lett foganatja, és a helyzet egyre csak romlott, míg aztán mostanra már teljesen botrányos lett.
Az internet tele van olyan videókkal, ahol anyukák arról mesélnek, hogy a kislányuknak csakis a fiús részlegen vesznek nadrágot, mert azon több és nagyobb zseb van.
Vannak mémek, amelyek a zsebhiányon mulatnak, és még dalokat is találhatunk, amelyek a „zseb-egyenjogúságot” követelik.
Az egyetemes elégedetlenségre mára a divatvilág is kénytelen volt felfigyelni, és egyre többen reklámozzák magukat azzal, hogy náluk rendes zseb van minden ruhán – ami egyfelől jó érzés, másfelől viszont valljuk be, ez lenne a normális. Mert ugyan egy jó ridikül sok problémát képes megoldani, de azért mind tudjuk, mennyivel könnyebb valamit a zsebünkből előrántani, ha szükség van rá – és szükség van rá, hiszen eleink már 1899-ben megírták: „A női nem képtelen a férfival vetekedni, amíg zsebtelen.”
Kiemelt kép: Getty Images
