„Ne fessük az ördögöt a falra…!”

Szinte egész Európában megtaláljuk a magyar szólás megfelelő változatát, ami nem csoda. Alapja ugyanis egy középkori latin legenda volt, amely a következőképpen hangzott. Egy szegény szerzetes gyönyörű Mária-képet festett – annál csúfabb volt festményén az ördög. Amikor a festő a templom magas falán létrára állva éppen e faliképen ügyködött, megjelent neki az ördög, és kikérte magának, hogy a festő ilyen rondának ábrázolja. Követelte, hogy a szerzetes szépítse meg a vonásait. A jámbor és hithű szerzetes azonban nem engedelmeskedett az patás kívánságának, aki aztán iszonyú dühbe gurult: bosszúból kirántotta a festő alól a létrát. Szegény férfiú zuhanás közben kinyújtotta a kezét, Máriához fohászkodva. Szerencsére Mária karját már megfestette, így az megelevenedett, és a magasban tartotta a festőt, amíg szerzetestársai egy másik létrával a segítségére nem siettek.

„Belebújik a (kis)ördög”

Régen még azt is mondták: ördöggel bélelt lett az a szerencsétlen, akibe beköltözött az ördög, mert a gonosz betegségeket hozott magával. Az epilepsziásokról is azt gondolták, ördög okozza a bajt, de elég volt a középkorban bármilyen mentális kór, rögtön megszületett a verdikt: az áldozatba beleköltözött az ördög. A gonoszt azonban csak bonyolult szertartással lehetett elkergetni, erre szolgált az ördögűzés, az exorcizmus. (Tegyük hozzá: a hiedelem szerint nemcsak embert, állatot szállhatott meg patás barátunk, hanem még holt tárgyakat is.) Sok kultúrában létezik ez a módszer: a római katolikus egyház papjai bizonyos előfeltételekkel és szigorú szabályokhoz kötve még ma is végrehajtanak ilyen rituálét. A szertartást huszonhét oldalon leírt útmutatás szabályozza, benne a kellékekkel: a szenteltvízzel, az elmormolt igékkel, imákkal, füstölőkkel, ereklyékkel és a különböző keresztény szimbólumok használatával.

…

Ha érdekel mely szólásainkban szerepel még az ördög, lapozz a Nők Lapja Ezotéria 2015/6. számának 70. oldalára!

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Fotó: Thinkstock