A szülők egy része mégis szorongva, elkeseredetten jelenik meg a terápia irányát célzó megbeszélésen. Látszik rajtuk, hogy mindent összeolvastak. De arra a kérdésre, hogy az ő gyermekük a több mint kétszázfajta epilepszia közül melyikkel él, azt pontosan nem tudják. Sokan a gyerek viselkedésének jellemzőiről sem tudnak beszámolni. Pedig fontos lehet!
Ha például észreveszik, hogy a gyerek rendszeresen hosszan és furcsán elbambul, érdemes róla felvételeket készíteni. Ha ezeket az első rendelésen megmutatják a szakembernek, mindenképpen segíti a diagnózist. ­(Saját megfigyelésem, hogy tíz ilyen „bambulós” gyerekből kilenc „csak” figyelemhiányos. Természetesen őket is fejleszteni, az ő idegrendszerüket is érlelni kell.)
Mindezek szóba kerülnek a megbeszélésen, ahol a javasolt epilepszia elleni gyógyszer szedésére, s mellette több fejlesztő terápiára teszünk javaslatot. Ezek figyelmet, mozgást, ügyességet érlelő foglalkozások, melyekre feltétlenül szüksége van a gyereknek.
A szülők között sokan hajlamosak a hárításra, azt gondolják, hogy gyermekük kinőheti a betegséget, ezért rögtön elzárkóznak a gyógyszeres kezeléstől. Ha úgyis kinövi, akkor minek „mérgezzem”? Téves gondolkodás. Sokszor látjuk, hogy a gyógyszert önkényesen elhagyó gyerekek évekkel később többé-kevésbé leépült serdülőként kerülnek vissza.
A gyermekkori epilepszia az éretlen gyermeki agy egyik tünete. Több, gyermekkorban megjelenő epilepszia kinőhető, de sajnos nem mindegyik.
Fogadjuk el, hogy az epilepszia a központi idegrendszer betegségei közül annak nem romantikus ágához tartozik. Az elhanyagolt gyermekkori epilepszia esetében a kis idegsejtek úgy viselkednek, mint a rosszcsont gyerek az óvodában. Anélkül, hogy tudná a jelentését, bekiabál egy durva káromkodást. Erre robbanás­szerűen­ mindenki utánozni kezdi, kiabálják ugyanazt. Nos, az idegsejt a szomszédból jövő erős elektromos ingert ugyanígy megtanulandónak véli, és egy idő után ezt a kisülési mintát egyre gyakrabban kezdi produkálni. Ha a sejtek kóros mennyiségben egyszerre sülnek ki, epilepsziáról beszélünk.
Ha a gyerek nem kapja meg időben a gyógyszert ­­(a kisülést nem közömbösítik), a rosszullétek egyre jobban elhatalmasodnak. Ekkor már a gyógyszerbeállítás sokkal nehezebb.
Muszáj együttműködni az orvossal: a szakorvos ­által felírt gyógyszert pontosan, rendszeresen kell szedni. Különösen figyeljenek az iskolai szünetek ideje alatt, hogy ne akkor kapja be a gyerek, amikor épp az eszébe jut. Ha nyaralni mennek, nézzék meg, elég lesz-e a tabletta.
Bizony mindenki lehet epilepsziás. És bárhol előfordulhat nehéz helyzet. Nagyon fontos, hogy megértően, nyugodtan forduljunk rohamban szenvedő embertársunk felé. Ne kiabáljunk, ne szörnyülködjünk. Helyezzük biztonságos testpozícióba. Szerencsés, ha lefektetjük, oldalára fordítjuk, azonnal valami puha alkalmatosságot teszünk a feje alá. Semmit ne tegyünk a szájába! Nyugodtan, folyamatosan beszéljünk hozzá. Figyeljük a tüneteit, feje fordulásának irányát, kezének, lábának feszülését, merevedését vagy éppen rángását. Ne hagyjuk magára. A rosszullét elmúltával, ha kontaktusképes, és nem aludt el, kérdezzük ki, mire, mennyire emlékszik, mióta nem emlékszik, és mi az a szó, mondat, ami elsőre visszajött. Tud-e az epilepsziájáról? Szed-e gyógyszert, beszedte-e? Ha azt látjuk, nem tisztult ki a gondolkodása, nem tudja megmondani a nevét, hogy hol lakik, milyen hónapot írunk, ha nem képes felkelni, akkor mentőt kell hívni. A szülőket, hozzátartozókat mindenképp szükséges értesíteni!