Alan Rickman hiába jutott szerephez olyan megaprodukciókban, mint a Drágán add az életed!, amelyik még ma is a világ egyik felének a kedvenc akciófilmje, vagy mint az Igazából szerelem, amelyik a kedvenc romantikus vígjátéka a másiknak, elsősorban és mindenekfelett úgy emlékszik rá a világ, mint Perselus Pitonra a Harry Potter-filmekből. Noha a nyolc epizódban Rickman összesen negyvenhárom percet van színen, nem kevesen vannak, akik az ő alakítását tartják a legmeghatározóbbnak. Piton professzort kifejezetten ellenszenves karakterként ismerjük meg, aki ott kellemetlenkedik Harrynek, ahol tud. Csak a hetedik részben derül ki róla az igazság, hogy valójában egész végig őrangyalként vigyázott a fiúra. Ezt azonban csak úgy teheti meg, ha a bizalmába férkőzik a gonosz Voldemortnak, hogy mindig tisztában legyen vele, mire készül a fiú ellen. Egy rendkívül komplex és tragikus karakterről van tehát szó, akit nagyon nem mindegy, hogy ki játszik el.
A Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe szerint még Chris Columbus, az első két film rendezője sem tudott Piton jövőjéről. Rickman viszont kénytelen volt kifaggatni Rowlingot, ugyanis eleinte komoly kételyei voltak karakterét illetően. Az írónő kezdetben nagyon szűkszavú és elzárkózó volt, de amikor megtudta, hogy Rickman a második rész után a kilépést fontolgatja, beavatta a titokba. Rickman maradt hát, de az élete a forgatásokon ettől még egyáltalán nem lett könnyebb, ugyanis folyamatos vitában volt a rendezőkkel és producerekkel, akik nem tudták Piton karakteréről mindazt, amit ő. „Buli a természettudományi múzeumban. Az evés, és még inkább az ivás vágyánál csak az nagyobb bennem, hogy a három David fejét (David Heyman és David Barron producerek, valamint David Yates rendező, akire Chris Columbust lecserélték) a hozzám legközelebb lévő falhoz ütögessem. A karakterfejlődést érzékelem, és a csúcseffektek is megvannak (elképesztők), de hol marad a történet?” – írja a naplójában. Rickman végül mindig beadta a derekát, és maradt mind a nyolc részre. Mert, ahogy azt a naplójában írja: „Az érv, amely minden egyes alkalommal beválik, a következő: Csináld végig! Ez a te történeted!”
Színész kis hibával
Alan Rickman végig is csinálta, az álma viszont, hogy időskorában a hintaszékben olvasgatja majd a Harry Potter-könyveket, nem vált valóra: 2016. január 14-én hasnyálmirigyrák következtében meghalt. Az egész világ gyászolta, de különösen a színésztársai, akiknek volt szerencséjük együtt játszani vele. Kollégái egyenesen rajongtak érte, udvariasnak, kedvesnek, előzékenynek, segítőkésznek nevezték – ami éppen az ellenkezője mindannak, amilyen skatulyába Hollywood őt berakta. Hogy miként került oda, az egy izgalmas történet.
Alan Sidney Patrick Rickman 1946. február 21-én született Londonban. Mindössze nyolcéves volt, amikor repülőgépszerelő és dekoratőr édesapja meghalt, és a családfenntartás teljesen az édesanyja nyakába szakadt, aki éjt nappallá téve dolgozott, de még így is nagyon szegények voltak. A gyerekek hamar megtanultak mosni, főzni, vasalni, ellátni magukat. Rickman mégis úgy emlékszik vissza, hogy boldog volt a gyermekkora.
Színpadra először hétévesen lépett a Grimm fivérek Szakállka király című meséjének címszerepében, és élete végéig nem felejtette el azt a használt szőnyeget, amelyből az édesanyja kivágta azt a szakállkát, amit az állára ragasztottak. Kezdeti sikerei ellenére érettségi után mégis inkább grafikus szakra iratkozott be a londoni Royal College of Art művészeti iskolába. Az itt szerzett tapasztalatok egyáltalán nem voltak hiábavalók, jó hasznukat vette később, amikor maga is rendezésre adta a fejét, illetve tizenkilenc évesen itt ismerkedett meg élete első – és most már bizonyosan egyetlen – szerelmével, Rima Hortonnal, akivel mindvégig együtt is maradtak. Huszonhat évesen aztán irányt váltott a pályafutása, mert elnyerte a legnevesebb brit színiiskola, a Royal Academy of Dramatic Art ösztöndíját, ahol hivatalosan is színész lett belőle. Karrierje nem indult zökkenőmentesen. Sztentori hangja és lassú beszéde – Rickman alsóállkapocs-merevséggel született, amitől teljesen sosem tudott megszabadulni – miatt többen alkalmatlannak tartották. Egyik tanára szerint olyan volt a hangja, mintha egy ereszcsatornából beszélne. Tehetségével azonban felülkerekedett a problémákon. Egyre növekvő ismertség és sikerek közepette 1985-ben, immár a Royal
Shakespeare Company tagjaként főszerepet kapott a Veszedelmes viszonyok című, 18. századi francia levélregényből készült darabban, amelyet egy évvel később már a londoni West Enden, két évre rá pedig a New York-i Broadwayen mutattak be. Itt figyeltek fel a játékára Hollywoodból. Rövidesen meghívást kapott, hogy Bruce
Willis mellett alakítsa a gonosz túszejtőt, Hans Grubert a Drágán add az életed! című akciófilmben. A Shakespeare-en szocializálódott színész először tanácstalan volt, végül mégis elvállalta a szerepet, amit olyan emlékezetesen alakított, hogy egyből bekerült Hollywoodban a főgonoszskatulyába. A forgatás nem ment problémák nélkül, mert a békeszerető Rickman mindig összerezzent, amikor el kellett sütnie egy pisztolyt, és kerek perec megtagadta, hogy a földhöz teremtse a partnernőjét. A rendezőnek arra viszont sikerült rávennie, hogy dublőr nélkül ugorjon le hanyatt a hét méter mélységben lévő szivacsra. Azt persze nem tudta, hogy a stáb kiszemelt tagja, a megbeszéltekkel ellentétben, korábban fogja őt lelökni, úgyhogy a jelenetben a Rickman arcán tükröződő rettenet valódi…
Ideális világ, három gyerek
1991-ben a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmbe szinte már rutinból választották be a címszereplő Kevin Costner fő ellenlábasának, Nottingham bírójának. Costner állítólag ragaszkodott hozzá, hogy a filmből bizonyos jeleneteket kihagyjanak, mert Rickman „lejátszotta” őt a színről. Rickman persze nem örült a skatulyának, és boldogan vállalt szerepet érzelmes és romantikus drámákban és vígjátékokban is – főként a hazájában, Nagy-Britanniában –, amelyekben megcsillogtathatta egyéb képességeit. Mások mellett ilyen volt a Szívből, igazán, illetve a Jane Austen regényéből 1995-ben forgatott Értelem és érzelem, amelynek a forgatókönyvét Emma Thompson írta, és ő is játszotta az egyik főszerepet. Innen datálódik kettejük életre szóló barátsága, amely a síron túl is folytatódott, hiszen Thompson komoly részt vállalt Rickman naplójának posztumusz kiadásából. Nagy barátság volt az övék, de nem több annál. Rickman semmi muníciót nem adott a hírhedt brit bulvármédiának, minden körülmények között meg tudta őrizni a méltóságát és integritását. A magánéletéről különösen visszafogottan beszélt. „Azt szeretném, ha az emberek annak látnának, akit színpadon alakítok, nem akarom, hogy közben azon gondolkodjanak, amit az újságban mondtam vagy írtak rólam.” Az egykori munkáspárti parlamenti képviselő, később egyetemi tanár Rima Hortonnal visszavonult életet éltek. Megjelentek időről időre egy-egy nagyobb nyilvános eseményen, de a magánéletükbe nem avatták be a nagyközönséget. „Ugyanolyan zavarosak és összetettek vagyunk, mint bármelyik másik pár, és ugyanúgy változunk mi is, ahogyan mások – mondta Rickman egyik ritka megnyilatkozásában.
– Nagyon tisztelem Rimát. Képesek vagyunk egy órán át együtt olvasni egy szobában, anélkül, hogy egy szót is szólnánk egymáshoz. Aztán Rima felolvas nekem valamit, és mindketten elkezdünk nevetni.” A pár 1965-ben talált egymásra, 1977-ben költöztek egy fedél alá, és 2012-ben házasodtak össze. Nem kapkodták el.
Rickmannek volt egy nagy vágya, ami nem vált valóra: hogy gyereke legyen. Amikor egy újságíró ezt a kérdést firtatta, a színész azt felelte, hogy ő szeretne gyereket, de mint azt a kedves kolléga is tudja, ez nem elég, ehhez kell a másik ember is. Hogy Rima nem akart gyereket, vagy valami miatt nem lehetett nekik, nem tudható. De tény, hogy Rickman szeretett volna apa lenni. „Néhanapján arról álmodozom, hogy egy ideális világban hirtelen ledobnának nekünk három gyereket, egy tizenkét, egy tíz- és egy nyolcéveset. Nagyszerű szüleik lennénk.” Ezt nem tudta megmutatni. „Cserébe” viszont megkapott majdnem minden létező filmes elismerést: Golden Globe-, BAFTA-, Emmy-, Arany Oroszlán-díjak, és még sorolhatnánk. Egyetlen van, amire – ki tudja, miért – sosem kapott még csak jelölést sem: az Oscarra.
A daganatos betegség először 2005-ben, még a Harry Potter-filmek forgatása alatt támadta meg a prosztatarák egy agresszív formájában. Ezt még leküzdötte, de a 2015 augusztusában diagnosztizált hasnyálmirigyrákba kevesebb mint fél év múlva belehalt. Naplóját 1993 óta vezette, és csak egy hónappal a halála előtt hagyta abba. A nagyközönségnek szánta. Emma Thompson írta hozzá az előszót, és Rima Horton az utószót. Magyarul április közepén jelenik meg.
(Fotó: Getty Images, Profimédia.hu)
