Alexander A. Milne angol író – a Disney által vászonra vitt – 1926-os meseregénye 2022 januárjában vált a filmipar szabad prédájává. Magyarán Milne eredeti Micimackó története, valamint az illusztrátor, E.H. Shepard karakterrajzai Micimackóról, Malackáról, Nyusziról, Fülesről, Kangáról, Zsebibabáról, Bagolyról és Róbert Gidáról szabadon adaptálhatóvá váltak a 95 évre szóló szerzői jogok lejárta után. A szerzői jogokat illető törvények azonban országonként eltérőek: az Egyesült Királyságban például a Micimackó jogai csak 2027-ben válnak szabaddá, 70 évvel a szerző, A. A. Milne halála után. Továbbá fontos megjegyezni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a Micimackó című könyv került szabadon felhasználhatóvá, így Milne későbbi művében bevezetett elemek továbbra is a Disney szerzői jogvédelme alatt állnak.
Tigris karaktere például később jelenik meg a mesében, emiatt kellett kihagyni őt mai mozifilmünkből (pedig „a Tigris az mindig egy jellem, sőt jellem és Tigris az egy!”). Mindenesetre Rhys Frake-Waterfield filmrendező nem tétlenkedett sokáig, hogy – megragadva a páratlan lehetőséget – gyerekkorunk közkedvelt karaktereiből sorozatgyilkosokat faragjon. Hát így történt, hogy a Kokainmedve után (nemrég itt írtunk arról, hogy ez a film legalább vicces) a vérmedve – illetve a vérmicimackó – is megérkezett a mozivászonra. De mégis minek? Gyenge színészi alakítások, buta karakterek, logikátlan történetvezetés – ahogyan azt sejteni lehetett. Mert magára vessen, aki bármi jót is kinézett a Micimackó: Vér és méz című slasher-horror előzeteséből. Vigyázat, filmajánlókritika következik (és némi spoiler)!
Jelenetkép: Vertigo Media
A Százholdas Pagonyon innen és túl
„Egy napon, amikor semmi dolgom nem akadt, eszembe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat. Elmentem hát Malackához, hogy meglessem, mit csinál – de Malacka éppen akkor egy baltával babrált.” A népszerű gyerekdalt már a moziban ülve átköltöttem – ami legalább annyira suta és gyenge próbálkozás részemről, mint Frake-Waterfield bődületesen rossz filmadaptációja. Vannak azok a filmek, amik annyira rosszak, hogy szinte már jók. Azonban a Micimackó: Vér és méz alkotóinak még a viccesen rossz kategóriát sem sikerült megütniük. Mert ha valami rossz, de nevetni legalább lehet rajta, akkor már megérte (ilyen például a Sharknado, azaz a Cápavihar című klasszikus). De így, ebben a formában – alacsony költségvetés ide vagy oda – csak pénzkidobás volt. Jó, nem mondom, hogy nem mosolyogtam néha, de a mellettem ülő vadidegenek reakciója előbb volt szórakoztató, mint a pöröllyel, baltával, késsel és még a jó ég tudja hányféle ütő- és szúrószerszámmal indokolatlanul futkosó Micimackó és Malacka.
De mégis miért ennyire dühös Micimackó és Malacka?
Akikről egyébként azt hittem, hogy micimackós maszkban gyilkoló emberek. De sajnos nem. Ők tényleg az igazi Micimackó és Malacka (akarnának lenni). Akik nagyon bánatosak, amiért Róbert Gida egyetemre ment, és élelem nélkül hagyta őket az erdőben (nonszensz feltételezés, hogy ne lenne mit enniük). Mesehőseink pedig – ahelyett, hogy élelem után néztek volna – megették vacsorára az önérvényesítésre képtelen Fülest, majd éktelen haragra gerjedtek Róbert Gida, illetve a komplett emberiség ellen.
A gyanútlan Róbert Gida később azonban felnőttként, menyasszonya társaságában visszatér a Százholdas Pagonyba – gondolta, szívesen bemutatná jövendőbelijének a kedves kis beszélő állatokat. Mondanunk sem kell, hogy perceken belül vérfürdővé fajul a viszontlátás – amit kifejezetten sajnálok, hiszen egyedül Róbert Gida menyasszonya tűnt valamelyest épeszű karakternek. A film elején naivan élt bennem a halvány remény, hogy az alkotók talán a gyermekkorból származó lelki sebek felől szeretnék megközelíteni a történetet – mondanivalónak és értelemnek viszont semmi nyoma.
Az erőszakosan fantáziátlan történetvezetés legnagyobb csavarja Füles korbácsként funkcionáló farkincája volt – ami rendszeresen csattant szerencsétlen Róbert Gida hátán.
Az erdő tehát véres események helyszínévé vált, ami a média figyelmét sem kerülte el – legalább ötvenszer elhangzik a filmben, hogy a „Százholdas Pagony veszélyes hely”. De persze a közösségi média-függő szereplőinket valamiféle furcsa és titokzatos oknál fogva mégis elkerülte a hír, így persze, hogy a pagony melletti víkendházban tervezik kiheverni a hétköznapok nehézségeit. Innentől „magasröptű” dialógusok veszik kezdetét a jellemtelen és pehelykönnyű diáklány-karakterek között, előrevetítve esetlenségüket a rájuk leselkedő veszéllyel szemben. Te például mit tennél, ha a jakuzziban ülve észrevennél egy idegent a hátad mögött (nem mellesleg egy két lábon járó sárga medvét), aki a ház sarkából stíröl? Hát persze, hogy azonnal szólsz a többieknek és rendőrt hívsz. Szereplőnk azonban úgy döntött, inkább fókuszál influenszer karrierjére, illetve a legtökéletesebb szelfipózra, mintsem a háta mögött ólálkodó illetéktelen betolakodóra. Micimackó és Malacka mindeközben elpusztíthatatlan predátorok, akik a Halloween-filmek Michael Myersének unalmas utánzataiként cammognak az áldozatok után – akik láthatóan nem sokat tesznek azért, hogy életben maradjanak (a feléjük tartó gyilkos láttán egy helyben állva sikítanak, amikor pedig csendben kellene lenni, hangosan okfejtenek – csak hogy néhány gyöngyszemet említsünk a film jeleneteiből).
Jelenetkép: Vertigo Media
Milne forog a sírjában
Nem tudni tehát, hogy a régi gyerekklasszikus felkavaró újjáélesztése mi célt szolgál (mindenesetre itt van 8 szívmelengető érdekesség az igazi Micimackóról, hogy fellélegezzünk egy kicsit). A sztori annyira kiszámítható, hogy a súlytalan, butának beállított karakterek szinte már az első perctől kezdve halottak. És hová tűnt Nyuszi és Bagoly, akik a film legelején szintén barátságot ápoltak Róbert Gidával? Lehet, hogy ők is úgy jártak, mint szegény Füles? Waterfield mindenesetre ezt is elfelejtette az orrunkra kötni – aki szerint a legnagyobb kihívást a horror és a vígjáték közötti egyensúlyozás jelentette. „Amikor megpróbálsz egy ilyen filmet forgatni, könnyű olyan útra lépni, ahol semmi sem elég ijesztő, sőt, sokkal inkább nevetséges. Mi pedig a kettő között akartunk egyensúlyozni” – mondta a rendező a Varietynek. De mint tudjuk, akarni sajnos nem elég…
Mert ez a film se nem ijesztő, se nem vicces, és azt a benyomást keltette bennem, mint amit a középiskolai drámakörök alatt éreztem annak idején: csinálunk valamit tiniként, bár magunk sem igazán tudjuk, hogy mit (ahogyan a közönségünk sem). De nem is számít, hiszen a lényeg úgyis az, hogy valamilyen formában kijátszhassuk a bennünk lévő kamaszos frusztrációkat – de ennek legalább van némi haszna és értelme. Waterfield szerint a nézők „ne várják el, hogy ez egy hollywoodi szintű produkció legyen.” Az alacsony költségvetés azonban nem ürügy az igénytelenségre és átgondolatlanságra – mert az egész film olyan, mintha Micimackó és Malacka a forgatókönyvírót is megették volna (ennek ellenére az amerikai mozikban egészen szép összegű bevételt termel). De van ám valami, ami még ennél is rosszabb: készül a Bambi: A leszámolás című, szintén Waterfield által rendezett mozifilm is. Szóval érdemes alaposan átgondolni, mire költjük a pénzünket manapság.
És íme, az előzetes!
Kiemelt kép: Vertigo Media
