Gyerekszerelem

A szerelem meghatározó az életemben, szerelmes típus vagyok. Negyedikes lehettem az általános iskolában, amikor beleszerettem egy hetedikes-nyolcadikos srácba, aki ugyanazzal a busszal járt haza a napköziből, mint én. Külön tetszett, hogy ő is színitanodás. Akkor azt éreztem, hogy konkrétan bele fogok pusztulni a szerelembe. Pedig valójában semmi sem történt köztünk, csak távolról csodáltam őt. És aztán arra is tisztán emlékszem, amikor elmúlt az érzés, elfújták, mintha ott sem lett volna.

Emberi hatások

Életem különböző időszakaiban más-más mentorok segítettek utamon. Már az általános iskolában is nagyon jó magyartanárom volt, később pedig egyenesen egy fantasztikus drámapedagógus miatt mentem olyan gimnáziumba, ahol egyébként az iskola profilja miatt semmi keresnivalóm nem lett volna. Az ő személye és a diákszínjátszó kör miatt mégis megérte. Nagyon sok mindent tanultam Orbán Edittől, a nyitottságot, az őszinteséget, az emberi mélységek keresését. A főiskolán pedig az osztályunk abban a szerencsében részesült, hogy Székely Gábor a mi évfolyamunknak még tartott egy utolsó színészkurzust. Az a másfél-két hónap meghatározónak bizonyult. Rendkívül tisztán és világosan adta át nekünk, hogyan érdemes hozzányúlni egy szöveghez, egy jelenethez, mit jelent a színészi állapot, hogyan bánjunk az idegrendszerünkkel.

Belső robbanás

A Pesti Színházban próbáltuk Molnár Ferenc Az ibolya című darabját. Én frissen végzett színészként Ilonka szerepét kaptam meg, és jól megszenvedtem vele. Nehezen tanultam meg a szöveget, nagyon pontosan akartam eljátszani, valahogy nem értettem, mi a feladat.
És akkor az egyik próbán úgy gondoltam, „na jó, most csinálok valamit, ami belülről fakad”. Odajöttek, és azt mondták: „Ez az! Ez Ilonka!” Utána persze még meg kellett fejtenem, mit is csináltam, hogy ismét elő tudjak hívni magamból valami hasonlót. Számomra ez az igazán izgalmas siker, amikor valami robban bennem, és érzem, hogy de jó, ez most megvan!

Fontos mondatok

Anyukámtól kaptam egy Szabó Magda-idézetet főiskolás koromban, ami aztán minden költözésemet túlélte, és mindig ki volt rakva a hűtőmre, még ha közben el is rongyolódott a papírja. „Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. (…) Adj időt az időnek, gyöngyszálam, és csak sírj, ha úgy érzed, könnyíti a bánatot, mert fogsz még nevetni sokszor.” Ezek a mondatok nekem mindig, minden élethelyzetben segítettek.
Egy másik, pontos és fontos mondatot is őrzök, ami tökéletesen magában foglalja azt, amit a színházcsinálásról gondolok. Szilágyi Csenge kolléganőm, barátnőm szerintem nem is tud arról, hogy milyen sokat jelent nekem néhány szava. Az egyik előadásom után azt mondta: „Úgy játszottál, hogy éreztem, amit te érzel a színpadon.”

García Márquez világa

Nagy García Márquez-rajongó vagyok, szeretem a világát és az élethez való hozzáállását. A szerelemről és más démonokról című regénye az egyik kedvencem. Amikor olvastam, annyira fájt a történet, és közben annyira gyönyörűségesnek találtam, hogy arra gondoltam, de jó lenne valami ilyesmit csinálni a színházban, ilyen hatással lenni az emberekre: hogy a közönség azt érezze, zokogna, de közben eufória járja át. Félig varázs, félig valóság: álmom a mágikus realista színház, emberi eszközökkel.

Fotó: Zsólyomi Norbert