Mary Fields, a 19. század afroamerikai úttörője a szóbeszéd szerint Montana egyik legkeményebb, legkitartóbb, legszívósabb és legodaadóbb nőalakja volt. Ugyanis Mary – vagy Postakocsis Mary, ahogyan a legtöbben nevezték akkoriban – volt az első afroamerikai női postás (és a második női postai alkalmazott) az Amerikai Egyesült Államok történetében. Mary rabszolgasorban született, az afroamerikai munkások neveit, illetve élettörténetét pedig ritkán dokumentálták, így korai életéről viszonylag keveset lehet tudni. Történészek szerint feltehetően 1832 körül, Tennessee-ben látta meg a napvilágot – és bár írni-olvasni tudott (ami ritkaságnak számított akkoriban), nem maradtak fenn tőle származó feljegyzések. Egy életrajzíró szerint Fields édesanyja házi rabszolga lehetett, édesapját pedig gyapotültetvényeken dolgoztatták.
Az amerikai polgárháborút követően, 1863-ban Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke elrendelte a rabszolgaság eltörlését, ami végül több mint 30 évnyi kényszermunka után Mary számára is elhozta a felszabadulást. Ezt követően beutazta az Egyesült Államok déli részét, és szobalányként próbált szerencsét a Mississippi folyó gőzhajóinak egyikén. Egyes beszámolók szerint itt ismerkedett meg Edmund Dunne bíróval, aki saját háztartásában, cselédként kínált munkát a nőnek. Mary végül így jutott el 1870-ben az Ohio állambeli Toledóba, ahol Dunne bíró testvére, Mary Amadeus Dunne szolgált apácaként – és aki gondnokként, kertészként és szakácsként alkalmazta tovább Maryt az Ursuline kolostorban. A lázadó természetű Mary már az első perctől kilógott a sorból:
a közel 2 méter magas nő szoknyája alatt nadrágot és pisztolyt hordott, dohányzott, rendszeresen káromkodott, és nem vetette meg a kocsmázást sem.
És ha mindez nem lenne elég egy apácák által uralt közegben, a szoknyája alatt lapuló pisztollyal nem egyszer fenyegetőzött is egy-egy kocsmai csetepaté során. De karcos természete ellenére Mary megbecsült tagja volt a kolostornak; nagyon jól bánt a gyerekekkel, imádta az állatokat, a munkáját pedig lelkiismeretesen, becsülettel végezte.
Róla szóló írásos feljegyzésekkel ekkor találkozhatunk elsőként, hiszen a nővérek és növendékek körében hatalmas hírnévre tett szert ebben az időszakban. Amikor évekkel később Dunne nővér Montana államban folytatta munkásságát, Maryt is maga után hívatta, aki az elkövetkező tíz évben itt dolgozott tovább: egy hatalmas kert megművelésével, valamint vadászattal igyekezett biztosítani a személyzet és a diákok élelmezését, emellett postakocsit is vezetett, amivel látogatókat szállított a zárdába és vissza.
Gyakorlatilag Postakocsis Mary – ahogyan ezután hívták a legtöbben – koordinálta a zárda teljes ellátását, mégsem volt hajlandó fizetést kérni a munkájáért.
Hogy Fields miért tagadta meg a pénzt, arra soha nem derült fény. Bármi is volt az oka, az apácák és a zárda újajta szabadságot jelentettek számára: kedvére jöhetett-mehetett, és más munkalehetőségeket is elfogadhatott. Sokak szerint Mary végre maga rendelkezett a saját élete felett, és ezt jelenthette számára az igazi fizetséget.
„Egy grizzly medve temperamentumával rendelkezett”
A rend vezetőségével, illetve jó néhány alkalmazottal azonban közel sem volt kiegyensúlyozottnak nevezhető a kapcsolata. A nemi szerepekre fittyet hányt, gyakran öltött férfiruhát, és olyan fizikailag megterhelő munkákat is elvállalt, amelyeket többnyire csak férfiak végezhettek (korábban itt írtunk arról, hogy különböző kulturális attitűdök és nemi ideológiák gyakran hangsúlyozzák, mi számít férfias vagy női viselkedésmintának). Bár Fields tagadhatatlanul fontos szerepet játszott a misszió napi működésének irányításában, mégsem fogadták el teljes mértékben az ottani közösség részeként. Hangos természetének köszönhetően itt sem maradt észrevétlen, és még a püspök haragját is sikerült kivívnia, miután a zárda egyik férfialkalmazottjával szóváltásba keveredett. Történt ugyanis, hogy egy kocsmai nézeteltérés során azzal vádolta meg őt a férfi, hogy Mary még nála is több pénzt keres, ami nemhogy nőként, de egykori rabszolgaként sem illetné meg. Szó szót követett, mígnem Mary és a férfi fegyvert fogtak egymásra, az összetűzésben pedig a férfi állítólag meg is sérült. A Great Falls-i Brondell püspök 1894-ben, az esetet követően végül kitiltotta őt a kolostorból, és bár az apácák Fields védelmére keltek, mégsem tehettek semmit a püspök utasításai ellen.
A Szent Péter missziót elhagyva Mary a közeli Cascade városába költözött, ahol egyedüli afroamerikai lakosként telepedett le. A város lakóival eleinte nem egyszer meggyűlt a baja: Fields mindvégig ellenállt a faji sztereotípiáknak, és nem vállalt olyan munkát, amelyet hagyományosan fekete nőkkel végeztettek akkoriban. Mary az itt töltött időszak alatt kétszer is
megpróbálkozott azzal, hogy éttermet nyisson, de üzlete mindkét alkalommal csődbe ment, miután azokra is főzött, akik nem tudtak fizetni az ellátásért.
Mary viszont ezután sem adta fel, nem sokkal később pedig postafutárnak jelentkezett az Egyesült Államok Postahivatalánál – ahol végül rátalált álmai munkájára. Postakocsis futárként végre független vállalkozóként dolgozhatott – az ott töltött nyolc éve alatt állítólag egyetlenegy munkanapot sem hagyott ki. Félelmet nem ismerő természetéhez hűen több lőfegyvere is volt, a kedvence egy 38-as Smith & Wesson volt, amit a köténye alatt hordott, hogy megvédje magát a farkasoktól, tolvajoktól és banditáktól – utóbbiak természetesen nem egyszer keresztezték Fields útját. Bár már jócskán elmúlt 60 éves, ellenállt a zord időjárásnak – amikor túl nagy hó esett, hótalpakkal, gyalog tette meg a több mérföldes útvonalat. Rátermettsége révén rövidesen nagy hírnévre tett szert a városban, így szabadidejében egyre többször bízták rá a környékbeli gyerekek felügyeletét (történészek szerint fizetése nagy részéből játékokat vásárolt a környéken élő szegény gyerekeknek).
71 évesen, a város köztiszteletben álló személyeként vonult nyugdíjba, ahol születésnapja alkalmából minden évben tanítási szünetet rendeltek el az iskolákban. Amikor Montanában törvény tiltotta, hogy a kocsmákban nők tartózkodjanak, Cascade polgármestere egyedül Marynek adott felmentést a szabály alól. A városlakók Fields iránti rajongása nyilvánvaló volt: a házát önkéntesek építették újjá, miután 1912-ben leégett egy tűzvészben. Postakocsis Mary életének utolsó éveiben is a város gyerekeire vigyázott, 1914-ben bekövetkezett halála óta pedig a vadnyugati históriák egyik legikonikusabb nőalakjaként emlékeznek rá. A híres hollywoodi sztár, Gary Cooper gyerekként találkozott is Maryvel, akiről évekkel később, felnőtt fejjel csodálattal nyilatkozott egy magazinban:
„Bár rabszolgának született, de ő volt az egyik legszabadabb lélek, aki valaha is levegőt vett ezen a földön.”
Kiemelt kép: Mary Fields (ismeretlen szerző/commons.wikimedia.org)
