Manapság kevés olyan pillanat adatik meg, amikor két kanállal habzsolhatjuk az életet – legalábbis csak egy kis ideig. Még a koronavírus és az orosz-ukrán háború előtt azonban volt szerencsém körbejárni az olasz toszkán régió legszebb vidékeit, és bár lélegzetelállító volt a látvány, az egyik legemlékezetesebb pillanat mégis Viareggio külvárosához, egy aprócska tengerparti pizzériához köthető. Az elvitelre rendelt, kemencében sült, kívül ropogós, belül omlós tészta tocsogott a mindenféle jóságtól, és bár a homokos vízpart sokat dobott az élményen, biztosra veszem, hogy azzal a pizzával egy padon ülve, szakadó esőben is szerelembe estem volna.
Nem mondanám, hogy azóta is keresem-kutatom a nápolyi stílusú pizza (otthoni elkészítéséhez itt adtunk tippeket) nyújtotta élvezeteket – gondoltam, ebben a páratlan ízélményben úgyis csak ott, Olaszországban lehet része az embernek.
Nápoly a budapesti Astorián
A Múzeum-körút régi, gangos bérházának udvarát könnyű szem elől téveszteni a nagy rohanásban. Pedig megéri lelassítani egy kicsit, pláne farkaséhesen. És pláne akkor, ha imádod a szívvel-lélekkel készült finomságokat, ugyanis itt, a Könyvudvarban bújik meg a Pizza Manufaktúra kistestvére, a Manu+ pizzéria. Ha evésről van szó, általában kikerülöm a zsúfolt helyeket. Legalábbis idáig azt hittem. Mint kiderült, ha egy hely igazán különleges atmoszférával bír, még nálam is képes felülírni az étkezés körüli kényelmi szempontokat. Vannak helyek, ahol egész egyszerűen kellemes létezni – ilyen például a Manu+ is, amiről aztán tényleg kár lenne lemaradni. A srácok nem csináltak nagy ügyet a dizájnból: minden van, ami kell – és punktum, nincs túllihegve semmi. Mert végtére mi más kellene egy minőségi pizza elfogyasztásához?
Egy hangulatos miliő, papírtányér, szalvéta, laza emberek, kedves kiszolgálás és kedvező ár-érték arány.
Az pedig, hogy az aprócska üzlethelyiségben nyüzsögnek az emberek, csak fokozza az élményt – nem beszélve a pizzáról, ami szinte pillanatok alatt a papírtányérra kerül. Nos, valahogy így történt, hogy legnagyobb meglepetésemre újra az olasz tengerparton éreztem magam – egy pesti bérház udvarán. Hogy melyik volt a jobb, az olasz-nápolyi vagy a magyar-nápolyi? Egyszerűbb inkább, ha kiegyezünk egy döntetlenben. Egy viszont biztos: a manus pizzát lehetetlen hang nélkül enni (szóval, ha megőrülsz az evés közbeni hangoktól, válaszd inkább a házhoz szállítást) – legalábbis az asztaltársaságommal egyszer sem tudtuk megállni, hogy ne adjunk hangot az élvezeteknek (talán nem véletlenül él a mondás, hogy a szex olyan, mint a pizza?). A pehelykönnyű, kemencében sült, ropogós szélű, itt-ott szénfoltos nápolyi tésztaverzió eteti magát, de mégsem telít el annyira, hogy kidurranjunk, nem beszélve az izgalmas választékról és a gazdag feltét-alapanyagokról, amivel aztán tényleg nem spórolnak a srácok.
Fotók: Manu+
Magyar vállalkozás szívvel, lélekkel – olasz alapanyagokkal
Amikor a világ kulináris vívmányairól beszélünk, a pizza tehát tagadhatatlanul dobogós helyen szerepel, amivel aligha versenyezhet más étel. (Még az ananászos verziójával sem, amelyet sokak gyűlölnek, és aminek eredetéről ebben a cikkben írtunk korábban.) Hogy létezne-e konkrétan bárki, aki ne szeretné magát a pizzát, azt kizártnak tartom. A legjobb az egészben az, hogy ezerféleképpen variálható, rendkívül kényelmes, könnyen fogyasztható, és viszonylag egyszerű elkészíteni otthon is. De persze ennyitől még nem számít igazán minőséginek – és hogy mitől is lesz itthon tényleg olasz egy pizza, arról Bernáth Adrián, a Manu+ egyik tulajdonosa világosított fel bennünket. Adriánék a római tésztatípusra építő Pizza Manufaktúrát 12 éve indították, 5 évvel ezelőtt pedig – mivel akkoriban nápolyi stílusú pizza még nem igazán volt itthon – megszületett a Manu+ ötlete is.
Fotó: Manu+
„Míg a római tésztában olaj és tej is van, addig a nápolyi sokkal natúrabb – csak vízből, lisztből és sóból áll, tehát egy kicsit nehezebb bánni vele, mint a rómaival. Ez teljesen más, mint amit előtte csináltunk, a neten pedig viszonylag kevés használható infót találtunk arról, hogyan érdemes bánni az alapanyagokkal – meséli. – Amikor Nápolyban jártunk, rengeteg szakáccsal beszélgettünk. Ott teljesen más volt a pizza, mint amit idáig tapasztaltunk, szóval fél éven át, hetente többször is gyakoroltuk a dagasztást. Innen hazaérve álmodtuk meg Nagy Endrével a Manu+-t. A liszt, a szósz és a só is Nápoly környékéről, egyenesen az ottani üzemekből érkezik hozzánk. De rengeteg gyárat meglátogattunk személyesen is, sok mindent végigkóstoltunk, amíg meg nem találtuk a számunkra legfinomabb alapanyagokat.
Tehát amit Olaszországban sikerült összeválogatnunk, arra azt tudom mondani, hogy ugyanaz az íz, mint amit elvárhatunk egy nápolyi pizzától.”
Mi pedig hevesen bólogatunk, és nagyon is egyetértünk Adriánnal. Buon appetito mindenkinek, aki feléjük jár!
- Ár/érték arány: 5
- Lokáció: 5
- Hangulat/kiszolgálás: 5
Kiemelt kép, cikkfotók: Manu+
