Utoljára vagy két évtizede kellett új családba beilleszkednem. Először is vettem egy csokor virágot, hogy elkápráztassam a barátnőm édesanyját – még nem tudtam, hogy ő lesz az anyósom. Az apukának beszereztem egy üveg vörösbort. Nem olcsót, de nem is nagyon drágát. Hosszúnadrágot meg inget vettem fel, és igyekeztem megnyugodni. Éreztem, hogy az első találkozásnak tétje lesz. Gyöngyözött a homlokom, ahogy átléptük a küszöböt. Ehhez képest leendő feleségem édesanyja nem is volt otthon: az egyik unokája a sütőbe tette a mobiltelefonját, és meg is sütötte, úgyhogy elmentek telefont venni. A jövőbeli apósomat és sógoromat találtam csak a nappaliban: a Forma–1-et nézték, de láttam, hogy beütött a vasárnapi ebéd okozta kajakóma. Mondtam nekik, ki vagyok, és miért jöttem. Oké, válaszolták, tegyem le a bort, üljek le, és nézzük a versenyt, mert lehet, hogy Alonso fog nyerni. Úgyhogy leültem melléjük a tévé elé. Végül megjött leendő nejem édesanyja, és innentől kezdve kialakult egy barátságos-ismerkedős beszélgetés a teraszon, miután Alonso tényleg megnyerte a versenyt – én pedig kaptam egy kis időt ezáltal arra, hogy teljesen el tudjam engedni magam.

Össznépi sikálás

– Nem okoz sokkot, amikor az ember fia mellett feltűnik az első kislány, mert már hallasz róla, és várod, hogy találkozz vele – mondja Zsófi, akinek két nagyfia és egy kamasz lánya van. – Mind a két fiamnál ebédre hívtuk a lányokat – tehát a bemutatkozás hagyományos módját választottuk. A legviccesebb az volt – és ezen betegre nevettük magunkat a férjemmel –, hogy a fiai­mat totálisan hidegen hagyja, hogy rend van-e otthon. Tényleg nem is értik, miért kell például porszívózni… De amikor a barátnőjük jött, mint az őrült, nekiláttak takarítani. És nagyon zavarban is voltak egyébként. Én azt találtam az egészben a legfurcsábbnak, hogy fiatal koromban, amikor az éppen aktuális barátom hazavitt bemutatni, gondoltam, hogy nehéz lesz – az azonban meg sem fordult a fejemben, hogy ez a felnőttnek sem egyszerű. Amikor átkerültem a másik oldalra, akkor jöttem rá, hogy bizony ott sem könnyebb. Hiszen ugyanúgy szeretnél jó benyomást kelteni a másikban. Meg kell mondanom, én is lelkesebben sikáltam a fürdőszobát. Ami viszont az elején a legfontosabb: bármi is a véleményed, meg kell tartanod magadnak. Nincs olyan, hogy fenntartásaid vannak. És ha vannak, jól kell leplezned. Az elején a szülőnek is muszáj a legjobb arcát mutatnia, hiszen nem akarod a gyerekedet kellemetlen helyzetbe hozni – úgyhogy nem érdemes a szemedet forgatni.

Amikor a lányom tizenöt éves volt, és elhozta az udvarlóját, a férjem teljesen kikészült tőle, hogy az ő kicsi szentjét valami fiú kerülgeti – folytatja Zsófi. – Mindennek a tetejébe a férjemnek egy szót sem kellett szólnia, de a lányom két bátyja azonnal mellé állt, mintegy szülői szerepbe helyezkedtek. Elképesztőnek találtam az egészet, nem is engedtem, hogy azzal piszkálják a lányomat, „fiatal még, nem kell fiúznia”… Aztán persze, amikor megérkezett a srác, már teljesen normálisan viselkedtek.

Nem kell cserepes

Hogy hogyan ne csússzunk el a belépőnél, arról dr. Görög Ibolya protokollszakértőt kérdeztük. Szerinte fontos, hogy az új „leendő családtagról” a párja előre szóljon otthon. Egyeztesse, egyáltalán mikor jöhet. Fontos az első benyomásunk a vendégről: legyen tiszta, öltözéke pedig rendezett. Ma már nem kell a fiúknak öltöny, nyakkendő, de az ápoltság náluk is fontos. A lány se legyen szexi, csak csinos. Ne sminkeljen vastagon, és olyan cipőt vegyen fel az alkalomra, amit gond nélkül le tud vetni, ha a háziak azt kérik.

Az új jövevény – akár fiú, akár lány – a párja édesanyjának vigyen virágot. Nem kell nagy bokréta, és ne legyen cserepes. Ha netán a nagymama is a családdal él, ő is kapjon egy szálat. Az apukának az első vizitre nem kell vinni semmit – kivéve, ha a meghívás ebédre vagy vacsorára szól.

Amikor belép a vendég, „jó napot kívánok”-kal köszönjön, és magázódjon. A „tetszikezés” csak jelentős korkülönbségnél ajánlott, például a nagymamával. Ha az új érkező fiú, és a lány apja letegezi, a szabályok szerint vissza kell tegeznie, de csak óvatosan. Mert ha emiatt felszalad a papa szemöldöke, akkor marad a mindkét felet megalázó csendőrpertu. Ha az érkező lány, ő is magázza a szülőket, és várja meg, míg azok felajánlják a tegezést.

Aki belép, az mutatkozik be, teljes névvel, és megvárja, míg a fogadó fél nyújt kezet. Mindegy, hogy férfi-e, vagy nő, ez a fogadó dolga. A puszilkodás első alkalommal nem javasolt. Ha megkérdik, mivel kínálhatják, mindig kérjen valamit – mondjuk, egy pohár vizet. Ha felsorolják, miből választhat, akkor persze mást is kérhet. Az alkoholt, ha lehet, kerülje az új jövevény, ahogy a cigarettázást is. 

Az aranyszabály: ha azt akarjuk, hogy befogadjanak – és nemcsak új család, de új közösség, akár új munkahely esetén is –, új érkezőként mindenről érdeklődjünk. Gondoljunk végig előre pár „kifejtő kérdést”, amelyekre a válasz nem „igen” vagy „nem”. Mindenki szereti, ha figyelnek rá – és ez ma már nagy ritkaság.

Extrém helyzetek

– Több barátnőm járt úgy – mi is –, hogy amikor reggel felébredtek, látták, hogy a fiuknál ott aludt egy lány – meséli Szandra. Neki egy kamasz fia van, de leginkább a barátnői szállítják a történeteket. – Nem túl kellemes, ha ezután zajlik a bemutatás. Főleg szerencsétlen dolog, ha a fürdőszobában futunk össze először. És olyan is volt – ezt is a barátnőm mesélte –, hogy a fia barátnője kiült a családhoz reggelizni egy szál bugyiban és pólóban. Az ötvenes apukában és a fiútestvérekben ez elég kellemetlen érzést kelthet. De összességében az a meglátásom, hogy bármennyire furcsán érzi is magát az ember, utána általában jól alakulnak a dolgok, mert az utolsó pillanatban rendszerint mindenki összeszedi magát. Ugyanakkor szerintem a szülőnek szólnia kell, ha ellenérzése van. Nem az elején, de muszáj. Az egyik barátnőm sokáig tűrt, de egy idő után jelezte, hogy a fia barátnőjével valami nincs rendben. Persze a gyerek rögtön felháborodott, később viszont csak leesett neki is, hogy bizony az anyjának igaza van.

Olyan is előfordulhat, hogy rosszul sülnek el a dolgok – és ebben a befogadásra kész család is szerepet játszik. A fővárosban élő Angéla húsvéthétfőn vitte el kis szülőfalujába bemutatni Ivánt, a barátját. Nagy szeretettel, óriási traktával várták, és már reggel elindult a locsolkodás. Angéla apja is próbált kitenni magáért – saját főzésű pálinkájával kínálgatta Ivánt. A fiú először húzódozott, de két feles után – a rengeteg sonkára – egyre jobban csúszott az ital. Iván délután négyre érte el a mélypontot, amikor is le kellett fektetni, miután többször rosszul lett. Angéla utána évekig hallgatta a szüleitől, mekkora piás a barátja.

Családi idő

Zsíros Emese gyermekpszichológus szerint ha új családtag érkezik – gyermekszületés, örökbefogadás; serdülő gyermek, egyedülálló szülő vagy akár nagyszülő új párkapcsolata – a családi rendszerbe, azt mindenképpen normatív krízisnek tekintjük. Vagyis olyan kihívásnak, amely általános – hiszen több családnál is előfordul. Rendszerint ezt a család természetes fejlődésének, a már meglévő családszerkezet egyfajta gyarapodásának, növekedésének fogjuk fel. Ezek a változások ugyanakkor járhatnak eltérő mértékű stresszel – jellemzően külön-külön az egyes családtagokra és a teljes családra, valamint az azon belül működő kapcsolatokra nézve is. Ez az életesemény próbára teszi és átalakíthatja a család lelki határait, céljait, kommunikációs-kapcsolati mintáit, a családi értékeket.

A beilleszkedésnek megvannak az íratlan szabályai. Minden családban létezik egy közös hiedelemrendszer. Ezek a feltételezések – szabályokról, kapcsolatokról és értékekről – irányítják a kommunikációt, a viselkedést. Alapvető az újonnan érkező fél részéről, hogy ezt igyekszik figyelembe venni. 

Többféle személyes tulajdonság és erőforrás segítheti a családot az új helyzet/jövevény elfogadásában. Például ha minden félnél a pozitív szemléletmód kap hangsúlyt, és kialakul egyfajta bizalom és hit, hogy a nehézségek megoldhatók. 

Azok a családok alkalmazkodnak sikeresebben a megváltozott körülményekhez, amelyekben eleve megvan a családi összhang. Működik a családtagok között a melegség és „együttesség” érzése, a hiteles figyelem, az összetartó erő. A tiszta, nyílt, érzelmeket kifejező családi kommunikáció, a problémák megoldásában való együttműködés szintén segítően hat nehézségek idején. Az is segít, ha van „családi idő”, és a közös tevékenységek fontosak számukra. Az együttműködés a családban biztonságot, rendet, bizalmat teremt. A családi közös pihenés, a közös élmények növelik a kohéziót,­ és az egyén stabilitását is. Jelentőségük van a családi rítusoknak, a hagyományoknak, ünnepeknek, valamint fontos a család külső kapcsolatrendszere, támasza is.

Felnőttként kisgyerekek közé

Ha a kisgyermekes családba új felnőtt érkezik – aki akár az elvált szülő helyébe léphet –, Zsíros Emese gyermekpszichológus szerint érdemes betartani az alábbiakat.

Előkészítés:  Meséljünk az érkező személyről, majd mutassuk be. És ne úgy, mint ismerőst, mint távoli barátot. Ne fussunk össze „véletlenül”!

Fokozatosság:  Szervezzünk közös programot, korlátozott időt töltsünk együtt, lehetőleg külső helyszínen. Fontos, hogy ne aludjon ott egyből az illető.

Adjuk meg az elutasítás, az ellenállás lehetőségét:  Erre jó a kissé kötetlenebb program, amelynek során a gyermek elkülönülhet, vagy keresheti a saját szülő közelségét. Nem kell elvárni az együttlét során, hogy azt a gyermek örömtelinek élje meg, és felszabadultan viselkedjen.

Adjunk időt a változás feldolgozására:  Fontos a találkozások ismétlődése, de közben az üresjáratok és a szabadidő biztosítása az eredeti családi egység számára. Nem kell sülve-főve együtt lenni minden szabad hétvégén.

(Fotó: Getty Images)