Szombat este metróztam. Szemben négy nő ült miniszoknyában, kifestve, jókedvűen, nyilván bulizni mentek. A Népligettől a Kálvin térig legalább tíz szelfit lőttek. Összebújtak, hogy mindenki ráférjen a képre, kacéran csücsörítettek a villanó mobilra, majd gyorsan kiposztolták a fotókat.

Néhány percig bölcsnek láttam őket: ezek a nők hálásak minden pillanatért, amit az élettől kapnak, számukra akkora kaland, hogy a hármas metrón utazhatnak, hogy azt muszáj megosztaniuk az egész világgal. Én nem ismertem fel a helyzet különlegességét, Savanyú Jóskaként zötykölődtem. Azon töprengtem, mi alapján döntjük el, hogy valami megér-e egy posztot. Még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy akik sokat szelfiznek, talán gazdagabbnak érzik a mindennapjaikat. Valószínűleg éppen az ellenkezője igaz: a lájk az életük egyik fűszere.

Persze akadnak valóban ritka szituációk is, amelyek megörökítésért kiáltanak. Ilyen lehetett az is, amikor a napokban bébidelfin sodródott a partra Spanyolországban. A turisták azonnal megtapogatták, fotózkodtak vele, az egyik képen látszik, hogy egy gyerek simogatás közben befogja az állat orrnyílását. Mire az állatvédők kiértek, a delfin meghalt. „A cetfélék rendkívül érzékenyek a stresszre, az, hogy fotózzák és fogdossák őket, erős sokkot okoz nekik – írták az állatvédők a közleményükben. – Nem állítjuk, hogy a fürdőzők felelnek a delfin haláláért. Ez a rémült borjú elkóborolt, beteg volt, elveszítette az anyját, nem sok esélye maradt a túlélésre. De a stressz tovább rontott az állapotán.”

Vajon a médiavisszhang hatására hányan törölték a delfinről készült posztot? A turisták közül van olyan, aki éjszakánként álmatlanul forgolódik az eset óta? Aligha. Pedig tisztelhetnénk annyira a természetet, hogy néhány lájkért nem pusztítjuk el. Szelfizzünk inkább a metrón. Ott kevesebb az állat.

Pór Attila