„Szerintem a humor nem egy női műfaj, a humorista pedig nem egy női szakma” – mondtam a Nők Lapja szerkesztői értekezletén. Természetesen olyan hatása volt, mintha ledobtam volna egy humoratombombát. A kollégák pukkadoztak a nevetéstől – körülbelül annyira, mint amikor egyszer azzal sikerült kommentálnom egy hírt, hogy „minek ment oda”.
Utóbbinak az élét sajnos azonnal elvettem, amikor – a biztonság kedvéért – közöltem, hogy ez bizony irónia volt. („Az irónia, amikor a közlő nem a saját véleményét mondja, hanem annak az ellenkezőjét, vagy egy másvalakiét, anélkül, hogy ezt jelezné” – írja a Wikipédia.)
Na de beszéljünk komolyan. A hétköznapi életet nagyon megnehezíti, ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akiknek nincs humora. A humor ugyanis olyan szinten oldja a feszültséget, mintha bevennénk egy csapott tenyérnyi feszültségoldó tablettát. Tegyük fel, ott felejtjük az óvodában a gyereket. Megbeszéltük, hogy nekünk kell hazahozni, de valamiért kiment a fejünkből. Este hatkor, amikor ott állunk az ajtóban, nem azt kapjuk meg, hogy „Miért nem hoztad haza a gyereket, te idióta?”, hanem azt: „Elmész érte, vagy hozzuk át a szomszédét?” Ugye, mennyire más?
Jó tizenöt éve találkoztam egy fiatal lánnyal, és arról beszélgettünk, hogyan tudna újságíró lenni. Mondtam neki, hogy adja le időben a cikkeit, amik lehetőleg legyenek normálisan megírva. Ha ezt tudja hozni, hipp-hopp a pályán találja magát. Elolvastam néhány írását. Mind kitűnő volt. Nemsokára találkoztam vele egy rendezvényen, ahol már nagyban interjúzott – éppen olyan gyorsan vált újságíróvá, ahogy gondoltam. De volt ebben a lányban még valami. Amikor beszélgettünk, a legnagyobb fapofával nyögött be valami egészen zavarba ejtően vicces dolgot. Éreztem, hogy más is van itt, mint egy leendő újságírói karrier. Nem is nagyon csodálkoztam, amikor Kormos Anett megjelent a Dumaszínház pódiumán. Először csak a műsor részeként, majd önálló estekkel.
Azelőtt persze valóban kevés nő művelte ezt a műfajt – Bach Szilvia vagy például a L’art pour L’art Társulat jeleneteiben szereplő, és azokból sokat író Szászi Móni –, ám azóta megjelentek a humoristaszakmában. És nemcsak megjelentek, de sikeresek is benne. Sokfélék és sokféleképpen humorizálnak – kinek ez tetszik, kinek meg az. A faarccal elég kemény poénokat be-bedobó Kormos Anett, a megfigyelésekből építkező Ráskó Eszter, az Anzselika Habpatron YouTube-influenszert alakító Stefanovics Angéla (a L’art pour L’art legújabb tagja!), vagy például a politikusból humoristává váló Pottyondy Edina… De ha valakit kihagytam a felsorolásból, vagy éppenséggel megsértettem, azoktól persze elnézést kérek.