Amikor Frankie Howerd brit színész, komikus szívelégtelenség következtében összeesett és meghalt, pályatársa és barátja, Benny Hill így fogalmazott közleményében: „Rettenetesen feldúlt vagyok, igazán nagyszerű barátok voltunk.” A bökkenő csak az volt, hogy Hill ekkor már halott volt, a közleményt pedig sajtósa, Dennis Kirkland fogalmazta meg helyette – feltételezve, hogy Hill – akit ekkor már huzamosabb ideje képtelen volt elérni telefonon – is ezt mondaná. 1992. április 20-án, egy nappal Howerd halála után vette észre egy szomszéd, hogy a teddingtoni Twickenham Roadon található Fairwater House 7-es lakásából kellemetlen szag árad. A szomszéd felvette a kapcsolatot Kirklanddel, aki rendszeres látogatója volt a lakóháznak. Hill nem nyitott ajtót a kopogtatásra, így Kirkland felmászott egy létrára, és bekukucskált a komikus második emeleti lakásának ablakán. Hill odabent kuporgott a tévé előtti kanapén – körülvéve mosatlan tányérokkal, poharakkal, videokazettákkal és papírhalmokkal. A teste kék volt, az arca puffadt – az orvosok szerint egy-két napja már halott lehetett.
Alfie Hill személyes hátteréről olvasva olyan érzésünk lehet, mintha egy kifejezetten sötét humorú fekete komédiát látnánk. Zsarnoki apja ragaszkodott hozzá, hogy testvéreivel Kapitánynak szólítsák, saját műsorával 16 évesen alul maradt egy helyi tehetségkutató versenyen – állítólag egy olyan fiú miatt, aki pengét evett és gombokat varrt az arcára –, a lányok körében pedig soha nem aratott túl nagy sikert. Sokak szerint Hill korai komédiái időnként túlságosan intellektuálisak voltak – vagy épp ellenkezőleg –, és talán ennek az ellentmondásosságnak köszönhető, hogy szokatlan előadásmódja a kezdetektől ellenérzést váltott ki az emberekből.
Nehezen induló karrier
Az 1940-es nyugat-európai villámháború csúcspontján a 17 éves Alfred Hawthorne Hill – vagy ahogyan a legtöbben ismerték, Alfie – egy southamptoni vonattal érkezett Londonba. A tejkereskedéssel foglalkozó srác felhagyott addigi munkájával, és dobfelszerelését is eladta, hogy finanszírozni tudja az elkövetkező, várhatóan igencsak bizonytalan időszakot – a fiatal fiú ugyanis elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, sikeres komikus lesz. A showbiznisz és mulattatás a vérében volt, hiszen apja és a nagyapja cirkuszi bohócok voltak annak idején. Érkezése után napokat töltött földalatti óvóhelyeken, mire sikerült eljutnia az áhított varietészínházakba. Hill egy 1955-ös interjúban így emlékezett vissza erre az időszakra:
„A Chiswick Empire nem akart tudni Alf Hillről. A Met is hasonló fogadtatásban részesített, de a Chelsea Palace-ban szerencsém volt.”
Utóbbi helyen ugyanis heti 3 fontot ajánlottak neki azért, hogy a színpadmester asszisztense legyen. A színház pedig hamar felfigyelt a kamasz tehetségére: az egyik színész részegen jelent meg előadás előtt, és azonnal le kellett cserélni, így helyére jobb ötlet híján az ifjú Alfie került, aki annyira lenyűgözte a rendezőt, hogy főállása mellett hamarosan más szerepekkel is megbízta. Körülbelül 12 hónappal később, miután betöltötte 18. életévét, megkapta első katonai behívóját. Naivan úgy gondolta, elkerülheti a sereget, ha az országot járja – ami 1942 novemberéig nagyjából működött is. Ekkor ugyanis két katonai rendőr jelent meg a cardiffi színház színpadánál, akik sarokba szorították az ifjú Hillt: megparancsolták, hogy adja fel magát. Ezután – bár nem tudott vezetni, és nem tudott semmit a motorokról – sofőrként és szerelőként dolgozott tovább a seregnél, ahol elmondása szerint nem vették túl sok hasznát (pedig a normandiai partraszállásnál is jelen volt), és ő sem profitált az itt töltött évekből: ugyan ekkor tanult meg vezetni, de a civil életében soha nem ült volán mögé.
Benny Hill (Hulton Archive/Getty Images)
Aztán jött a televíziózás
A Windmill színpada mágnesként vonzotta az újhullámos komikusokat. A színház hírhedt volt lengén öltözött táncosairól – mondatjuk úgy is, a vendégek nem a viccek és jó poénok miatt váltottak jegyet az előadásokra. Benny Hill – aki ekkorra már nevet változtatott – két meghallgatáson is részt vett a Windmill-ben, és mindkét alkalommal elutasító választ kapott. Bizonyára nem ő volt az egyetlen komikus, akit a Windmill semmibe vett, hiszen a komédia forradalma éppen ekkor zajlott: azok a tehetséges előadók, akik fiatal felnőttkoruk éveit a seregben töltötték, kétségbeesetten próbálták behozni az elvesztegetett időt. Későbbi színházi fellépéseit unalmasnak tartották a kritikusok, ez idő tájt Hill tehát igen nehezen tudott érvényesülni.
1950-ben még csak minden huszadik brit háztartásban volt televízió, Hill viszont felismerte a készülékben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Érezte, hogy a pantomim és a paródia elemeit vegyítő anyagai a tévén keresztül teljesen más hatást mérnének a nézőkre, mint személyesen, a színházban ülve. Komikusként száznál is több jelenetet írt az évek során, melyek közül rengeteget megosztott ezután a BBC producereivel is.
Ronald Waldmant, a BBC televíziós vezetőjét – aki három évvel korábban még kritizálta Hill teljesítményét – annyira lenyűgözték a színész ötletei, hogy azonnal munkát ajánlott neki a csatornánál.
Hill soha nem csinált titkot abból, mennyire gyűlölte az élő színházat. Olyan erős lámpaláza volt, hogy nem egyszer majdnem elájult, és a színpadon is látványosan reszketett az idegességtől. Az új médiumok pedig – a televíziózás, illetve a rádiós kabarék – tökéletesen megfeleltek az igényeinek. A kamera előtt magabiztosabban mozgott, mint a színpadon, az új technológiának köszönhetően pedig a kreativitása is szárnyra kapott: kisebb sikereket követően 1955-ben végül megkapta első saját televíziós sorozatát, a később hazánkban is nagy sikerrel futó The Benny Hill Show-t.
Szexistának tartották
A közönség (végre) kétségtelenül imádta Hillt: műsorát a 70-es években 20 millióan követték hétről hétre, a brit ITV televíziós hálózat pedig évi 20 millió fontot keresett azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is sugározták. Az 1980-as évek végére azonban csökkenni látszott a nézettség, így Hill úgy döntött, innentől nagyobb teret enged műsoraiban a szexualitásnak. A kritikusok támadása – élen a feministákkal – pedig egyre erősödött, kiváltképp Hill klasszikus parki üldözéses jelenetei láttán, melyben általában hiányos öltözetű nők után rohangál. Sokak szerint ezek a jelenetek tulajdonképpen Hill tragikus magánéletének metaforái voltak: nemzetközi sikerek ide vagy oda, az általa imádott nők szívét soha nem sikerült elnyernie; soha nem nősült meg, élete nagy részét pedig otthonában, magányosan töltötte. Műsorát a nők jogaira, illetve más nemzetek sértő kifigurázására hivatkozva végleg beszüntették 1989-ben.
A nők tényleg csak csinos kellékek voltak a komikus műsorában? (Fotó: a Benny Hill angyalai című produkció forgatása közben/TV Times via Getty)
Hazel O’Connor angol punkénekesnő és színésznő, az Üvegtörők című film főszereplője pedig szexuális zaklatással is megvádolta 2017-ben az akkor már halott színészt. Hazel azt állította, hogy a komikus 1976-ban „szexuális szívességeket” kért tőle, amikor jelentkezett a The Benny Hill Show statisztalányai közé – mindössze öt évvel azután, hogy 16 évesen megerőszakolták Marokkóban. „Táncosként dolgoztam Bejrútban és Japánban. Amikor ezt befejeztem, elküldött az ügynökség, hogy csatlakozzak Benny Hill műsorához. A produkciójában szereplő nők egyértelműen a bujaságot szimbolizálták. Amikor találkoztunk, folyamatosan mutogatta nekem a hiányos öltözetű lányokról készült képeket. Azt mondta, ezek a lányok mindig gondoskodnak róla, és tudni szeretné, hogy én is hajlandó lennék-e vigyázni rá. Tudom, hogy a szexre gondolt. Miután megpróbált megcsókolni, undorodva ellöktem magamtól.
Tudtam, hogy nem kaptam meg a munkát, de egyáltalán nem bántam”
– emlékezett vissza egy 2017-es interjúban az énekes-színésznő.
Sarah Kemp, a néhai ausztrál színésznő, Hill egyik legközelebbi barátja szerint a komikus sokat panaszkodott arról, hogy nem érzi magát vonzónak a nők szemében, illetve súlyos önértékelési zavarokkal küzd, és retteg attól, hogy elfogy a pénze. Hill – hiába tett szert hatalmas vagyonra – csak és kizárólag akciós élelmiszereket vásárolt, a ruháit még azután is hordta, hogy azok elkoptak, és inkább gyalog járt a BBC-székházba, mint hogy taxit fizessen. Az egyetlen luxus, amit megengedett magának, az az utazás volt. Sarah szerint a nagyobb kiadások jellemzően felzaklatták, ezért lakott haláláig magányosan, méltatlan körülmények között. A sors legnagyobb fintora pedig az, hogy a szebb napokat is látott komikus éppen aznap kapott ajánlatot Central TV-től, amikor otthonában elhunyt.
Kiemelt kép: Benny Hill otthonában 1965. április 24-én (David Cairns/Getty Images)
