Pedig volt időm fölkészülni. Körülményesen intéztünk mindent, ahogy szoktuk. Hanna régóta vágyakozva, távolba révedve emlegeti a saját szobát, a kuckót az ágy alatt, nem mellesleg a nagyobb ágy alatt, a saját rajz­asztalt és a privát akasztósszerkényt a ruháinak (!), melyben meg lehet ­csodálni tüllt, csillogást, és úgy lehet válogatni közülük, ahogy egy önálló lányhoz illik. 

Ha van a répamesének visszája, akkor az Grecsóéknál játszódik, minden húz mindent, és semmi sem mozdul, a legkisebb fázist is megelőzi egy szükséges másik, de ahhoz előbb még kell valami. Kőműves, redőnyös, asztalos, hogy csak az emberi erőforrást emlegessem. Négy-öt hónap lebegett el fátyolos angyalszárnyon, észrevétlenül, amíg a raktárra és irodára emlékeztető dolgozószobából szívderítő, mosolyfakasztó szobácska lett. Az ágymatraccal is heteket bajlódtunk, és viszonylag jól megtanultunk szlovákul, mire megjött a megrendelt méret, de egy tavaszi estén beláttuk, akárhogyan ügyetlenkedünk, készen vagyunk. 

Bő három és fél év után a lányunk saját szobába költözik. Az első estén még nem mertem szétszedni a kiságyát, és jól is tettem, másfél óra ismerkedés után Hanna közölte, most már szeretne aludni a rendes helyén. A régi ágy ott őrködött magányosan: a könyvekkel, krémekkel és kincsekkel agyonzsúfolt pelenkázó, meg a ruhás kisszekrény már új gazdájára várt valahol. Második este viszont minden flottul ment, Hanna vágyakozva foglalta el birodalmát.