——–SZPONZORÁLT TARTALOM———

Andrea kislánya az utóbbi körülmények közé érkezett két évvel ezelőtt: egy alig harminc kilós, mozgássérült, roma származású, állami gondoskodásban felnőtt anyukától lakhatási szegénység miatt majdnem elvették háromhetes babáját.

Ma már biztonságban vannak, Andrea dolgozik, kislánya pedig egészséges, cserfes kétéves lett, és minden remény megvan rá, hogy a néhány éve még hajléktalan fiatal nő jövő ilyenkor már teljesen önállóan éljen kislányával. Mindez Andrea emberfeletti elszántságának, lánya iránti szeretetének, és a Fény Háza Anyaotthon elhivatott munkatársainak köszönhető.  

Molnárné Fülöp Anna családgondozóval Andiék történetéről, és egy anyaotthon mindennapjairól beszélgettünk, a Fény Háza egyik irodahelyiségében.

Az utcán sétálva semmi nem utal arra, hogy van itt egy anyaotthon, a létesítmény maga viszont már meleg, családias hangulatot áraszt, ragyogóan tiszta és rendezett. Milyen típusú szociális intézményben vagyunk most?
A hivatalos megnevezés szerint állami feladatot ellátó egyházi intézmény vagyunk, anyaotthonunkban, mely az Üdvhadsereg Szabadegyház (egy világszerte működő, Angliában létrehozott protestáns egyház, vallási- és emberbaráti mozgalom – a szerk.) fenntartásában működik, nehéz helyzetben lévő édesanyákat és gyerekeiket fogadunk. A családok után kapott normatívából, adományokból, egyházi kiegészítő normatívából, és egy minimális térítési díjból fedezzük a ház mindennapi költségeit. A nálunk lakó nők legnagyobb része bántalmazás elől menekül: van, aki közvetlenül otthonról, más krízisotthonból érkezik hozzánk.

Újra kellett kezdeni (Fotó: Unsplash)

Emiatt van az, hogy az intézmény elérhetősége, adatai nem nyilvánosak, ugye?
Így van. Viszonylag sok szabályunk van, amit a nálunk élőknek be kell tartaniuk annak érdekében, hogy biztonságban és békességben tudjunk együtt élni, de a legfontosabb talán az, hogy soha, semmilyen körülmények között nem kiadható az otthon címe, elérhetősége, közösségi oldalakra nem kerülhetnek ki képek az intézményről, stb. Ez azért nagyon fontos, mert a bántalmazás elől menekülő családokat akár közvetlen életveszélybe is sodorhatja, ha a bántalmazójuk számára kiderül, hogy hol laknak.

Andrea és a kislánya története viszont nem így kezdődik, igaz?
Andiékról két évvel ezelőtt, 2021. május 11-én, a covid-járvány kellős közepén hallottunk először. Meglehetősen zaklatott telefonhívást kaptunk egy gyámügyi ügyintézőtől, aki épp a vele szemben ülő szülőpárnak keresett segítséget. A szülők egy rosszul megkötött albérleti szerződés miatt nem vihették haza újszülöttjüket a kórházból, és mivel nem volt megtakarításuk sem, nem tudtak önmaguk és a kislányuk számára más, megfelelő lakhatást találni. Mivel a kicsi ekkor már három hetes volt, nem maradhatott tovább az újszülöttosztályon, és

az ügyintéző elmondta, hogy ha aznap nem születik valamilyen megoldás, neki alá kell írnia a már előkészített határozatot, amely szerint a kislány állami gondozásba kerül.

Mindeközben az összetört szülőkön azt látta, hogy erejükön felül is bármit megtennének, hogy velük lehessen a kislány.

Úgy tudtam, hogy anyagi okokból nem emelhetnek ki gyerekeket a családjukból…
Bár a törvény valóban így szól, a valóság mégis nagyon gyakran más, főleg lakhatási szegénység esetén. Sajnos még az sem biztos, hogyha az anyukák innét elkerülnek a gyerekeikkel, akkor végleg rendeződik a soruk, hiszen legtöbbször nagyon magukra vannak utalva, anyagi forrásuk nulla, csak az a kis pénzecskéjük van, amit a gyerekek után kapnak. Ha pedig már esetleg sikerült elhelyezkedniük, akkor az okoz nehézséget, hogy egyedül viszik az élet összes terhét, mert sokszor csaknem lehetetlen a gyerektartást bevasalni a másik félen. Akik hozzánk kerülnek, nemcsak bántalmazás elől menekülnek, de jó eséllyel más évek, évtizedek óta fennálló hátrányokat is görgetnek maguk előtt.

Azt lehet tudni, hogy Andi hogy került ilyen nehéz helyzetbe?
Andi már születésekor állami gondozásba került, élt apácáknál, később nevelőszülőknél… Bár az édesanyja időről-időre felbukkant az életében, valódi erőfeszítést nem tett azért, hogy gyerekként kihozhassa onnan. Amikor viszont Andi 18 éves lett, újra megjelent nála: ez egy eléggé tipikus helyzet egyébként. Ilyenkor kapják meg ugye az állami gondoskodásban élő gyerekek azt a kis pénzt, ami az évek során összegyűlt nekik, kapnak egy kevés életkezdési támogatást is. Egy valós életkezdéshez ez persze minimális összeg, de ahhoz, hogy a családtagok ilyenkor megjelenjenek, sajnos pont elég nagy. Andi édesanyja ráadásul nemcsak ezt a pénzt szedte el tőle, de olyan tartozást is felhalmozott a nevére, amit még ma is ő fizet, majd amikor már látta, hogy több hasznot nem remélhet tőle, kitette az utcára. Ha ez még nem lenne elég; mikor Andi hozzánk került, ott lebegett a feje felett az is, hogy börtönbe kerül, amiért a Covid ideje alatt megszegte a kijárási tilalmat és az ezzel kapcsolatos bírságot sem fizette be. Ebben az időszakban hajléktalanként élt Debrecenben, nem volt hova mennie, ezért volt az utcán és ezért nem kapta meg az idézéseket sem…

Hogy tudtak Andreáék bekerülni önökhöz?
Nagy szerencsével: mivel pont megüresedett egy kicsi szobánk, tudtunk nekik helyet biztosítani. Ez egyben viszont azzal is járt, hogy Andinak és a párjának egy újabb nehéz döntést kellett meghoznia: épp csak megkezdett közös életük felbomlott, hiszen hozzánk csak az anyuka és kislánya költözhettek.

A felvételi beszélgetés napján aztán egy valószerűtlenül kicsi nő állt meg a kapuban.

Amikor megláttam Andit, alig tudtam elhinni, hogy ennek a mindössze 28 kg-os picike, végtelenül sovány, végtagfogyatékos nőnek egyáltalán gyermeke tudott születni,

hiszen maga is úgy nézett ki, mint egy negyedik osztályos kislány. Viszont nemcsak ez tűnt fel rajta, de az a hihetetlen elszántság is, ami megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy mindenképpen fel szeretné nevelni a kislányát.

Hogy indul, hogy indult itt az élet?
Amikor hozzánk kerül egy család, legtöbbször a nulláról kell újraépíteni az életüket. Andi esetében sem volt ez másként, de nála az elsődleges feladat az volt, hogy az anyaságba belerázódjon valahogy, hiszen korábban nem volt megfelelő anyai mintája. Mindent itt kellett megtanulnia: a baba gondozását, pelenkázását, az etetést, időbeosztást, lázmérést, mindent.

A kezdetekben még mi fürdettük a kislányt, egyszerűen azért, mert Andi a fürdőkádat még üresen sem bírta el, nemhogy a vízzel együtt.

Aztán ebbe is belejött, megtanulta a praktikákat, a kicsi neveléséhez szükséges rendszert, és minden erejével törekedett arra, hogy mindent a legjobb tudása szerint csináljon.

A kislány apukája hogyan tudott kapcsolódni a családhoz?
Eleinte sokat látogatta és anyagilag is támogatta őket, sokszor elmondta, hogy hiányzik neki a családja, szeretne velük lenni, és jobban részese lenni az életüknek. Sokáig úgy tűnt, lesz is közös jövőjük, de később féltékenykedni kezdett, azt szerette volna, hogy Andi és a kislány költözzenek ki az otthonból, de igazi alternatívát nem tudott kínálni számukra. Végül egy eldurvult veszekedés után Andi úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a kapcsolatot, mert semmiért nem akarta a kislánya biztonságát kockáztatni. Andreának ez a mélyről fakadó és mindenek feletti, kislánya iránt érzett szeretete és felelősségtudata az, ami ma is átlendíti a nehézségeken.

A kép illusztráció.

Törvényszerű, hogy egy ilyen helyzetben szétszakadjon a család?
Andi nem bántalmazó kapcsolatból jött, így az ő esete sok szempontból más, mint a legtöbb hozzánk bekerült nőé. Ezzel együtt az első idők megpróbáltatásai és a szülők korábbi élettörténete miatt az ő kis családjuk is nagyon terhelt volt mentálisan és lelkileg is. Szükségük lett volna olyan technikákra, párkapcsolatuk folyamatos pszichés támogatásra, ami segít nekik átvészelni ezt az időszakot, és amire nekünk sajnos nincs kapacitásunk.

Mi az, amivel az Anyaotthonban segítik az ide került nőket és gyerekeket?
Könnyebb lenne, ha azt kéne megválaszolni, hogy mi az, amivel nem, mert tényleg nagyon szerteágazó a tevékenységünk. Az első dolog, amikor hozzánk kerül valaki, hogy megnézzük, a család milyen problémákat hordoz anyagilag, egzisztenciálisan, fizikailag, mentálisan. A legtöbbször nagyon rossz lelki állapotban kerülnek ide az édesanyák és a gyerekek is, ők mentálhigiénés megsegítést kapnak, emellett heti 40 órában lelki gondozónk is van (az Üdvhadsereg egyik tisztje, aki lelkész is egyben), aki foglalkozik velük. Aztán ott van a gyerekek helyzetének a rendezése, mindenféle iratok, papírok beszerzése, közben munkakeresés az anyának. Segítünk önéletrajzot írni, elküldjük az anyukákat munkaügyi központba, hogy amíg nincs munka, legalább egy kedvezményes bérlet járjon nekik, és benne legyenek a rendszerben, hogy az egészségügyi ellátásuk is meglegyen. Fontos feladat még a gyerekek elhelyezése a különféle intézményekbe: óvodába, iskolába, bölcsődébe, kapcsolattartás ezekkel az intézményekkel. Eközben figyeljük a gyerekek fejlődését, tanulmányait is.

Nagyon sok olyan gyerek fordul meg nálunk, akik nem képességeik okán bukdácsolnak, hanem mert olyan zaklatott életkörülmények közül jönnek, ahol a szociokulturális háttér visszahúzó erő, és legtöbbször nem a tanulás a prioritás.

Minden téren szükség van tehát a szülői kompetenciafejlesztésre, hiszen ezeknek az anyukáknak sokszor alig van információjuk arról, miért fontos a napirend, a következetesség, az egészséges táplálkozás. Nálunk (már csak azért is, mert több családnak kell egymáshoz alkalmazkodnia) beletanulnak ebbe is. És akkor ott vannak még az olyan dolgok, amikre nem lehet előre felkészülni: van egy kétéves kis fiúcskánk, aki most esett át egy nagyon komoly nyitott szívműtéten, neki pontos gyógyszerezésre van szüksége, aminek a betartásában még folyamatos segítséget igényel az édesanyja. 

Andi és a kislánya, Reni esetében is volt még váratlan nehézség?
Több is. Az ő történetükben számomra éppen az a különleges, hogy gyakorlatilag kilátástalan helyzetből indulva milyen szépen kikerekedett a sorsuk. Már a beköltözés is majdnem meghiúsult, mert Andi covidos lett, de valahogy átvészeltük ezt is. Szépen beilleszkedtek, sokat haladtunk előre, de a kislány pár hónapos korában észrevettük, hogy valami nincs rendben a mozgásfejlődésével: nem forgott úgy, utána nem kezdett el mászni. Ekkor már a védőnőnek is jeleztük a dolgot, aki eleinte nyugtatott minket, hogy biztos anyukája adottságaiból örökölt, adjunk még neki időt. De amikor már közeledünk az egyéves szülinapjához, és még mindig nem tudott se felállni, se mászni, megállapították, hogy nagyon gyenge és laza izomzattal rendelkezik, és korai fejlesztésre van szüksége. A nehézség itt az volt, hogy Magyarországon sajnos gyerekek részére nincs ingyen gyógytorna, csak a nevelési tanácsadóban működő (és egyébként nagyon fontos) korai fejlesztés elérhető, ahol viszont olyan túlterheltek a szakemberek, hogy a heti egy fejlesztésre is várólista van. Mivel nagyon féltünk, hogy esetleg behozhatatlan hátrányt halmoz fel a kislány, elkezdünk égre-földre keresni minden lehetőséget, és hetekig tartó telefonálás, kutatás után végül egy alapítványon keresztül találtunk is. Ide most heti kétszer jár Reni, és végül bejutott a nevelési tanácsadóhoz is, anyukája pedig lelkiismeretesen viszi heti háromszor a foglalkozásokra. Ma már nem is látszik rajta semmi: két éves, bölcsődébe jár, hihetetlenül helyes, mosolygós, ügyes kislány.

Hogy vannak most és meddig lehetnek Önöknél?
Reni 17 hónaposan elindult, behozta a lemaradását, időközben bölcsődés lett, ahova szépen beszokott és nagyon szeretik is őt, ami nem is csoda, mert aranyos, kedves és cserfes totyogóvá cseperedett. Andi is amint lehetett, elkezdett dolgozni egy fogyatékkal élő embereket foglalkoztató alapítványnál. Mi azt látjuk, hogy bár a kis család nagyon jó úton halad, még nem állnak készen az önálló életre, Andinak még körülbelül egy évre van szüksége ahhoz, hogy anyagilag, mentálisan és lelkileg is megerősödjön annyira, hogy egy önálló élet elkezdése ne kudarc legyen neki. Nálunk alapesetben egy évig maradhatnak az anyukák, amit fél évvel meg lehet hosszabbítani. Ez Andinak már lejárt, és sikeresen vette azt az akadályt is, hogy annak érdekében, hogy ismét jogosult legyen nálunk lakni, néhány hónapra egy önkormányzati lakásba költözzön a kislánnyal.

Andrea és a kislánya ma. (Forrás: Fény Háza Anyaotthon)

Ezért a lehetőségért is minden követ megmozgattunk, számtalan más otthonnal, ellátó intézménnyel vettük fel a kapcsolatot, de mindenhol telt ház volt, így fordultunk végül az önkormányzathoz, ahol nagy örömünkre empatikusan fordultak Andiék ügye felé. Bár a lakás teljesen üresen állt, felajánlásokból pár nap alatt az összes szükséges felszerelés és bútor összejött, ez a pár hónap a későbbi önálló élet főpróbája volt Andiék számára, amit nagyon jól vettek. Éppen ezért bízunk benne, hogy jövő nyáron már ténylegesen önálló életet tudnak kezdeni.

Figyelembe véve, hogyan indult Andi, majd a kislánya élete, ez egy egészen csodálatos történet.
Mi is úgy így éljük meg, és nagyon nagy szükségünk van az ilyen történetekre. Nem azt mondom, hogy nincsenek sikerélményeink, de azt igen, hogy nálunk másképpen mérik a sikert. Nem mindig látható, és van, hogy nem is tudunk úgy és annyit segíteni, amennyit szeretnénk, még akkor sem, ha erőn felül tesszük a dolgunkat. De aztán jön egy-egy ilyen történet és megint lendületet kap az ember. Nem is olyan régen egy olyan kisgyerekes anyukának tudtunk segíteni, ahol már csak pár órán múlt, hogy kiemelik a gyerekét, és ahol sajnos az alkoholizmus is közre játszott. Ő innen fordította meg az életét úgy, hogy a nagyobbik gyermeke már középiskolába készül, önkormányzati bérlakásban élnek, rendezett körülmények között. Mindezt úgy, hogy amikor elköltöztek tőlünk, a kisfia már elsős volt, de még soha nem élt máshol, mint anyaotthonban.

Ezekben a sikertörténetekben az anyák elszántsága mellett az Önök kőkemény munkája is benne van, hiszen szinte atomokból építik fel a segítségre szoruló családok mögé azt a hátországot, amit mi, szerencsésebbek természetesnek veszünk. Megéri ez a rengeteg küzdelem? Ön miért csinálja?
Mindenképpen megéri. Én azért csinálom, mert erős elhivatottságot érzek, az pedig már szerencse, hogy az egészen kis dolgokban meg tudom látni a jót, azokat is sikerként tudom elkönyvelni. A nehezebb helyzetekben arra gondolok, hogy ha még egy család valamiért konfliktusok közt ment el tőlünk, vagy el kellett küldeni őket esetleg szabályszegés miatt, akkor is visz magával valamit tőlünk, és valamikor az életében fel fog jönni majd egy-egy gondolat, nehezebb helyzetben egy tanács, egy jó szó, amit itt kapott, és ez átlendíti a holtponton. Nagyszerű érzés már egy egészen kicsivel is hozzájárulni ahhoz, hogy ezek a kiszolgáltatott nők megerősödjenek, és gyerekeiknek már a magukénál jobb sorsot tudjanak biztosítani. 

A szereplők nevét anonimitásuk érdekében megváltoztattuk.

Kiemelt kép: Unsplash, Sandra Seitamaa