Az édesanyám haja szőke. A szeme zöld, mint a fű. A szája mindig mosolygós. Csinosan jár. Soha nem tud egy könyvet elolvasni. Ha meghal, soha nem fogom elfelejteni. Néha, ha begurul, akkor nem merek hozzá szólni. Ő nekem a legnagyobb kincs a világon. – Anita, 10 éves

Az anyu mindig dolgozik, nem lehet megállítani. Az én anyukám többet ér, mint száz gyémánt. Annyit dolgozik, mint egy gép, és senki nem becsüli meg a munkáját. De azért én így is nagyon szeretem. Nem is tudom, mit csinálna, ha nem dolgozna. Az már úgy hozzá tartozik. – Péter, 9 éves

A tárgyilagosság kedvéért elmondom, hogyan készült ez az anyák napi összeállítás. Az ember ugye jó időben kitalálja, hogy majd jön május első vasárnapja. Lehetőség egy szép munkára; szólaljanak meg a gyerekek: anya, szeretet, biztosan lesznek jópofa elszólások, gyerekszáj, gyerekrajz, kedves fotók – isteni. Kitalálja, hogy a kilenc-tíz évesek a legjobb korosztály, a gyermekdedségen már kicsit túl vannak, a cinizmuson még innen… És akkor az ember megkér egy vagy két harmadikos tanító nénit, hogy az osztályában kérdezze meg a gyerekeket, milyennek találják az édesanyjukat, s egy kis papírra írassa le velük a gondolataikat. Aztán pedig rajzolják le a Mamát. Ha kész, az ember nézegeti a rajzokat, melléjük teszi a szöveget, és nagyokat mosolyog, meghatódik, hangosan derül, és örül, hogy ezt az egészet kitalálta. A gyerekmondatok nagyszerűek, keresetlenségükben árulkodók:

Az Anyukám rövid és kövér. Néha szigorú szokott lenni. És rendes is szokott lenni. 

Az Édesanyám kívülről: rendes, tisztelettudó, barátságos, segítőkész, okos. Az Édesanyám belülről: nyugodt. Sajnos mást nem tudok mondani, pedig minden erőfeszítést megtettem. 

Nagyon szeretem az anyukámat, csak az a baj, hogy nem bírom kifejezni. Az anyukám nagyon szorgalmas, csak egy kicsit ideges fajta.

Szerintem mosolygós az anyukám. Én egy hétalvónak ismertem meg, mert a legtöbb szabad idejét alvással tölti.

Amikor megérkezünk, látom, hogy nyitja ki az ajtót az anyukám. Látom a fekete haját, a kék szemét. De én nem hasonlítok rá, hisz ő lány, felnőtt és komolyabb.

Anyukám szokott mérgelődni egy picit, és örülni is szokott, csak akkor nem, amikor főz a konyhában, mert a konyhán nincs ablak.

Én nagyon szeretem az anyukámat. A haja barna, a szeme zöld, lelke tiszta, mint az éj, és lángol a szívéből a szeretet.

Az én édesanyám kicsit dundi, nem szeret főzni, de annál inkább szeret tévét nézni. Szereti a munkáját, de a hasát is. Ha valamire megkérem, azonnal készségteljes.

Szóval jók a gyerekszövegek. A leginkább egyéni dolgozatokat és rajzokat kiválasztom és megyünk Pintér Mártával – ő csinálja a gyerekekről a fotókat – az iskolába.

Napsütés, csöndes, kavicsos iskolaudvar, a kiválasztottakkal lovagló ülésben ülünk egy padon, beszélgetünk, közben készülnek a fényképek. A nevek és történetek alapján próbálom egyeztetni magamban a dolgozatokat, de nemigen sikerül. Az édesanyjukról mesélnek – erre kértem őket – meg a családjukról, hogy mi volt tegnap vacsorára – mindenféléről, ami eszükbe jut. S közben, gyerektől gyerekig, kezd lassan összeszorulni a torkom, mert megint az derül ki, ami mindig. Hogy végtelenül kiszolgáltatott – nekünk, felnőtteknek kiszolgáltatott – minden kisgyerek. Ha ezt nem tudjuk, nem tudunk semmit. Ezért nincsenek az itt következő gyerekszövegek és -fotók egymáshoz illesztve. (A gyerekeik fotóit ebben a változatban nem közöljük – a szerk.) Ennyit kellett elmondanom. A többit majd ők.

Nem tudom már, mit csináltam. Biztos valami rosszat. És nem is az volt a rossz, hogy megvert, hanem, hogy lefogta az arcom, hogy ne tudjam mozdítani, és úgy ütött. Nem is felejtem el…

Túlságosan félt engem az anyu. Pedig soha nincs semmi bajom. Csak akkor betegszem meg, ha elutazik. És sokszor megy el. És sokszor vagyok beteg.

Azt mondják, szép a mamám. Az apunak van már egy másik gyereke is. Az én mamámra későn talált rá. De azért még megszülettem.

Engem a nagymamám nevel. Az anyukám egyszer, még másodikban otthagyott az iskolában. Nem jött délután értem. És egészen mostanig nem láttam. De most már itt van. Ez nagyon jó. Hogy kiegyenesednek a dolgok.

Jobban szeretném, ha rövid lenne az anyukám haja és sima. Nemsokára lesz egy kisbabája. A testvérem. Most még csak terhes az anyu. Engem nem kérdeztek meg, de azért nem baj, hogy lesz testvérem, de előbb is lehetett volna.

Hozzászoktam az anyukámhoz, bár egy picit szigorú. Én vele vagyok egy szobában, mert az apu sokat füstöl. Ezt is megszoktam.

Nem örülnék, ha más lenne az édesanyám, pedig vannak más szép nők is. Nem is tudom, hogy milyen a haja, mert mindig festi. És teljesen gubancos. Azt szereti. Én nem, de a haján kívül, őt szeretem.

Nekem már nem mesélnek. Az apu haragudna, mert már nagy vagyok. Ha van ideje az anyunak, bejön, amikor lefekszem, és simogatni szokott. A hátamat, a tenyerével. De csak ha van ideje. Neki el is mondhatok mindent. Csak nincs ideje soha.

Kézzel szokott megverni az anyu, de az nem fáj. És megbocsátok magamban, mert jól főz. Olyat, amit szeretek. A milánói makarónit meg a palacsintát.

Az a baj, hogy a kutya az én dolgom. És mindig miatta kapok, hogy nem etetem, nem kefélem, és nem viszem sétálni. De hát 80 kiló lesz, mire megnő, és már most is elhúz engem. Egyszerűen nem bírok vele! Hát ez a baj.

Jaj, nálunk nagyon jó otthon! Anyu mindig jókedvű. Hát szinte mindig. Csak az a baj, hogy keveset kirándulunk. Nyáron viszont sokat. De most is kellene. Kocsival szoktunk. Gyalog sokkal jobb. De azért én csak nálunk szeretek lenni.

Mi ketten vagyunk anyuval. Nagyon szeretem őt. De szeretem az aput is. Minden második héten megyek hozzájuk. Érzem, hogy az anyu nem örül, hogy én szívesen megyek az apuhoz. Pedig azért én még szeretem őt. Olyan nehéz néha kettőjük között.

Szeretném, ha az anyu otthon lenne. Ha többet lenne velem. Én még most is az ölébe szeretek ülni. A nagypapáék sokszor jönnek át, és vigyáznak ránk. Jobb lenne, ha az anyuék vigyáznának inkább.

Én inkább az apuval beszélgetek, ha marad ideje. Az anyu otthon van, elég ideges mindig, pedig nem jár el dolgozni. Bár persze, otthon is dolgozik eleget. Lehet, hogy azért ideges. A felnőttek mind ilyenek, megfigyeltem. Idegesek a munkától. Meg a gyerekektől is.

Schäffer Erzsébet

Nők Lapja 1991/18. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Canva