Hála és derű
A minap Kaposváron mesélőként szerepeltem A katona története című darabban, és ott elhangzik egy mondat: „Elégedjünk meg azzal, amik ma vagyunk.” Ezt vallom, ez adja a derűmet. Amik tegnap voltunk, azon nincs mit rágódni, elérzékenyülni értelmetlen, a jövőn aggódni meg fölösleges. Ezt láttam a felmenőimtől. Persze, emlékszem a nagybátyámtól 1956-ban kapott első narancsra, amibe, akár egy almába, bele akartam harapni. De ha visszanézek a mögöttem lévő évtizedekre, hálát érzek, hogy nem lőttek ránk, nem fáztunk, nem éheztünk, a fiatalok nem petróleumlámpa mellett tanultak. Érzékeny vagyok, de ez nem jelent keménységet. A fölösleges pityergésnek semmi értelme. Olyan lettem tehát, aki megelégszik azzal, ami éppen van.
Figyelem és segítés
Ne kérdezd, miért jótékonykodom, mert ez nem is jótékonykodás. Azt láttam, a lehetőségeihez képest anyám is segít a rászorulóknak. Mintát ebben sem követek, mindenről önállóan döntök. Figyelem a környezetemet, a körülöttem élőket, dolgozókat, és ha úgy látom, valakinek szüksége van rá, teszem a dolgom, mert módomban áll megtenni.
Főzés és pálya
Mit hoz magával otthonról az, aki hamar elveszíti az édesanyját? Szegény anyám, ha főzött, mindig mondta, figyeljek. De én nem figyeltem. Azt mondtam: színésznő leszek, és nem fogok főzni. Ezt nagyjából be is tartottam, persze azért valamit a saját káromon megtanultam elkészíteni. Színésznőnek születtem, mióta az eszemet tudom, erre készültem, mióta hallottam, hogy létezik ez a foglalkozás.