Bár a zene védőszentjeként ismert, ábrázolásokon általában hegedülő vagy orgonán játszó Szent Cecília alakja némileg előrevetítette az aktív és önálló női muzsikus képét, női zenészek és zeneszerzők a mai napig küzdenek azzal, hogy az ugyanebben a szakmában tevékenykedő férfitársaikkal közel azonos megbecsüléssel és elismeréssel értékelje őket a társadalom. Mivel pedig árral szemben eveznek, a női zenészeknek gyakran többet is kell letenniük az asztalra (kevesebb anyagi és szakmai megbecsülés fejében), mint egy hasonlóan tehetséges férfinak.

„Híres női zeneszerzőket az európai történelem szinte összes szakaszából fel tudunk mutatni, annak ellenére, hogy évszázadokon át tartotta magát az az elgondolás, hogy a zenélés, zeneszerzés férfimunka, többek között azért, mert a nők nem képesek olyan összetett gondolkodásra, mely a zeneművészethez szükséges – magyarázza Szappanos Gábor, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum történésze. – Méltó azonban idecitálni Id. Ábrányi Kornélt, Erkel Ferenc későbbi életrajzíróját, aki úgy fogalmazott, hogy »az összes szépművészetek közt nincsen egy sem, mely a nőnek úgy természetével, hajlamával, képzelmi, érzelmi, szóval: egész benső világával annyira megegyezne, mint épp a zene«.” Szappanos Gábor meglátása szerint Id. Ábrányi Kornél zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus éles szeme már 1897-ben meglátta a nők leendő szerepét a zeneművészetben. „S mikor ez az idő be fog következni: arról is meg vagyok győződve, hogy a magyar nők az elsők között fognak tündökölni. Mert valamint külső szépség, szellem, kellem, finom érzék s ízlés tekintetében a magyar nőknek alig van párja a világon” – fogalmazott egykoron Ábrányi.

Adler Adél: Tizenegyszeres édesanya és kiváló zongoraművész

A győri születésű Adler Adél (Adler György zeneszerzőnek, a budai koronázótemplom karnagyának tehetséges lánya) fiatalkorában Bécsben tanult zongorázni, ahol tehetségét virtuózi szintre fejlesztette. „Érdekes történet hozta össze őt leendő férjével. Erkel Ferenc egyik testvére, Erkel Nepomuki János (a családban csak Muki) Pesten tanult jogot és albérletben Adleréknél lakott. Történt, hogy egy alkalommal súlyosan megbetegedett, ágynak esett, a jószívű Adél pedig rendületlenül ápolta, gondoskodott az elesett fiatalemberről. Ez meglágyította János szívét, és a történet egy pontján szerelmet vallott Adélnak, s házasságot ígért a gondoskodásért cserébe. Ám, miután felépült, ígéretét tökéletesen elfelejtette, és eltűnt. A család nevén esett csorbát Erkel Ferenc nem nézhette tétlenül, s valamilyen kompromisszumos megoldást keresve, ő kezdett el járni Adlerékhoz, a kitartó tárgyalások eredménye pedig az lett, hogy 1839. augusztus 19-én ő vette feleségül Adélt – mondja a történész.

– Hogy ez a megoldás csak azért született meg, hogy kiköszörülje a család nevén esett csorbát, vagy tényleg megszerették egymást, azt nem lehet tudni,

de annyi bizonyos, hogy a kapcsolat során összesen tizenegy gyermek fogant, közülük pedig hetet fel is nevelt a házaspár.”

Adler Adél (Fotó: Bagyinszki Zoltán fotográfus oldala)

Nászútjukat a férfi szülővárosában, Gyulán töltötték (ahol még közös hangversenyt is adtak a megyében létesülő kórház megsegítésére), majd Adél családjának a budai várban, az Úri utcában található ingatlanában laktak, később Pesten, végül pedig a szabadságharc idején ismét a Békés vármegyei településre költözött a család. „A sok gyermekkel járó költségek és a művészvilág anyagilag hányattatott sorsa miatt a házaspár anyagi gondokkal küszködött, majd 1860-ban különváltak, és Adél, Erkel Ferenc testvéréhez, Rudolfhoz költözött Gyulára László és Ferenc nevű fiaival együtt – magyarázza Szappanos Gábor. – A korszak sajátosságaiból adódóan tényleges válásról minden bizonnyal nem beszélhetünk, a különélés viszont szükséges esetben bevett formának számított.”

Adler Adél ezután egészen 1899-ben bekövetkezett haláláig Gyulán élt, ahol a közéletben is fontos szerepet vállalt, tagja volt a Gyulai Nőegylet választmányának, és megbecsült zongoratanárként dolgozott (ő volt a Wenckheim-Almásy grófi család házi zongoratanítója is), valamint László nevű fiát is ő tanította, aki később Bartók Béla mestere lett Pozsonyban.

Adler Adél nehéz sorsa ellenére képes volt maradandót alkotni élete minden területén, szintén képzett zongoraművész és zongoratanár, s nem utolsó sorban a kor legnépszerűbb zenészének, Erkel Ferencnek, a magyar himnusz megzenésítőjének és a magyar nemzeti opera megteremtőjének felesége volt.

„Adler Adél saját jogán is elismerésre méltó szakember, kiváló zongoraművész és zongoratanár volt”

– összegzi a történész.

A Mendelssohn-család kettős mércéje

Egy korábbi, igen részletes cikkünkben már több mindenkit bemutattunk a zenetörténet női úttörői közül, a csaknem feledés homályába merült női zenei alakok listája azonban a végtelenségig folytatható – ezért Adler Adélon kívül még két, a korábbi gyűjtésben nem említett nőt mutatunk be most.

Az első Fanny Mendelssohn Hensel német romantikus zeneszerző és zongoraművész, Felix Mendelssohn nővére, akit bár szülei távol akarták tartani a zenei pályától, végül mégis rengeteg kitűnő művel gazdagította a zeneirodalmat. Fanny első zongoraleckéit édesanyjától kapta, aki a Bach-tanítvány Johann Philipp Kirnbergertől a berlini Bach hagyományoknak megfelelő képzésben részesült – így volt képes már tizenhárom évesen, 1818-ban 24 prelúdiumot kotta nélkül előadni Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavier című művéből édesapja születésnapjára. A családfő azonban fiával ellentétben lányának már nem engedte meg, hogy a zenét válassza hivatásául, a tizenöt éves Fannynak pedig ezt írta egyik levelében:

„A zene az ő (Felix) számára valószínűleg élethivatás lesz, míg számodra mindig csak ékesség marad, és soha nem lehet életed és cselevéseid alapbasszusa.”

Abban a korban ugyanis egy nőnek nem illett semmilyen módon pénzt keresnie.

Fanny Mendelssohn és Wilhelm Hensel 1840 körül (Fotó: Science Source/Photo Researchers History/Getty Images)

Mindazonáltal, Felix megegyezett nővérével, hogy néhány dalát a saját neve alatt kiadja – ez azonban 1842-ben egy igen kínos helyzethez vezetett, amikor is Viktória királynő és Albert herceg a Buckingham-palotában fogadta Felixet. A királynőnek képzett, szép hangja volt, a zeneszerző pedig megkérte, hogy énekeljen valamit a dalai közül, mire az uralkodó belecsapott az Italien-be. Felix ekkor kénytelen volt bevallani, hogy azt a művet bizony Fanny szerezte.

Fanny 1829. október 3-án ment feleségül a neves festőművészhez, Wilhelm Henselhez, aki mindvégig támogatta a nő zenei törekvéseit. Közös gyermekük, Sebastian Hensel 1830. június 16-án született, unokáik: a későbbi neves filozófus, Paul Hensel (ő 1860-ban született) és a matematikus Kurt Hensel ( ő pedig 1861-ben) voltak.

Alma Mahler híres szerelmei és kiváló szerzeményei

Egy másik, sokak által elfeledett, de hasonlóan nagy elismerésre méltó női zeneszerző az osztrák Alma Mahler volt. Alma gyermekkorától kezdve zongorázott, és emlékirataiban leírta, hogy életében először 1888 elején, a görögországi Korfu szigetén kísérletezett zeneszerzéssel.

Komolyan 1894-től (vagy 1895-től) 1901-ig tanult zeneszerzést Josef Labornál, 1900 elején pedig találkozott Alexander von Zemlinskyvel, akitől szintén vett zeneórákat. Egészen 1901 decemberéig, Gustav Mahlerrel való eljegyzéséig volt Zemlinsky tanítványa, azután azonban felhagyott a zenéléssel. Rövid pályafutása során főleg dalokat komponált: körülbelül 20 zongoradarabot és néhány kamarazenei művet, valamint egy operajelenetet is megzenésített. Az 1910-es években egy rövid időre újra fellángolt benne a zeneszerzés iránt vágy, de mivel kéziratait nem datálta, és sok szerzeményét ő maga semmisítette meg, ma sem ismerjük munkásságának pontos kronológiáját.

Alma Mahler és lányai, Maria és Anna 1906-ban (Fotó: Imagno/Getty Images)

Összesen 17 dala maradt fenn: tizennégyet még életében három kiadványban (1910-ben, 1915-ben és 1924-ben) jelentettek meg; az első két kötet Alma Maria Schindler-Mahler néven jelent meg, az utolsó kötet pedig Alma Maria Mahler Fünf Gesänge címmel (az 1915-ös sorozat borítóját Oskar Kokoschka illusztrálta). Három további dal kéziratokban posztumusz került elő; ezek közül kettő 2000-ben jelent meg Dr. Susan M. Filler szerkesztésében, egy pedig 2018-ban Barry Millington szerkesztésében. Személyes iratait, köztük a zenei kéziratokat a Pennsylvaniai Egyetemen, a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtárban és a müncheni Bajor Állami Könyvtárban őrzik – ezeket a dalokat az 1980-as évek óta rendszeresen előadják és rögzítik.

Hiába azonban a szakmai elismerés, Alma Mahler nevét a mai napig híres férjei miatt ismerik a legtöbben:

fiatalkorában viszonya volt Alexander von Zemlinsky zeneszerzővel és karmesterrel, de kapcsolatuk nem tartott sokáig, ezután Gustav Mahler zeneszerző felesége lett, akit nem érdekeltek a kompozíciói (a nő állítólag depresszióval is küzdött ezekben az években). Miközben a házassága válságban volt, viszonyt folytatott Walter Gropiusszal, mire férje újra támogatni kezdte zeneszerzői tevékenységét, mi több, néhány művét segítette publikálásra előkészíteni, de nem sokkal a békülési kísérlet után, 1911-ben Mahler meghalt. Alma ezután 1915-ben feleségül ment Gropiushoz, és a párnak egy közös lánya is született: Manon Gropius. Második házassága alatt szintén viszonyt folytatott: ezúttal Franz Werfelrel, akivel össze is házasodtak, miután Alma elvált Gropiustól. Alma és Franz 1938-ban a nácizmus elől előbb Franciaországba, majd 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

A két világháború közötti időszakban szalonja számos művésznek és egyéb értelmiséginek a találkozóhelye volt. Lánya, Manon Gropius több nagynevű művész múzsája volt: Alban Berg zeneszerzőt, Werfelt és Elias Canetti Nobel-díjas írót is nagy sikerű művek megalkotására inspirálta.

Kiemelt kép: Bagyinszki Zoltán fotográfus hivatalos oldala, Getty Images, Canva