„Még egy közönséges titkárnő, egy háziasszony vagy egy tinédzser is képes egy kis fényt gyújtani a sötét szobában a maga módján” – nyilatkozta a 100 éves korában elhunyt Miep, akire rendkívüli bátorsága és együttérzése okán hősként tekintenek, és aki mind a mai napig inspirálja az embereket szerte a világon. Anne Frank, a fiatal zsidó lány történetét nélküle nem ismerhetnénk, nem lenne lehetőségünk bepillantani megrendítő és bensőséges gondolataiba, érzéseibe és tapasztalataiba, melyek történelmünk egyik legsötétebb időszakának lenyomatai. Anne Frank – aki feltehetően tífuszban halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban 1945 elején, néhány héttel a felszabadítás előtt – bujkálása során készített, fennmaradt írásaiból hetven nyelvre fordított könyv jelent meg, és megszámlálhatatlan feldolgozás született.
A National Geographic életrajzi produkciója bejelentésekor épp emiatt úgy érezhettük, minden aspektusából ismerjük már ezt a tragikus sorstörténetet, majd a zseniális minisorozat befejeztével az érzést felváltotta a megrökönyödés. Hogy-hogy épp Miep Gies, a kezdetben gondtalan és öntudatos fiatal lány, később inspiráló hősnő személye maradt eddig rejtve a nagyközönség előtt?
Nevelőszülőktől Hollandiába
Hermine Miep Gies 1909. február 15-én született Ausztriában, ahonnan a gyengélkedő kislányt a súlyos élelmiszerhiány miatt küldték kétségbeesett szülei holland nevelőszülőkhöz Leidenbe. Az ottani családjához való erős kötődése és gyenge egészségi állapota akadályozta meg abban, hogy a hat hónapnyi lábadozás után visszatérjen, ezt követően pedig Miep saját akaratából döntött úgy, hogy élete hátralévő részét Hollandiában kívánja leélni. Karakán, intelligens jelleme már az iskolában is megmutatkozott, tanulmányai végeztével könyvelőként, majd titkárnőként helyezkedett el, de ahogy ő fogalmaz könyvében
„Nem az iroda volt az egyetlen dolog az életemben. A társasági életem akkoriban nagyon élénk volt. Szerettem táncolni, és mint sok fiatal holland lány, egy táncklubhoz tartoztam.”
A sors vezérelhette Otto Frankhoz, a zsidó üzletemberhez, akinél még huszonévesen, 1933-ban kezdett dolgozni. A férfi családjával abban a reményben költözött Németországból Hollandiába, hogy így megkímélheti szeretteit a náci üldözéstől. Miep ezt követően hamar megbízható, közeli barátja és állandó vendége lett a Frank családnak, akárcsak későbbi férje, Jan Gies, akivel 1941-ben házasodtak össze, hogy Miep megkaphassa a holland állampolgárságot, és ezzel elkerülhesse a deportálást.
Élete a remény szimbóluma
A National Geographic hiánypótló sorozatában a tragikus események tükrében Miep gyökeresen megváltozott élete is előtérbe kerül. A sorsdöntő pillanattól fogva férjével, Jannal és a vállalat többi dolgozójával kérdés nélkül segítettek elrejteni Otto Frankot és családját az amszterdami irodaház emeleti helyiségeiben. Miep két éven át, 1942. július 6. és 1944. augusztus 4. között félelmet nem ismerve ellátást és érzelmi támogatást nyújtott, élelmiszert vásárolt, és senkinek, még a nevelőszüleinek sem beszélt a bujdosókról, illetve különféle trükkökkel igyekezett elkerülni a gyanú legapróbb jeleit is. Mindig más beszállítót keresett, épp csak annyi élelmet hordott, amennyit bevásárlókosara elbírt vagy amit még kabátjába rejthetett. Munkaidőben elkerülte a hivatal falain belül a rejtekhelyeket, miközben a férje illegális úton étkezési kártyákat szerzett, hogy jusson elegendő élelem mindannyiuknak.
1944. augusztus 4-én Miep épp az íróasztalánál ült, amikor egy fegyveres férfi megjelent az irodaházban. A Prinsengracht 263. szám alatt elrejtett családokat valaki elárulta a német hatóságoknál. Giesék aztán hiába keresték az elhurcolt áldozatokat a rendőrségen, ajánlottak pénzt a kiváltásukért, semmit sem tehettek már. Sőt, rájuk is kivégzés várt, amiért elbújtatták a menekülőket. Egyetlen szerencséjük az volt, hogy a kihallgatást vezető rendőr Miep szülővárosából, Bécsből érkezett, és miután felismerte akcentusát, úgy döntött, megkíméli az életüket – a háború hátralévő részében férjével biztonságban Amszerdamban maradhattak. Ez idő alatt Miep megőrizte és biztos helyen tartotta Anne Frank naplójának egy részét, majd miután a háború véget ért, átadta a jegyzetek gyűjteményét a egyetlen túlélőnek, Otto Franknak.
Ma már tudjuk, ki árulta el őket
Kapcsolódó
7 fontos és szívbe markoló holokausztkönyv
A történészek évtizedek óta próbáltak fényt deríteni az áruló személyére, majd 2017-ben már egy volt FBI-ügynököt is bevontak a vizsgálatba. A nemzetközi kutatócsoport munkáját rögzítő Nyomozás Anne Frank ügyében című kötet a tavalyi évben tett pontot a találgatásokra, az eredmények szerint ugyanis Arnold van den Bergh amszterdami jegyző továbbította a nácik elől rejtőzködő zsidó családok tartózkodási helyét a németeknek. A rejtekhelyen hagyott, később Miep által kimenekített jegyzetekből született az Anne Frank naplója könyv, mely 1947-ben jelent meg először holland nyelven és a világ egyik leghíresebb, harminc millió példányban elkelt holokausztkönyve lett. Az emberiség tragikus múltja mellett az együttérzésre, a megértésre, a gyűlölet és a diszkrimináció elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet épp úgy, ahogy Miep Gies élete is, aki nélkül ma nem olvashatnánk Anne fiktív barátnőjének, Kitty-nek címzett megindító sorait. Miep Giest életében számtalan díjjal kitüntették: kiérdemelte többek között a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjét, a Világ Igaza, vagyis a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetést, 1997-ben Beatrix holland királynő lovaggá ütötte, és egy kisbolygó is a nevét viseli. Bár nagyra tartotta a kitüntetéseket, mindig úgy vélte, csak azt tette, amit a szíve és a lelkiismerete diktált:
„Nem vagyok hős. Nem vagyok különleges ember. Nem akarok figyelmet. Azt tettem, amit minden tisztességes ember megtett volna.”
Kiemelt kép: Wikipédia Common/nőklapja.hu
