Ha van mondás, ami betonbiztos közhellyé lett, az „Élj a mának!” biztos az. A Holt költők társasága után kamaszként mámorosan hittünk abban, hogy a mai napot kell kihasználni, hisz nincs ráhatásunk másra, a múlton felesleges rágódni, a jövő meg úgyis bizonytalan.
Hogy ez hol fordult meg, és csaptunk át az örökös aggódásba? Valahol akkortájt, amikor már nekünk kellett megoldanunk lakáskérdésünket, a pénzkeresést, a takarékoskodást, és a családalapításba is belekezdtünk – na akkor már fontosabb volt a jövő, mint a ma.
Mondják, ha nem a mával törődünk, a jövőbeni terveink is összeomlanak.
Van rá számtalan, szintén igen közhelyes mondás, hogyan ragadjuk meg a pillanatot. Többé-kevésbé megy, de amikor annyira kiszámíthatatlan minden, akkor ijedten belekezdünk a jövőről szőtt álmok átszínezésébe, és az aggodalom megöli a pillanatot, mert mi lesz holnap.
Erről a témáról is írunk most, hogy hogyan próbáljunk meg a jelenben maradni (14. oldal), és persze tekintgetünk az időben előre és hátra is. A három kívánság történetéről kérdezzük a labdás műsor kitalálóját, bemutatunk egy gyerekekből álló színjátszócsapatot, akik A Pál utcai fiúk színművét dolgozták fel.
A jövővel is foglalkozunk, mert az Életmódváltó programunk beindult, és a résztvevők már a nyárra koncentrálnak. A folytonosság a múlt és a jövő között a királyi család (bár sokan úgy gondolják, most kellene a történetüknek megállnia), kollégánk ott volt a koronázáson, a második sorból hozza a beszámolót a londoni hangulatról.
Ragadjuk meg a pillanatot, szakítsunk egy kis időt a mából, és ­olvasgassunk!