Már épp lefőtt a kávé a kotyogósban, amikor megérkezek Annához. Jó ide jönni, hallani, ahogy már a lépcsőházban üdvözöl, hangosan, nagy lendülettel – az ereje felkap és visz magával. A tompaságot, ami a reggeleimre rányomja a bélyegét, azonnal lefújja rólam, mint valami jó boszorkány. Ha ő ott van, minden életre kel körülötte, a lakás is: örül a régi kedves tárgyaknak, és a tárgyak örülnek neki. Rácsodálkozom a nappalira, ezt eddig csak a nőklapja.hu-n új otthonra találó Pura Poesia felvételeire berendezve láttam. A szobában most máshol van a kanapé, a fotelek, de persze a könyvespolcok szilárd keretei, amik körbeölelik a szobát, azok állandók, mozdíthatatlanok.
Juhász Anna 2023 májusától a Nők Lapja kulturális nagyköveteként havonta ajánl majd egy könyvet a Nők Lapja hasábjain, amit az olvasókkal közösen fogunk elolvasni vagy újraolvasni, és a közösségi média felületeinken megoszthatjuk, megbeszélhetjük egymással az élményt. Annának fontosak a közösségek, ahogy a Nők Lapjának is – reméljük, sikerül egy újabbat létrehozni a könyvek segítségével.
Ennek apropóján kapva kaptam az alkalmon, hogy feltegyek neki pár olyan kérdést, amit a Pura Poesia inspirált. Arra persze nem gondoltam, hogy írásban milyen nehéz lesz visszaadni a sodrást, vehemenciát, ami Annát jellemzi, naná, hogy nem fog sikerülni, de azért a lényeg, az olvasás, az irodalom mértéktelen szeretete és beható, mély ismerete átjön, higgyetek nekem.

Van az a bizonyos mondás a hóhérról, amit nem írok le, de annak szellemében az első kérdést tőled vettem. Sorolj fel, kérlek, néhány könyvet, ami fontos volt először a kislány Juhász Anna, majd a tinédzser, aztán a fiatal felnőtt Juhász Anna számára. És olyat is mondhatsz, ami a mostani életedben számít meghatározónak.
A kislány Juhász Annának ott voltak a Pöttyös könyvek, nagyon szerettem őket. És a Kincskereső kisködmön, ami minden újraolvasásnál nagy sírással járt, megszakadt tőle a szívem. Akkor is érdekeltek a kapcsolatok, akár baráti kötelékek, akár nagyobb közösségek, azok dinamikája, hogy mi mozgatja őket, mitől jók, mitől mérgezők. Így találtam meg a Legyek urát is, amiben felleltem ezeket a kérdéseket, és tovább lehetett törni rajtuk a fejem. Nálunk az olvasás sokszor kérdéseket felvetve jött, amikre apukám (Juhász Ferenc költő – a szerk.) egy-egy irodalmi művel válaszolt, így nagyon korán bejött az életembe akár például a beat irodalom, vagy Viszockij művei, felvételről hallgatva. Fiatal felnőttként – erről sokat meséltem már – az Anna Karenyina egy meghatározó pillanatban egy meghatározó könyv lett az életemben, vagy a Vörös és fekete, és Philip Roth Akárkije:

a gimis Anna, aki először találkozik a férfi-nő kapcsolattal a való életben is, ezekben a könyvekben keresi a jó válaszokat, figyeli, tanulja, hogy a nőknek milyen és mennyi választási lehetőségük van.

És persze József Attila, aki szintén sok-sok verset ír szerelemről, fájdalomról, gyötrődésről. Felnőtt létembe a belépő Nabokov Nevetés a sötétben című regénye, ahol ismét a párkapcsolaton van a fókusz, és a döntéseinken, hogy hányféle válasz létezik egy-egy párkapcsolati kérdésre, és milyen nehéz meglelni közülük a jót, vagy, hogy van-e egyáltalán közöttük ilyen. A mostani életemben nagyon sok a magyar kortárs, vagy közel kortárs, a ’45 utáni magyar irodalom – már csak a munkámból kifolyólag is, ha pedig csak sodródnék, akkor külföldi szerzőkhöz nyúlok.

Őket ugye ritkábban látjuk a te szemüvegeden keresztül – van köztük kedvenc? Örök vagy mostani?
A kortársak közül Ljudmila Ulickaja, akit életemben először Budapesten láttam a Ludwig múzeum egyik programján, és amint csak belépett a terembe a tömeg közé, én azonnal a hatása alá kerültem, olyan aurája van. Onnantól kezdve az összes könyvét elolvastam. Nagyon őszinték, nagyon mellbevágóak a szövegei, amiket ugyanakkor valami meseszerű szépség is áthat. Minden könyve megvan, itt valahol ezen a polcon, hova is tettem őket… Jaj, a dupla sorba pakolt könyvek átka, soha nem találom, amit keresek… Na, itt!

Igen, már akkor kiszúrtam őket, amikor leültünk. Örültem is nekik, Ulickaját én is nagyon szeretem, csak mesél és mesél, és nem lehet tőle elszakadni. Nagyon sok női írót látok a polcaidon, köztudomású, hogy fontosak neked. De kik a legfontosabbak?
A 2017-es Szabó Magda centenárium alkalmából egy éven át dolgozhattam Szabó Magda életművével, aki szívemnek egyik legkedvesebb írója. Női kérdésekkel foglalkozik, amik amúgy univerzális kérdések, és mindenkit, nőket, férfiakat egyaránt érintenek. A nő sorsa, női kapcsolatok, nők az anyaságban, barátságban, a művészeti élet beteljesülésében – ezek fontos kérdések egyénnek, s ugyanúgy a társadalomnak. Másik kiemelkedő szerző Nemes Nagy Ágnes, aki egy olyan látásmódot ad, amiben benne van a törékenység, a sebzettség, de a tisztánlátás, a kérlelhetetlenség is. Igen, ez jó kifejezés: sebzett de kérlelhetetlen nőnek a megtestesülése, ami ismerős lehet sokunknak. És itt van mindnyájuk nagy elődje, akit nehogy elfeledjünk, Kaffka Margit. Vissza kell nyúlni hozzá, ehhez a rövid, de mély nyomot hagyó élethez: ő az, aki egy háború előtt kilépett egy házasságból, várost váltott, tanárként eltartott egy gyereket, majd mindent odaadott egy új szerelemért. Ő vezet be minket az erős nő világába. Hadd említsem még meg Hervay Gizellát – a 21. század emberének mindenképp meg kell őt ismernie, mert egy nagyon mély és méltatlanul nem ismert életműről van szó. Zárásként pedig mondom még Lesznai Annát, Adyék a legnagyobbnak tartották – sokakhoz kötődött, sokaknak adott lehetőséget, támogatta a fiatalokat, mesét írt, szépirodalmat, de rajzolt is. Különleges világába befogadta az írókat, ösztöndíjat alapított a férje támogatásával, József Attilát is felkarolta.

Juhász Anna és Fullajtár Andrea a Pura Poesia forgatásán Anna nappalijában.

Ahogy hallgatlak, teljesen átjön, hogy ez egy komoly „hobbi”, súlyos hivatástudattal megspékelve, átjön a felelősség, amit a hazai irodalom iránt érzel és felvállaltál. Van különbség a figyelmedben aközött, amikor a munkád miatt olvasol, és aközött, amikor csak úgy kedvtelésből? Egyáltalán, tudsz még „szórakozásból” olvasni?
Igen, tudok, és igen, van különbség, de azért átcsúszik egyik a másikba. Ha egy irodalmi estre készülök, sokkal több a jegyzetelés, kiemelés, aláhúzás, rögtön kérdéseket kell feltennem a szöveghez kapcsolódóan – másképp próbálom nézni lényegét a könyvnek. Szabadidős olvasáskor – jó régen volt ilyen – hagyom magam sodortatni, leteszem a tollat meg a szövegkiemelőt, a kis papírkáimat, csak visz magával a szöveg. De ott is gyakran eszembe jut, hogy ez olyan jó lenne egy est témájának, de mivel nekem a világirodalom a kiszabadulás, a magyar kapcsolódik szorosabban a munkához, egy külföldi szerző esetében „szerencsére” tudom, hogy nem sok esély lenne színpadra hívnom őt, és akkor megnyugszom, és csak élvezem az olvasást.

Az estjeidben, de más általad felkarolt produkciókban is látható, hogy az alkotó ugyanolyan fontos számodra, mint maga a mű…
Mert a műveket sokkal könnyebb közel hozni az emberen keresztül, aki írta őket. Költő lányaként nevelkedtem, tudtam, hogy a dogozószoba ajtaja mögött születik a vers, és hogy ez függ attól, hogy aznap édesapám hogyan kelt fel, mi történt vele, velünk, ez mind benne van az írásaiban. Ugyanígy, ha nincs Keresztes Erzsébet, nem születik meg az  Édes Anna. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek függetlenek egymástól. Ha nem látjuk meg azt a törékeny fiút, aki életének 26 éve alatt rengeteget küzdött, nem értjük meg igazán Petőfi költészetét. Azért izgalmas érteni egy életet, mert innen érthetjük meg, hogy ez a mi életünk is. Igen, nekünk is van rossz napunk, rossz szakításunk, csalódásaink, és akkor nekünk is olyan gondolataink, érzéseink vannak, csak mi nem tudjuk azokat olyan pontosan leírni. Ezzel együtt persze attól még a Kocsi-út az éjszakában Adytól függetlenül is egy zseniális mű. De hiszem, hogy sokkal izgalmasabb látni az embert és érteni az ő miértjeit a művek mögött.

Keressétek Juhász Anna könyvajánló rovatát a május 24-én megjelenő Nők Lapjában!

Kiemelt kép: Falus Kriszta