Elkeserítő állapotokat vázolt a gyerekek, a fiatalok mentális helyzetét illetően a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia egy tavaly év végi jelentésében. Eszerint a magyar gyermekek mentális állapota tovább súlyosbodik, sem a szorongásos és depressziós esetek száma, sem a sürgősségi esetszám sem csökken, és egyre több az önsértő fiatal.
Önöknek milyen tapasztalataik vannak, mit érzékelnek a mostanság beérkező hívások, chat-ek alapján? Hogy vannak a fiatalok?
A mi tapasztalataink teljesen egybevágnak a Vadaskert, és úgy általában véve a gyerekpszichiátriák számaival. A lelkisegély megkereséseit tekintve az a szomorú helyzetkép rajzolódik ki előttünk is, hogy pont ezek a tünetegyüttesek jellemzőek a fiatalok körében. Nekünk egyébként se nem célunk, se nem kompetenciánk diagnosztizálni. Ugyanakkor az olyan kategóriákba sorolható beszélgetésekről, amit mi félelmeknek, szorongásoknak nevezünk, vagy amit általános lehangoltságként jegyzőkönyvezünk – vagy legalábbis jó részükről –, sejthető, hogy akár a klinikai értelemben vett szorongásos zavarokat, vagy a serdülőkori depressziót is elérhetik. A helyzethez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a mi számaink azért is lehetnek nagyobbak, mert sokak számára könnyebb, egyszerűbb lehet felhívni egy lelkisegély-szolgálatot az egész országból ingyenesen, anonim módon, a saját telefonjukról. 2022-ben közel négyezer olyan beszélgetésünk volt, amit a félelmek, a szorongások kategóriájába sorolt az aktuális segítőnk,
de ami még ennél is jobban jelzi azt, hogy milyen nagy a baj; több mint 1500 beszélgetésben merült föl szuicid gondolat.
Azt látjuk már most is, hogy idén ezek a számok csak tovább emelkednek.
Lehet ezt még a covidra fogni?
Biztos, hogy nem lehet mindent ezzel magyarázni. Ugyanakkor tény, hogy sok családnak különösen nehéz időszak volt a járvány, és ha azóta minden helyreállt volna, akkor a szorongásos tüneteket jelző számokban is lenne egyfajta visszafordulás. A beszélgetésekből az rajzolódik ki, hogy nagyon sok fiatal a covid megjelenéséhez köti időben azt a pontot, amitől kezdve fokozott lehangoltságot, szorongást érez. Most érettségizik az az évfolyam, amely másfél évig volt online oktatásban, a hatások tehát mind a mai napig itt vannak velük. A meg nem valósult közösségi élmények, programok, kirándulások máig hatnak ezekre a közösségekre. Azok az elmaradt rituálék, amik a felnőtté válást segítik, szintén kimaradtak és nem lettek pótolva.
Ami még plasztikusabb és a covidról szól, az az, hogy nagyon sok helyen – és nem csak Magyarországon, csak itt nálunk talán drasztikusabban – a pszichiátriai ellátás sínylette meg a leginkább az egészségügyi átalakításokat. Ebben sem történt meg a visszarendeződés, több gondra kevesebb a kapacitás. A poszt-covid hatás mellett ráadásul nagyon sok társadalmi – akár globális szintű – változás zajlik körülöttünk, ami szintén felerősítheti a szorongást.
Ha a családok nincsenek jól, ha sokan vannak egzisztenciális krízishelyzetben, ha a közbeszéd nagyon negatív és agresszív, ha nagyon sok a negatív impulzus, akkor furcsa is lenne, ha a gyerekek jól lennének.
Hiszen ebben nőnek fel, ezek az ingerek határozzák meg az érzelemvilágukat és a lelki állapotukat is. Arról nem is beszélve, hogy felnő az a generáció, aki az internet és az okoseszközök térhódításával sokkal előbb és sokkal szűretlenebbül találkozik olyan felnőtt problémákkal, amikkel a szüleik csak jóval idősebb korukban szembesültek.
Reményiné Csekeő Borbála
Melyik korosztályból fordulnak önökhöz a legtöbben?
Az elmúlt három év tapasztalata az, hogy egyre lejjebb megy a korhatár, egyre fiatalabbak keresnek meg minket. Ma már nem csodálkozunk azon, ha egy 11 éves keres meg minket, ami korábban szinte kivételesnek számított. Abban viszont nincs változás, hogy a 15-18 év közötti „klasszikus” nagykamasz korosztályt szólítja meg leginkább ez a fajta lehetőség. Azt is látjuk, hogy egyre inkább a chat az a felület, ahol a célcsoportunk könnyen kifejezi magát, amit szívesen használ. Különösen az olyan témákban, mint például a falcolás – vagyis az önsértés – vagy negatív szexuális élmények, akár szexuális abúzus esetében. Ezekben az esetekben talán még nagyobb az anonimitás érzete, ha írásos a kommunikáció.
A megkereséseik, esetszámaik emelkedésében a negatív tendenciák mellett közrejátszhat esetleg az is, hogy könnyebb lett segítséget kérni? Vagy ez egy nagyon optimista feltételezés?
Módszertanilag nagyon nehéz lenne megmondani, vajon a problémából van ennyivel több, vagy a segítségkérés vált könnyebbé. Ha csak a saját számainkat nézném, akkor kicsit optimistább tudnék lenni. Ám ha ezek mellé hozzátesszük a gyerekpszichiátriák várólistáit, vagy a konkrét, befejezett öngyilkosságokat a fiatal korosztályban, akkor ez sajnos nem azt mutatja, hogy a számok elsősorban azért emelkednének, mert ma már könnyebb segítséget kérni.
Ugyanakkor vannak olyan problémák, mint például a kortárs erőszak, a bullying vagy a mentális egészség preventív témaköre, amikben szerintem az, hogy egyre többen mernek beszélni róla, nagyon pozitív tendencia.
Mi alapján tudják lemérni az eredményességüket, a sikerességüket egy-egy esetben? Már amennyiben ez lehetséges.
A lelkisegély szolgálatoknak egy külön nehézsége, hogy nagyon esetleges, kapunk-e visszajelzéseket. Sokféle helyzettel találkozunk. Előfordul, hogy úgy ér véget egy beszélgetés – és sajnos ezt is egyre gyakrabban tapasztaljuk – hogy mentőt, vagy rendőrt hívunk. Az ilyen esetekben egyértelmű a visszajelzés, az operátorok vissza szoktak szólni és beszámolnak róla, hogy a gyerek vagy a fiatal kórházi osztályra került. Ez olyan értelemben siker, hogy lehet ezzel valakinek konkrétan megmentettük az életét. Tegyük hozzá, kevés probléma oldódik meg attól, hogy valaki egy éjszakát vagy mondjuk három napot bent tölt egy pszichiátrián. Ugyanakkor ezzel esélyt kaphat ahhoz, hogy elinduljon valamiféle változás.
Vannak olyan helyzetek is, amikor a beszélgetés el tud jutni oda, hogy a hívó lemond az anonimitásáról annak érdekében, hogy gyerekvédelmi segítséget szervezzünk.
Ilyenkor jelzést küldünk a családsegítő szolgálatnak, hogy elinduljon a gyermekvédelmi ellátás, a szülő pedig esetleg szülőkonzultációt vagy családterápiás segítséget kaphasson, már ha az adott családsegítő központ tud ilyen szolgáltatást nyújtani. Annak ellenére, hogy anonim a szolgálat, és mindig egy-egy beszélgetés az, ami a biztos, nem ritkán alakulnak ki mikrofolyamatok. Ezt segíti, hogy a levelezésben, a chatszobában látjuk, ha valaki ugyanazzal a felhasználónévvel szeretné folytatni a beszélgetést. Számos esetben nyomon lehet követni a pozitív változásokat, illetve látjuk azt is, ha ezek nem történnek meg. Ilyenkor egyre fókuszáltabban az lesz a beszélgetések célja, hogy valamilyen személyes segítséget tudjunk szervezni, akár gyermekvédelmi intézkedés, akár terápiás segítség formájában.
Akármennyire is felkészültek a segítők a vonal innenső oldalán, ők is emberek. Hogyan vezetik le a munkájuk során felgyülemlő érzelmeiket, feszültségeiket, megéléseiket?
Önkénteseink többlépcsős kiválasztáson, képzésen, gyakorlati felkészítésen, majd egy vizsgán vesznek részt, és utána sincsenek magukra hagyva. Az önkéntes mellett mindig ott van egy ügyeletvezető, aki azonnali támogató kontrollt biztosít, de lehetőség van szupervízióra egyéni és csoportos formában egyaránt. Ezen kívül esetmegbeszélő csoportjaink is vannak. Így a segítő sem marad egyedül, közösen gondolkodunk a nehezebb helyzeteken. Nagyon fontos, hogy a megkeresőinknek sem kétszemélyes titoktartást ígérünk, hanem azt, hogy amit itt elmondanak, az köztük és a Kék Vonal között marad.
Beszédes címmel indított közös kampányt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a Maybelline márkával. Mi a BRAVE TOGETHER program célja?
Pontosan az, hogy ne csak amiatt keressenek meg minket egyre többen, mert egyre több a probléma. Azért hívjon, írjon nekünk minél több fiatal, mert felbátorodnak, mert úgy érezik, nem tabu a mentális egészségről beszélni. Tenni szeretnénk a mentális betegségek stigmatizálása, tabusítása ellen. Közös célunk a depresszió és a szorongás körüli megbélyegzés lebontása. Becslések szerint minden ötödik ember – aránytalanul nagy számban a nők – ilyen jellegű problémákkal küszködnek. Legtöbb esetben ezeket nem csak, hogy nem kezelik, de fel sem ismerik. A kampány alapötlete azon a konkrét adaton alapul, miszerint a nők körében különösen gyakori, hogy a szorongás és a depresszió látenciában marad: ők azok, akik általában nem kérnek segítséget.
A legfőbb célunk, hogy minden emberhez, de különösen a fiatal nőkhöz eljusson az az üzenet, hogy segítséget kérni nem szégyen, nincsenek egyedül ezekkel a problémákkal,
és hogy a testi-lelki jóllétet, az egyén öngondoskodását népszerűsítsük.
A Kék Vonal előhívószám vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívható telefonszáma: 116 111.
Az alapítvány honlapján az email- és a chates elérhetőség is megtalálható.
Kiemelt kép: Getty Images
