Döntsd el, mind a kettőt nem lehet! – még ma is a fülembe csengenek a figyelmeztetések, amelyek harminc éve hangzottak el. Bántam is én, „ide nekem az oroszlánt!”-felkiáltással beleszültem a fiamat az egyetemi évek közepébe. Lesz gyerek is, diploma is, karrier is – majd én megmutatom! És lett. Nem mondom, hogy nem kívánt extra erőfeszítéseket tőlem, de szerencsére bírtam, és ma, harminc év elteltével, több, hasonló cipőben járó kortársammal együtt azt gondolom, ha a nehezebb utat is választottuk, de a boldogabbat. Kérdés, hogyan élték meg mindezt a gyerekeink? Mindig azzal nyugtatom magam, hogy olyan rossz soruk mégse lehetett, mint az én generációmnak, akit a szülési szabadság elteltével, három hónaposan bezsuppoltak az állami bölcsődékbe. Emlékszem, ahogy másfél évesen ott állok a szocialista intézmény kerítésénél, és bömbölök a mamám után. Vajon más ember lett volna belőlem, ha a szoknyája mellett cseperedhetek?
Ezt már soha nem fogom megtudni, mint ahogy azok a most világra jött babák sem, akiket a mai fiatalok nevelgetnek, hihetetlen könnyedséggel és önbizalommal lavírozva a munkájuk és a gyerekeik között. A nyáron többször is találkoztam ilyen vagány anyukákkal a repülőgépen, karjukon a néhány hónapos csecsemőjükkel. Nem értették csodálkozásomat, nekik már az a természetes, hogy a családtól semmiben nem hagyják korlátozni magukat. A legnagyobb lelki nyugalomban szoptatnak, ahol a kicsik igénylik, faksznik nélkül utaznak velük, és simán elvégzik a munkájukat hatórában, hogy az uzsonnát már ők kanalazhassák a szájukba. Kétségkívül új világ van születőben!
Ezt látszanak igazolni egy nemrégiben megjelent amerikai kutatás eredményei is. A San Diego-i Állami Egyetem munkatársai az elmúlt negyven év során három alkalommal osztottak ki kérdőíveket három különböző nemzedék képviselői között: gondolják-e, hogy a munkahelyükön is teljesítő anyák ugyanolyan meleg viszonyt tudnak kialakítani a gyerekeikkel, mint azok, akik otthon nevelgetik őket. A válaszok meglepően alakultak.
Míg 1970-ben az érettségizőknek még csak alig fele nyilatkozott pozitívan, 2013-ra ez már 70 százalékra ugrott. Hasonlóan a diploma előtt álló egyetemistákhoz, akiknek 1970-ben még 59 százalékuk válaszolta azt, hogy a kisgyerekek megsínylik, ha az édesanyjuk dolgozik, 2013-ra azonban a kétkedők aránya 22 százalékra apadt.
Ám a legfontosabb fejlemény, hogy a társadalom is egyre inkább úgy ítéli meg, a család vagy karrier?-kérdés mostanra meghaladottá vált. A felmérések szerint az amerikaiak mára elfogadhatónak, sőt becsülendőnek tartják, ha egy nő az anya és a munkaerő szerepében is képes egyidejűleg helytállni. Ebből logikusan következne, hogy a társadalom elsősorban ezeket az édesanyákat támogatja. De hol vannak a családbarát munkahelyek? Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb szaporodik a számuk. Itt, Magyarországon is. Hiszen nekünk már az anyáink megtették az első lépéseket az emancipáció útján!
Koronczay Lilla
A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/38. lapszámában jelent meg.
