Az alvási bénulás (más néven alvási paralízis vagy alvásparalízis) rengeteg művészt megihletett már – ugyanis aki egyszer átél ilyesmit, az minden bizonnyal sosem felejti el. Manapság már a tudomány is vizsgálja, hogy mitől jelentkezhet – egyeseknél igen gyakran – ez az intenzív és hátborzongató jelenség.
A közvetlenül elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkező alvásparalízis egy meglepően gyakori állapot, melynek során az agy egy része ébren van, miközben a test átmenetileg megbénul (az érintett általában csak a szemét tudja megmozdítani, de azon kívül semmilyen más izmát nem, beszélni sem tud, és elöntheti a félelem). Amikor valaki életében először él át ilyesmit, nagyon rémisztő lehet számára, az érintettek szerint viszont minél gyakoribban ezek az epizódok, annál kevésbé ijesztőek – végül pedig akár kis kellemetlenséggé is szelídülhetnek (jó esetben, amennyiben a pillanatnyi bénulás mellé nem társul hallucináció, lidércnyomás, vagy testen kívüli élmény).
Tudósok szerint az alvásparalízis épp azóta létezik, amióta az emberek is – mégis kevéssé kutatták, egészen a közelmúltig. „Eddig figyelmen kívül hagyott jelenség volt, de az utóbbi 10 évben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta” – mondta Baland Jalal, a Harvard Egyetem alváskutatója a BBC-nek. Alváskutatók (köztük Jalallal) napjainkban rengeteg időt és energiát fektetnek az állapot kutatásába, és abban reménykednek, hogy megfejthetik az okait és hatásait, valamint hogy kideríthetik, pontosan mit is árul el ez a furcsa jelenség az emberi agy rejtett működéseiről.
2011-ben Brian Sharpless klinikai pszichológus az eddigi legteljesebb áttekintéssel rukkolt elő az állapot elterjedtségéről: öt évtizedet felölelő 35 tanulmány adatait vizsgálta, melyek együttesen több mint 36 000 személy adatait tartalmazták. Sharpless ezek alapján megállapította, hogy az alvásparalízis gyakoribb, mint korábban gondolták:
a megkérdezett felnőttek közel 8%-a állította, hogy legalább egyszer már átélt ilyesmit.
De az is kiderült, hogy az arány sokkal magasabb az egyetemi hallgatók (28%) és a pszichiátriai betegek (32%) körében, valamint azoknál, akiket alváshiány gyötör, hiszen esetükben az alvási ciklus töredezett. „A többség számára ez csupán egy furcsaság, amivel együtt él – véli Colin Espie, az Oxfordi Egyetem alvásgyógyász-professzora. – Kicsit olyan, mint az alvajárás, a legtöbb alvajáró ember ugyanis soha nem fordul orvoshoz. A családban ez egy érdekesség, amolyan könnyed beszédtéma.” A legsúlyosabb esetekben viszont az alvásparalízis háttérében akár narkolepszia is állhat.
Bár az érintettek az alvásparalízist természetfeletti vagy akár paranormális jelenségként írják le, az igazság az, hogy az oka teljesen evilági. Jalal elmagyarázta, hogy éjszaka a testünk az alvás négy szakaszán megy keresztül, ezek közül az utolsó pedig az úgynevezett gyors szemmozgásos, vagy REM-szakasz. Ekkor álmodunk. A REM-szakasz alatt az agyunk megbénítja az izmainkat, valószínűleg azért, hogy megakadályozza, hogy fizikailag is megvalósítsuk az álmainkat, és ezzel kárt tegyünk magunkban – néha azonban (a tudósok még mindig nem tudják pontosan, hogy miért)
az agy érzékelésért felelős része idő előtt felébred, és ettől, bár ébernek érezheti magát az ember, az agy többi része még mindig REM-ben van, azaz a test „béna” marad.
„Az agy érzékszervi része aktívvá válik, mentálisan, érzékelésileg felébredünk, de fizikailag még mindig bénultak vagyunk” – foglalja össze Jalal.
Egy szerencsétlen kisebbség számára azonban az alvásparalízis ennél nagyobb próbatételnek bizonyul: Sharpless kutatásai szerint az érintettek 15–44%-a tapasztal klinikailag jelentős szorongást az állapot következtében – fontos azonban hozzátenni, hogy a problémák általában abból adódnak, ahogyan az érintett személy az alvásparalízisre reagál, nem pedig magából az állapotból. Sok beteg akár egész nap azon aggódhat, hogy vajon mikor kísérti meg a következő alvási bénulásos epizódja.
Mit tehetünk az alvási bénulás ellen?
Napjainkban az alvásparalízis kezelésének leggyakoribb megközelítése oktatási jellegű: a betegeknek egyszerűen elmagyarázzák, hogy mi okozza a számukra rémisztő állapotot, és azzal nyugtatják őket, hogy elmondják nekik: nincsenek veszélyben. Esetenként a meditációs terápia egy formáját is bevetik, de minden kezelés elsődleges célja az, hogy csökkentsék a beteg szorongását, és megtanítsák rá, hogyan tud nyugodt maradni – akkor is, mikor az alvásparalízis jelentkezik. Súlyosabb esetekben pedig gyógyszeres kezelés is szóba jöhet.
Kiemelt kép: AndreyPopov/Getty Images
