Sok panaszos, mondhatnám, félelemmel teli levél témája az otthoni tanulás. „Már abban elfáradok, hogy leültessem a gyereket, és elkezdjük!”
Nagyon sokan írnak a gyerekek alvászavarairól. Bár már korábban beszéltünk az alvásról, visszatérek néhány rossz beidegződés tisztázásához.
Nem kevés család szenved a gyerekek alvási rituáléitól. A lefektetés körüli hercehurca (mondj még egy mesét, inni kérek, kimegyek pisilni, és így tovább) sok családban kimondottan drámai hangulatúvá teszi az estéket. Aztán jön a reggel, amikor persze sietni kell, akkor az ébresztéssel járó nehézségektől nő a feszültség. A nem alvásokról nem is beszélve.
Sok levélben részletesen számolnak be a szülők arról, hogyan alakulnak az esti programok. Kétségtelen, hogy minden aggódó levél odafigyelésről árulkodik. Csak egy hiányzik szinte minden beszámolóból: a rendszeresség.
A gondok persze számosak: egyedül nevelő szülők, két műszakban dolgozó családok, elváltak ezerféle helyzete, nagymamáknál alvó gyerekek – mind-mind más szituáció, más nevelési és alvási gondok. Igen: alvási gondok. Még egy hétvégi nagymamánál alvás is felborítja a rendet. (Persze, mert ott bent lehet maradni a nagyinál, szabad filmet nézni, vagy tovább fent maradni, stb.) Hát még, ha az elvált szülők gyerekei hol itt alszanak, hol ott. És még közbe is jöhet valami, amikor felborul a megbeszélt rendszer. Ha van egyáltalán.
Pedig a legszerencsésebb, ha lenne valami tartható, átlátható rendszeresség, és benne egységesség. Amit közösen kell megbeszélni és kialakítani.
