1. Azok a régi nyarak! 

Azt, hogy a boldogság kulcsa az ember és a természet harmóniája, egészen korán megtapasztalhattam. Kisgyerekként a nyaraimat a zalai nagyszüleimnél töltöttem, egy kis faluban, Kutason. Máig az orromban érzem a tehenek illatát, ahogy nagyapám reggelenként kihajtja őket a csordához. Ha csak lehetett, vele tartottam. Útközben meg-megálltunk, elbeszélgettünk a szembejövőkkel, és bár nagyon kellett figyelnem, hogy megértsem a zalai tájszólást, megéreztem, mennyire fontos az, hogy érdeklődjünk egymás problémái, örömei, bánatai iránt, hogy ha csak lehet, figyeljünk egymásra. 

2. Apám könyvei

A szüleim kicsi koromtól fogva sokat beszélgettek velem. Orvosok lévén nehéz, felelősséggel teli munkát végeztek, és amint akkora lettem, hogy megérthettem, megosztották velem az aznapi élményeiket. Apám szabadidejében szívesen olvasgatott szociálpszichológiai témájú könyveket, és az én kezembe is nyomott néhányat. Hamarosan mindennél jobban érdekelt, mi rejlik a társas viselkedéseink mélyén, miként hat az emberre a környezete és a kapcsolatai. Évekkel később, az orvostudományi egyetemen, amikor el kellett döntenem, milyen irányban szakosodom tovább, ezek erősen befolyásoltak.

3. A „Sárga ház” varázsa

Nem volt kérdés, hogy orvos leszek. Negyedéves koromban, amikor éppen az angol nyelvvizsgámra készültem, és közösen tanultam egy lánnyal, elvittem neki néhány jegyzetet a munkahelyére. A Lipótmezőn dolgozott, a pszichiátriai­­ intézetben. Beléptem a kapun, és azonnal elbűvölt a látvány. A hatalmas park, a hársfák, a romantikus épület, amely kopott eleganciájával, sejtelmes titkaival mélyen megérintett. Itt szeretnék dolgozni! – hasított belém. Elmentem a főigazgatóhoz, és engedélyt kértem arra, hogy medikusként bejárhassak az intézetbe. Ríhmer Zoltán főorvost máig mentoromnak tekintem, rengeteget tanultam tőle biológiáról, neurológiáról, az emberi agy működéséről, mely területek akkoriban indultak rohamos fejlődésnek. Tizenöt éven át dolgoztam a híres „sárga házban”, egészen a bezárásáig.