Kapcsolatteremtés
Nem szeretek kommunikálni, idegenekkel nehezen veszem föl a kapcsolatot. Kisiskolásként észrevettem, szorongok, ha felelni hívnak, mert néznek, mert középpontba kerülök. Zavart, tudtam, ez probléma lesz, és kényszerítettem magam, hogy akkor is jelentkezzem, ha sok értelme nincs, hátha mégis felszólítanak. Éveken át minden lehetőséget megragadtam, hogy beszélhessek. Nehezen, görcsölve sikerült oldódni, mert a beszédkészség tanulható. Az előadás munka, megtanultam elvégezni. Viszont az utcán ma sem boldogít, ha idegenek megszólítanak, kérdeznek, ha az életemről akarnak megtudni dolgokat.
Kitartás
Nálam fejlett a kitartás és a feladás egyensúlyának megtalálása. Korai életemben láttam a két végletet. A makacs, reménytelen ragaszkodást, amikor az ember képtelen abbahagyni. És láttam azt is, aki az első sikertelenség után rögtön feladja. Erre biokémikus koromban is felfigyeltem, volt évtizedeken át küzdő, a témájától szabadulni képtelen, és olyan munkatárs is, aki hetente, havonta más dologba kapott. Ezeket látva arra jutottam, van optimális mérték, azt kell meglelni, de ez belső munka eredménye. A tudományos életemben mindkettőre akadt példa.
Keménység
Fordulatos volt az életem, fölzárkózás, kudarcok és sikerek, mindenért keményen megdolgoztam. Aki azt végigcsinálja, amit én, azt az élet keménnyé teszi. Erről az Őszi kék című könyvemben olvashat, akit érdekel. De kemény vagyok az időpontok betartásában is. Ha valakivel megbeszélem, hogy háromkor jön, az ne érkezzen öt vagy tíz perccel később. A korom ellenére órára be van osztva az időm, ha várok, fölöslegesen mennek el a percek.
