Ismerjük őt filmekből, színpadról, rajongunk a törékenység álcája mögül kirobbanó erejéért, kisugárzásáért, akár prózai műben, akár zenésben, akár énekesnőként áll színpadra. Holdjárat és Keresztül Európán című albumaival is hatalmas rajongótábort toborzott magának. A karantén alatt Corinne bőrébe bújva humorral, zenével próbálta oldani a mindenkiben munkálkodó feszültséget. Juhász Annánál visszatérő vendég, hisz ők ketten soha nem fogynak ki a közös irodalmi témákból.
A beszélgetés rövid kivonata a videó alatt olvasható.
A lassúság dicsérete
Kátya nagyon nehezen tartott lépést a világ diktálta tempóval, a járványhelyzet alatt viszont úgy élhetett, ahogy szeretett volna: mindent át tudott gondolni, nem volt számára ijesztő a bezártság, inkább úgy érezte, időt nyert vele. Olyan dolgokkal tudott foglalkozni, amiket fiatal korában szívesen csinált, de aztán kikopott az életéből, mint például a festés, a rajzolás vagy a dokumentumfilmek. Ezt a lassúbb tempót igyekszik tartani a mostani életében is.
Kátya Anna kérdésére a versekhez fűződő viszonyáról mesél. Mivel nagyon sok volt életében a kötelező vers iskolai memoriter vagy előadásra megtanulandó szövegek formájában,
magától sokáig nem nyúlt a költészet után, sőt, gyakran úgy szavalt, hogy igazából nem is értette a mondanivalót.
Mostanában viszont visszatalált hozzájuk, szívesen keresgél, olvas és elemez verseket – csak úgy kedvtelésből, hisz ő amúgy is hajlamos a hosszas, csendes elmélkedésre.
Önismeret, önelfogadás, empátia
Fotó: Nők Lapja
Anna és Kátya beszélgetnek az önsegítő könyvekről, azok népszerűségéről, és arról a jelenségről, hogy ebben az irgalmatlanul gyors tempóban mindenki keresi a kapaszkodókat. Az önismeret és az empátia ilyen fontos kapaszkodók lehetnek. Kátya szerint ezekre a szépirodalom is tanít, ráadásul a szépirodalmi művek a komplex képek, mondatok használatával fejlesztik a kognitív, elemző képességeinket is – neki nagy sikerélmény, amikor azt érzi, gazdagodott, nyert valamit egy-egy mű elolvasása után: „kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni – ha nem adom fel…”
Édesanyjának köszönheti, hogy elsajátította az orosz nyelvet és közel áll hozzá az orosz kultúra – bár volt életében olyan időszak, amikor lázadt az anyai elvárások ellen, amikor túl nagy tehernek érezte a orosz tanulást, gyakorlást, de ma már nagyon hálás ezért az anyukájának, és ezt el is mondta neki.
A színpadon
Sokáig rettegett a színpadtól, egyedül a szobájában szeretett szövegeket mondani, „szerepelni”, a közönségre nem volt szüksége. De mindig is érdekelte, hogyan tudna mások bőrébe bújni, gyakran utánozta barátait, osztálytársait, olyan magas szinten, hogy még a beszédhibáikat is eltanulta. Aztán rájött lassan, hogy ez olyan ember tulajdonsága, aki szeret karakterekkel foglalkozni, hogy ez tulajdonképpen maga a színjátszás, és azt is felismerte, hogy ehhez viszont nélkülözhetetlen a közönség.
Kiemelt kép: Canva
