Nem unalmas az évtizedek óta tartó töretlen népszerűség?

Képzeld, nem! Sőt, nagyon jó érzés tudni, hogy számítanak rám, és szeret a közönség. Persze tavaly áprilisban egy hétig azt hittem, vége a világnak, nincs több színházi munka.

Mi történt?

Volt darab, amit levettek a színről, volt, ami épp pihent, és úgy tűnt, nem hívnak sehova. Mondtam is magamnak: kész, hiába feccöltél bele huszonöt évet ebbe a dologba, vége. Bántott, de azt gondoltam, itt húzok egy vonalat, és énekelni fogok, hiszen sok zenés, énekes felkérésem volt. Próbáltam tudomásul venni, ez van, érett nőre kevés szerepet írtak a szerzők. Természetesen nem harcolok az évekkel, de mégis azt érzem, egyfajta kötéltánc az, miként lehet szépen, méltósággal megöregedni úgy, hogy színpadon maradsz.

Csiky Gergely A nagymama című alkotásának címszerepé­hez pedig még fiatal vagy.

Lehet. De játszom én ősz hajú öreget a Lili bárónőben, és nem esik nehezemre. De tudod, elfogadni ezt, az egészen más. A dívából anyaszínésznőbe történő váltás könnyű, fájdalommentes volt, észre se vettem, hiszen akkor született Rozina, anya lettem, simán ment. A mostani átmenet nagyon más, és a gazdasági gondok is egyre feszültebbé tesznek mindenkit. Tehát egy hétig búcsúztam a színészi pályától, sajnáltam magam.

Az önsajnálat nálad mit jelent?

Akkor azt jelentette, hogy bevonultam a konyhába. Csütörtök volt, töltött paprikát kezdtem főzni, amikor csoda történt. Hívott egy rendező, szerepet kínált. Aztán főztem tovább, és hívott a következő, majd megint valaki. Egymás után hatan kerestek azzal, hogy rám gondoltak, hogy pont az én karakteremre, tudásomra van szükségük. Közben főtt életem leglassabban készülő töltött paprikája. Nagyon boldog voltam, mert nekem a színház a választott családom, annak ellenére, hogy mindenütt vendég vagyok csupán.

Válogattál a szerepek közt?

Nem, mert mind jó, szerethető, nekem való szerep volt. Igazi jutalomfalatok! Morton mamának lenni a Chicagóban, vagy egy új kortárs darabban, a Szívhangban, szórakoztató, érzelmes történetben megmutatni, hogy ötven fölött is van élet, klassz dolog.

Mire mondanál nemet?

Fogalmam sincs, de most fizikai képtelenség lenne ­többet vállalni a vidéki fellépések mellé. Operett, József Attila Színház, Rózsavölgyi, Játékszín, RAM, és lesz nyári szabadtéri bemutató, Művészetek Völgye. Elkényeztettek. 

Akkor kevés a szabad, láblógatós este.

Márciusban volt egy, de áprilisban már kettő! Ugyanis Rozina születésnapján nem vállalok munkát, egyébként pedig ez éltet, imádom a szakmámat.

Szerencsés egybeesés, hogy a közönség is imád téged.

És ezt éreztetik is, feltöltenek az ölelések, a kedves szavak, mondatok. Jó érzés, ha adhatunk másfél óra felhőtlen kikapcsolódást az embereknek. Kedves jelzés, ha az új postás bemutatkozik, és azt mondja: örülök, ha hozhatom a leveleit. Meghatódom, ha egy kicsi faluban odajön egy idős hölgy, és a kezembe ad egy dobozkát, hogy a benne lévő süteményt nekem sütötte. A minap Mátészalkán hatalmas adag apró, nyírségi töltött káposztával vártak. Hallották, hogy egy másik településen, ahol vendégül láttak, megdicsértem, mondtam, isteni finom, szeretem, hát készítettek úgy kétszáz tölteléket. Ne gondold, hogy szentimentális vagyok, ha azt mondom, ezt egy világsztár nem élheti át. Nem, mert fél, testőrök veszik körül, a közönsége a közelébe se mehet. Hozzám odajöhetnek, nem félek, ha közel lépnek hozzám, megölelhetnek, beszélgethetünk. És ennek van értelme egy művész számára. 

Szeretsz jókat főzni-enni, a nyírségi töltött káposzta különösen csábító. Gyakran vállalsz szerepet a konyhában?

Igen, rendszeresen főzök, most is a konyhából jöttem, kenyeret sütöttem. 

Géppel, élesztővel?

Magdi! Ne sértegess! Kovásszal! Jó fél éve kaptam anyakovászt, amit azóta nevelgetek. Már tökéletes, gyönyörű, aranybarna cipókat sütök, ráadásul finomak is.

Gratulálok! Egyébként ez illik a vidéki léthez. ­Nem ­hiányzik a főváros?

Elköltöztünk, de nem vagyok elég vidéki. Az agglomeráció nem az a vidék, amiről álmodom, egyszer talán lesz még kintebb is. Közel vagyok a városhoz, de sokat ingázom, próbára, előadásra, és tapasztalom, hogy olykor kihívás kikanyarodni az utcából. A ház gyönyörű, odabent érzem a megérkezettséget, de ha kilépek, egy csendesebb környezetre vágyom. 

Az ingázás nem visel meg?

Nem, mert már megszoktam, és újabban a próbákra busszal jártam. Élveztem, láttam, hallgattam, elvegyültem.

Nem szólítottak meg percenként?

Dehogy! A buszon nagyon tartózkodóan viselkedtek ­az emberek, a tömegközlekedés nem színház.

Emlékszel a legeslegelső fellépésedre? Nem a buszra gondolok…

Persze. Négy-öt éves lehettem, amikor statisztaként álltam az Erkel színpadán. A Köztársaság téren laktunk, és anyukám kicsi gyerekként bevitt a színházba. Voltam kisördög, fekete gyerek a Porgy és Bessben, bieder­meier ruhácskában – magamat királykisasszonynak képzelve – forogtam a Falstaffban. A hangok, a fények, az illatok, a nagy művészek kedvessége, lelkesedése, minden és mindenki elvarázsolt! Megmozgatta a gyermeki fantáziát, és sok érzés máig velem maradt. 

Van kedvenc rendeződ?

Nincs. Hogy színésznőnek mondhatom magam, azt részben Böhm Gyurinak és Korcsmáros Gyurinak köszönhetem. Nekem, az énekesnőnek ők szavaztak bizalmat, én soha nem kopogtam volna be, hogy itt vagyok, játszani szeretnék. Február 28-án volt negyedszázada, hogy előadtuk az Operettszínházban a Hotel Mentholt, Budapesten azzal, Győrben a Hello, Dolly!-val debütáltam. Imádtam dolgozni Bujtor Istvánnal, Iglódi Istvánnal, Balázsovits Lajossal, sokat tanultam tőlük. De ma is jó belesimulni egy-egy történetbe, követni az aktuális rendező utasításait, megvalósítani az elképzeléseket.

Mi az utolsó tíz év legnagyobb változása?

Hogy sokkal fáradtabb vagyok. Egyébként igyekszem minőségi irányba változni, és nem belekényelmesedni a saját nagyszerűségembe. Mozgok a világban, van bennem élet, lendület. És ami fontos, az élet adta vagy okozta leckéket igyekszem jól megtanulni. Törekszem minden tapasztalás, jó és rossz helyén való felhasználására. 

Rozina kritikus az édesanyjával, a világgal szemben?

Nekem személy szerint nem szokott kritikát mondani, de minden egyes előadás után van véleménye az összképről, és ezt nem is rejti véka alá. A körülöttünk lévő világot jól látja, van elemzőképessége, kritikusan értékel minden történést. A múlt hónapban, a Szívhang főpróbája és premierje után – mindkettőt megnézte – azt mondta: „Anya, én az ilyen színházat szeretem igazán!”

Érdekli Rozinát a színészet?

Neeem! Ő normális.

Mit gondolsz, a Szívhang miért tetszett neki?

Mert Hárs Anna darabja tényleg nagyon jó. Izgalmas, fordulatos, menő, és nagyon mai. Különféle darabokat így vagy úgy lefordítanak, a humort jól vagy rosszul átemelik, ez pedig eredeti, és a miénk. Sok ahaélménye lesz annak, aki megnézi.

A Menopauza is óriási siker, melyből időről időre eltűnsz.

Nem tűntem el, ott vagyok, mint a Vega, de több előadás nem fért az életembe, ezért szükség volt a kettős szereposztásra. Hihetetlen mennyiségű felkérésem lett, és nem akartam kitolni a kolléganőkkel, hogy miattam ne tudják játszani. Tavaly ősszel pedig volt egy kis egészségügyi problémám, azért nem láthattak ebben a darabban.

Betegeskedtél?

Apróságok zavarták meg a mindennapokat, de nem panaszkodnék, mert tudom, hogy sokan sokkal nagyobb bajokkal küzdenek. Egyébként a megelőzés híve vagyok, minden szűrésre elmegyek, próbálok egészségesen élni. A betegségektől nem félek, de tudom, mindenkit csúcsra járat, éget ez a világ, a fiatalok is belerogynak, nem csak a szépkorúak, mint én. Vigyázok magamra, nagyon szeretek élni, és fel akarom nevelni a gyerekemet.

Jól érzékelem, hogy van benned némi szorongás?

Kiben nincs? Ma bizonytalan a jövő. Eddig mertem, tudtam tervezni, most nem tudok, nem is merek, mert nem látom, meddig terjedek én, és meddig a világ. Itt volt a pandémia, megúsztam betegség nélkül, egzisztenciálisan is átvészeltem valahogy, de sok ismerős nem mondhatja ezt el. És én nem tudok elválni a világtól, nekem számít, aki köröttem van, fontos, hogy más se legyen rosszul, mert boldogtalan, beteg, elégedetlen. Látod, ezért is volt jó buszozni, mert kicsit közelebb kerültem ahhoz a valósághoz, amit a hivatásom, a körülményeim miatt nem mindig láttam kristálytisztán. Ez tanít. Elgondolkodtat. Nyomaszt. Azt érzem, rendetlenség van a világban.

Mi jelent ebben a rendetlen világban kihívást?

Maga az élet. A hétköznapok problémái. Hogy napról napra egyedül kell megoldani mindent. Szereptanulást, fellépést, vásárlást, főzést, gyerekkel, otthonnal kapcsolatos dolgokat. Azt szoktam mondani, hamuszürke átlagéletet élek, annyi különbséggel, hogy ezt nyilvánosan teszem.

Milyen lesz az idei nyár?

Dolgos és pihenős. Remélem, akkorra helyreáll az egyensúly, és jut idő kertészkedni, macskázni, pihenni. De szeretnék bulikat, sütni-főzni a barátaimnak, akiket egész évben elhanyagoltam. Ülni velük a teraszon, és jókat dumálni. És elugrani egy görög szigetre Rozinával, meglátogatni imádott Horvátországomat.

Mi hiányzik az életedből?

Semmi. Persze keresem a zajban a saját hangomat, és még meghallom. Akkor lesz baj, ha már nem.

(Fotó: Zsólyomi Norbert)