„Soha ne vállaljon újabb katasztrófát anélkül, hogy először megbizonyosodna a fogkeféjéről” – ez volt az a különös tanács, melyet a nővérként szolgáló Violet Jessop 1916. november 21-én délelőtt, a Britannic brit óceánjáró katasztrófájának napján is betartott. Az emlékiratában feljegyzett, barátjától kölcsönzött szavakat ismételte magában, amikor a reggeli szentmiséről visszaérkezvén étkezés közben tompa robbanás rázta meg a hajót – egy német tengeralattjáró által lerakott aknára futottak, és a Britannic süllyedni kezdett.
„Mindig szórakozás tárgya volt, amikor a Titanic után arról panaszkodtam, hogy nem tudok fogkefét szerezni” – írta visszaemlékezésében, ezért most a mentőcsónakok felé rohanva még visszafutott a kabinjába néhány személyes értékért, köztük imakönyvéért, ápolószerekért és természetesen azért a bizonyos fogkeféért. Jessop ugyanis ekkor már a tengeri katasztrófák szakavatott túlélője volt, ahogy később az újságcikkek hívták, az Elsüllyeszthetetlen kisasszony, aki az Olympic ütközése és a Titanic 1912-ben bekövetkezett tragédiája (melyet egyébként számos más szomorú esettel egyetemben meg lehetett volna akadályozni) révén elegendő múltbéli tapasztalattal rendelkezett, már ami a tengeri katasztrófák átvészelését illeti.
Megerősítette a beteges gyermekkor
Simon Mills brit szerző és szakértő szerint Jessop szívét megingathatatlan hite és akarata vezérelte a tengeri csapások, súlyos betegségek és személyes tragédiák kövezte életútján, és annak ellenére, hogy a Britannic katasztrófáján veszélyesen közel került a halálhoz, még több, mint harminc éven át óceánjárókon teljesített szolgálatot. „Egyszerűen szüksége volt a munkára, és a tengeri élet volt az egyetlen, amit ismert” – mondja Simon Mills, aki úgy véli, a süllyedő hajók királynőjének a lehető leghamarabb munkába kellett állnia, ha nem akarta, hogy a félelem túl hosszú időre átvegye a hatalmat élete felett.
Pedig korai gyermekkorának éveit elnézve akár ez is bekövetkezhetett volna, hiszen az Argentínából érkezett, bevándorló ír szülők gyermekeként született
Violet három elhunyt testvéréhez hasonlóan kishíján meghalt tuberkulózisban. A tífusz utáni felépülése is maga volt a csoda, de heves élni akarását egyetlen fertőző betegség sem tudta csillapítani.
Szülei birkatenyésztéssel foglalkoztak egészen apja 1903-ban bekövetkezett haláláig, ezután édesanyja – hogy eltartsa hat életben maradt gyermekét ; visszautazott Európába, és hajókon végzett személyzeti feladatokat. Öt év tengeren töltött idő után azonban súlyosan megbetegedett, és az ekkor még csak huszonegyéves Violetre hárultak a családfenntartó kötelességei.
Egyik katasztrófából a másikba
Noha túl fiatalnak tartották a pozícióhoz, a brit postaszolgálat hajói után – hála kellemes személyiségének és gyakorlott nyelvtudásának, ugyanis angolul, spanyolul és franciául is beszélt – felvételt nyert a White Star Line hajótársaság RMS Olympic nevű járatára, melyet kora legnagyobb luxus óceánjárójaként hirdettek. Itt vette kezdetét 1908-ban Violet karrierje, mely 1911-ben kis időre zátonyra futott, pontosabban az Olympic ütközött a Királyi Haditengerészet egyik cirkálójával, a Hawke hadihajóval egy szerencsétlenül manőverezett fordulás következtében. Az erkölcsi, anyagi és ebből adódó jogi károk ellenére az Olympic épségben visszatért a kikötőbe, de Violet-nek új munkahely után kellett néznie. Hamarosan a fülébe jutott, hogy az Olympic testvérhajóján, a szintén Edward Smith kapitány irányította Titanicon lesz is erre lehetősége.
1912. április 10-én Violet újabb utazásra indult a White Star Line második óriáshajójának fedélzetén. Alig négy napja tartották a tervezett útvonalat, amikor április 14-én a grandiózus óceánjáró jéghegynek ütközött és 1500 utasával együtt örökre az Atlanti-óceán mélyére süllyedt. A rettenetes éjszakán 23:40-kor a fekvőhelyén pihenő Violet Jessop éppen befejezte az imát, amikor meghallotta a „halk, recsegő, ropogó, hasogató hangot”, melyről először azt gondolta, valamilyen gyakorlat folyik a fedélközben. Alig három órával később Violet már a sodródó 16-os számú mentőcsónakból figyelte, ahogy az elsüllyeszthetetlennek hitt, hatalmas hajó kettétörik, majd eltűnik a sötét, jéghideg óceánban – magában pedig azt gondolta, ez „bizonyára csak egy álom”.
A hajó lapátjai majdnem bedarálták
A Titanic-katasztrófa után Violet Jessop továbbra is a tengeren dolgozott, következőként az első világháború alatt kórházhajóvá alakított Britannicon ápolónőként, de a sors itt is tartogatott számára szörnyűségeket. A harmadik, egyben legnagyobb White Star-hajó a Titanic ikertestvérének készült, melyen kijavították a katasztrófához vezető egyértelmű hibákat: elegendő mentőcsónakot helyeztek el és megváltoztatták a hajó alapszerkezetét is. Az igyekezet a feltételezett átokkal szemben ellenben kevésnek bizonyult. 1916 novemberében a Britannic ráfutott egy aknára a Kea-sziget közelében, a néhány perc múlva bekövetkezett robbanás pedig még a Titanicon tapasztalt károknál is súlyosabb veszteséget okozott.
A kapitány megpróbálta a szigetre kormányozni a hajót, de közben a vízben már emberekkel teli mentőcsónakok úsztak – az utasok ugyanis azonnal pánikba estek és engedély nélkül megkezdték a menekülést. Violet Jessop a második vízre bocsátott csónakban ült, amikor a Britannic még mindig kavargó óriáslapátjai a szeme látára húzták be az előtte úszó hajót és vele együtt a szerencsétlen utasokat. Violet a vértől vöröslő tengerbe ugrott, s bár súlyos koponyatörést szenvedett, miközben beütötte fejét a hajó acélgerincébe, ismét kicselezte a reá leselkedő halált.
Violet az elkövetkezendő három évben sérüléseiből lábadozott, időközben aztán a háború véget ért, és a grandiózus utasszállítók ismét bevették az Atlanti-óceánt. A három vízi katasztrófa miatt könnyen gondolhatta volna, hogy a szerencséje véges, sőt, talán épp az ő csillagaiban lehet a hiba, de 1920-ban már az akkor újból forgalomba helyezett Olympic fedélzetén találta magát utaskísérőként, és egészen 1950-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a tengeren szolgált. Angliában, Suffolkban telepedett le egy XVI. századi vidéki kisházban, ahol állatokat tartott, és megírta hihetetlen túléléseinek történetét Titanic Survivor: The Memoirs of Violet Jessop címmel, mely után a sajtóban csak Elsüllyeszthetetlen kisasszonyként emlegették. Hogy mi adott számára erőt a folytatásra a sorozatos tragédiák után? Egy barátja szerint a rendíthetetlen élni akarás és ahogy ő fogalmazott, „az isteni beavatkozásba vetett hatalmas hit.”
Kiemelt kép: Wikipédia Commons, nőklapja.hu
