Korábban részletesen írtunk arról, hogy az emberek többsége bizony azt bánja leginkább élete végén, hogy anno nem állt ki elég erélyesen önmagáért. És hát kinek ne lenne legalább egy olyan, még most is gyomrát szorongató emléke, amelyben valaki faragatlanul viselkedett vele, ő viszont csak lefagyott, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel (még most is remegek az idegtől). Miért van az, hogy mindig csak később jövünk rá, hogyan kellett volna reagálnunk?… Nos, erre a kérdésre még mindig nem találtuk meg a választ (ha egyszer összejön, mindenképp megírjuk majd), azt viszont egy harvardi etikettszakértő nemrég megosztotta a világgal, hogyan „illik” visszavágni egy-egy faragatlan beszólásra.

Sokakat azért állít nehéz döntés elé, mikor igazi durvaság éri őket, mert nem tudják, melyik utat válasszák: engedjék el a fülük mellett és kockáztassák, hogy legközelebb is lábtörlőnek használják őket; vagy reagáljanak rá szívük szerint – megint csak kockáztatva, hogy olajat öntenek a tűzre, és további ízetlen heccek célpontjává válnak. Valóban nem könnyű helyzet. Sara Jane Ho a CNBC-nek árulta el tuti haditervét ilyen szituációkra – de mielőtt ezt vázolnánk, fontos hangsúlyozni, hogy Ho bizony nem holmi sarlatán: egy társadalmi konvenciókat vizsgáló iskola (bizonyos Institute Sarita) alapítója, valamint a Mind Your Manners (körülbelül Ügyelj a modorodra!) című Netflix-reality főszereplője, amelyben önként jelentkező egyéneket tanít meg arra, hogyan tehetnek saját jólétükért alapvető illemszabályok betartása révén.

Ha valaki, hát Ho tudja, mit és hogyan kell mondani a legkellemetlenebb helyzetekben – például ha egy barátunk vág a fejünkhöz valami sértőt, esetleg egy munkatársunk kezd személyeskedésbe, vagy épp egy rokon igyekszik a lelkünkbe taposni. „Ha egy barátom valami gonoszat mond, általában csak felnézek, és azt kérdezem:

Jól vagy?”

– foglalja össze a titkát Sara Jane. Szerinte ez a kétszavas válasz azért tökéletes, mert azt üzeni, hogy a beszólást „nem vettük magunkra”, ugyanakkor némi nemtetszést is sugall. Ho hangsúlyozza, hogy a hangsúlyozás itt is legalább annyira kulcsfontosságú, mint maguk a szavak, amiket kiejtünk. Érdemes tehát a gorombaság elhangozta után rövidke szünetet tartani (ekkor a beszélgetőpartnerünk is ráeszmélhet, hogy valami olyasmit mondott, amit nem feltétlenül kellett volna), esetleg sóhajtani egyet, majd minél barátságosabb, őszintén törődő és megértő hangnemben feltenni a nagy kérdést – ügyelve rá, hogy egyértelmű legyen: nem sértésnek szánjuk.

Ki tudja, még az is lehet, hogy kiderül: valóban nem szándékosan sértett meg bennünket a másik (esetleg párkapcsolati, munkahelyi vagy egészségi problémái vannak, és a frusztrációja miatt egyre nehezebb számára összeszedetten viselkedni).

Okos enged, szamár szenved! De szenved?

Ha nem reagálunk semmit, az is hasonló üzenetet közvetíthet, de Ho szerint az a taktika inkább abban az esetben célravezető, ha a minket megbántó személy csupán a munkatársunk vagy távoli ismerősünk (nem pedig életünk szerelme például). „Gyakran úgy érzem, hogy amikor az emberek gorombák, a legjobb, ha egyszerűen nem szólunk hozzájuk.

Hagyjuk, hogy mindenki a saját illetlen viselkedésében dagonyázzon!

– fejtette ki nézeteit. – A legnagyobb erő az, ha megmutatjuk, hogy a másiknak nincs hatalma felettünk”.

Aki azonban mégsem a hallgatást tartja az erő és nagyság netovábbjának, és nem hisz a kill them with kindness-elvében („öld meg őket kedvességgel”, azaz viselkedj annyira kifogásolhatatlanul, hogy aztán ebbe pukkadjon bele a másik), az odavághatja a Jól vagy?-kérdést is – majd, ha esetleg rosszul sülne el a dolog, nyugodtan takarózhat azzal, hogy egy harvardi etikettszakértőtől tanulta. Vagy akár tovább is cifrázhatja az egészet a saját ízlése és belátása szerint (bár erre Sara Jane bizonyára már nem adná az áldását).

Be kell valljam, valószínűleg éppen azért nem fogom használni ezt a szófordulatot, mert félő, hogy ha bedobom, csak egy végeláthatatlan szájkaratézásba csapunk – a tahó másik és én, a helikopter.

Kiemelt kép: Getty Images