A Magyar Régész Szövetség 2023-ban június hónapban tartotta hivatalosan a Magyar Régészet Napját, melynek központi témáját az Istenek, ideák és hősök adták, mindeközben kapcsolódó rendezvényén, a Régészet éjszakáján a tudomány egy sokkalta sötétebb fejezetébe engedtek betekintést. A hazai régészeti ünnep egybeesett Győri-Pórszász Anna önálló tárlatának megnyitójával a tatai Kuny Domokos Múzeumban, mely tárlat a múzeumok és az emberek viszonyát hivatott bemutatni. A régészettel kapcsolatos kérdéseinkre a régész-muzeológus segített válaszokat találni.
„A múlt ismerete azért fontos, mert fejleszti az emberek önismeretét, amivel ma jócskán foglalkozunk”– támasztja alá Anna a régészet kapcsán gyakran emlegetett gondolatot, mely szerint a múltunkat megismerve számtalan jelenbéli kérdésünkre is választ kaphatunk, ez pedig segít abban, hogy tudatosabban tekintsünk a jövőbe. „Tudni szeretnénk kik vagyunk, honnan jöttünk, mit keresünk itt. Fontos lenne, hogy az emberek lássák azt, hogy a felszín alatt milyen motivációi voltak a múltban élő embereknek, így jobban megismerjék önmagukat is.
Gondoljunk csak bele, napjainkban is szívesen foglalkozunk azzal, ki hogyan néz ki, mit eszik, mit visel, hová megy nyaralni, ezek a hétköznapi kérdések pedig mindenhol megjelennek a régészetben is.”
Ez a természetes kíváncsiság ráadásul úgy tűnik, közel egyidős az emberiséggel, ugyanis már az ókori civilizációkban is éltek olyan emberek, akik érdeklődtek a múlt iránt és gyűjtötték, kutatták, megőrizték a hátrahagyott ősi tárgyakat és emlékeket. A modern régészet, ahogy a mai formájában ismerjük azonban még váratott magára néhány évszázadot, alapjait ugyanis egy William Flinders Petrie nevű egyiptológus, a régészet tudományos módszertanának egyik úttörője fektette le a 19. század végén és a 20. század elején. Mégsem az ő inspiráló alakja, hanem H. Rider Haggard angol regényíró fiktív karaktere, a csapongó régész és felfedező, Allan Quatermain ihlette azt a figurát, akiről a legtöbbünk a régészetre asszociál – az Indiana Jones által képviselt romantikus és kalandos tudománynak azonban vajmi kevés köze van a valósághoz.
Fotó: Győri-Pórszász Anna
„Amit az emberek általában hisznek a régészetről, az nem felel meg az igazságnak, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne rengeteg csodálatos része, mint egy új település megismerése vagy egy ember élettörténetének elmesélése a temetkezése alapján. Rengeteg feladatunk van, de nem mesébe illőek, a kutatások és feltárások izgalmai teljesen más típusú, sokkal hétköznapibb nehézségekkel állítanak szembe minket.”
Inspiráció a múltból
Az egyik ilyen kihívás az emberi történelemmel foglalkozó múzeumok látogatóinak csökkenő létszáma, pedig bőven lenne hova mennünk, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa szerint ugyanis mára 60 ezerre tehető a világszerte működő múzeumok száma. Arra a kérdésre, hogy a kíváncsiság mellett miért járunk ma is múzeumokba, már a British Museum és a University of Leicester kutatói is próbáltak választ találni 2016-os kérdőívükben. Eredményeikben fel is tárták, a kiállítások látogatásának legnagyobb mozgatórugói természetesen a tudás bővítése, az oktatási lehetőségek kihasználása, de ott sorakoznak még a történelmi és kulturális élmények, a művészetek, hagyományok megismerése és nem utolsó sorban az inspirációszerzés, ami a fiatalok számára nem csupán a jelen, de a múlt emberétől egyaránt származhat.
„Hol éltek, miket ettek, mit viseltek, miben hittek, hogyan temették el halottaikat? Ha érdekesen van tálalva, a fiatalok figyelmét is fel lehet kelteni ilyen kérdésekkel, hiszen a kiemelkedő leletek, nagyszerű történetek mögött végig az ember lakozik.
Ez a feladat egy kölcsönös kapocs a múzeum és a látogatók között, aktuális kiállításunk fő célja is épp a múzeum és az emberek kapcsolatának bemutatása, hogy együtt hozzuk közelebb azt a világot, amiben a korábbi világok emberei éltek. Minél távolabb vagyunk ugyanis az időben, annál kevesebb információnk van a régmúlt emberéről, és a támogató közönség, az érdeklődő laikusok vagy lelkes rajongók nélkül nem kerülhetnének elő a múlt emlékei. Sajnos a legtöbb esetben a nem szeretem a törit hozzáállást tapasztaljuk, pedig egyébként lehetne ez egy olyan tevékenység is, mint a moziba vagy étterembe járás. Szeretnénk a múzeumon belül is olyan platformokat létrehozni, ahol a fiatalok és az idősebb generáció egyaránt tud azonosulni, és el tudja sajátítani a tudást, ami a birtokunkban van.”
A kiállításon bemutatott tárgyakat laikusok találták (Fotó: Győri-Pórszász Anna)
Nemcsak a történelmi alakok lehetnek hősök
Anna szerint noha a történelmi hősök a mai kor embere számára távoli alakoknak tűnhetnek, a múzeumokon keresztül kapcsolódhatunk hozzájuk, meríthetünk tulajdonságaikból, tetteikből, kitartásukból, különösen a fiatalabb generációk, akiket gyökereik megértése átsegíthet identitásválságukon. Az idei Istenek, ideák és hősök címet kapó Régészet Napja is erre próbált rávilágítani, hogy a régészeti kutatások során feltárt tárgyak és helyek túlmutatnak a funkcionális szerepükön és attól, hogy egy múltbéli kor világszemléletét tükrözik, a hétköznapok szintjén ma is jelen vannak.
Ugyanígy az egykori hősök, akik párhuzamba állíthatók a jelen kiemelkedő alakjaival, a modern közösségek számára is formáló erővel bírnak, hozzásegítenek az átfogóbb megértéshez, a világban való helyünk, értékeink és hitünk megtalálásához. Anna ezenfelül hozzáteszi, amikor azt mondjuk, hősök, sokan történelmi alakokra gondolnak, de ne tévesszük szem elől azokat a régészeket sem, akik nélkül nem lennénk ott, ahol most vagyunk. Ha ők nincsenek, rengeteg tárgy az enyészet részévé vált volna, ma azonban hála munkájuknak – itt kiemeli Lenhardt György, Kállay Ödön és Petrovics Jenő eredményeit – megismerhetjük a múlt embereinek történetét és beépíthetjük a sajátunkéba.
A régészet sötét oldala
Ahogy a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie – akinek második férje a neves brit archeológus, Max Mallowan volt – is beszámol róla Így éltünk Mezopotámiában c. könyvében, közel-keleti ásatásaik idején a munkások gyakran megkapták a talált ereklyék értékét fizettség gyanánt, hogy ezzel megelőzzék az esetleges rablásokat. Ugyanis a műtárgylopás is az archeológia sötét oldalához tartozik, mely a Régészet éjszakájának szolgált központi témájául, de mielőtt az „azé, aki megtalálja” elvre gondolnánk, Anna eloszlatja kincsvadász reményeinket.
„A régészeti tárgyak az állam tulajdonát képzik, így a szabályozások nyomán dolgozunk mi is. Sajnálatos módon nagyon sok negatív eseménye van a múzeumoknak, erről a sajtó is be szokott számolni. Az illegális kereskedelemben ezek a tárgyak nagyon kelendőek.” Az ásatás helyszínéről eltűnt tárgyak mellett mi laikusok már főleg inkább azokról az esetekről értesülünk, melyek elveszett múzeumi kincsekről számolnak be – Leonardo da Vinci Mona Lisa képe 1911-ben tűnt el, de lába kélt már a híres Tutanhamon-sír kincsei közül jó néhánynak, és az athéni Akropolisz Elgin márványait is védelmi célból szállították át Londonba.
Anna hangsúlyozza, szerencsére döntő többségében inkább lelkes segítőkkel, mintsem hazárdírozó fosztogatókkal vannak körülvéve, sőt, épp azok révén, akik számára fontos a történelem és a helytörténet, jöhetett létre a Magyar Nemzeti Múzeum társszervezésével rendezett tárlatuk is. A Kuny Domokos Múzeum Ami a lábunk alatt hever című kiállítása a tudomány és a közösség kapcsolatára épít. A leleteket főként a lelkiismeretes önkéntesek találták meg, ők mesélnek a felkutatás körülményeiről, beteljesítve ezzel a bennük élő, régész kalandokról ábrándozó gyermek álmát, ezt látva pedig kijelenthetjük, azért mégis akad az archeológia valósága mögött egy kis hétköznapi meseszerűség.
Kiemelt kép: Győri-Pórszász Anna
