Mint szokták mondani, a családját nem választhatja meg az ember, de a barátait szerencsére igen. Ha van mellettünk támogató barát, akkor az élet legnagyobb viharaival szemben is fel vagyunk vértezve.

A Virginiai Egyetem kutatói szemléletes kísérlettel bizonyították be, mekkora ereje van a barátságnak. Diákokat vezettek egy hegy elé, jókora zsákkal a hátukon. Meg kellett tippelniük, milyen meredek a hegy. A kísérleti csoport tagjai­nak a barátjukkal párban kellett elvégezniük a gyakorlatot. Azok, akik egy baráttal vállvetve álltak neki a feladatnak, kevésbé ítélték meredeknek a hegyet, sőt, minél intenzívebb, régibb volt a kapcsolat, annál lankásabbnak tippelték azt.

A tanulmányt Gesler Lili pszichológus említi. Mint mondja, vizsgálatok egész sora igazolja, hogy akiknek vannak barátaik, azok hosszabb ideig és egészségesebben élnek, és hogy akik szoros kapcsolatokat ápolnak, azok boldogabbnak vallják magukat. Ha belegondolunk, a barátság evolúciós szempontból is fontos dolog, hiszen annak idején a túlélésünk múlhatott azon, vannak-e a közelben támogató társak.
Ma már nem feltétlenül élet-halál kérdés a barátságaink minősége. Habár akad olyan eset, amikor talán mégis…
– Öt éve, amikor elhagyott a férjem, iszonyúan a padlóra kerültem – meséli a negyvennyolc éves Flóra, aki röntgenasszisztensként dolgozik. – Fél évre rá kialakult nálam egy makuladegeneráció nevű szembetegség. A nagyapámnak is volt ilyen, végignéztem, hogyan vakult meg és vált szinte magatehetetlenné élete végére. Amikor észrevettem magamon a tüneteket, teljesen kétségbeestem. Ráadásul a fiam akkor került vidéki kollégiumba, attól tartottam, őt sem fogom tudni autóval látogatni. Amikor mindez együtt rám borult, kicsúszott a számon egy mondat a barátnőm előtt: „Itt a vége, kész, nem bírom tovább, elfáradtam.”
Másnap felhívott beszélgetni. Harmadnap a másik barátnőm csörgött. Negyednap a harmadik. És újraindult a körforgás. A három legrégebbi barátnőm összebeszélt, és menetrendszerűen telefonáltak, hogy tartsák bennem a lelket. Ez így ment hetekig. Közben a kezelések hatására a szemem is jobban lett, és lelkileg is kezdtem egyenesbe kerülni. Pedig jött még a korábbiaknál is rosszabb egy áttétes daganat formájában, de érdekes módon az már nem viselt meg annyira. Le is győztem. Hogy miről szólt az a mindennapos csevej? Már nem emlékszem. Hétköznapi semmiségekről. Azóta sem elemeztük ki, nem tépegetjük fel a sebeket, de továbbra is ott vagyunk egymásnak.

A jóban is melletted áll

Egy igaz barátságban megélhetjük a mély ismerősség és az elégedettség érzését, a folyamatosságot, a bizalmat, a biztonságot, azt, hogy számíthatunk a másikra – magyarázza a pszichológus.
A negyvenöt éves Vik életében különösen nagy jelentősége van a legjobb barátnőjének.
– Hatévesen elveszítettem a szüleimet, a nagymamám nevelt fel, aki huszonkét éves koromban halt meg – meséli. – Szerencsére addigra Ritával már elválaszthatatlanok voltunk. Pedig a gimiben először csak a különbözőségünk tűnt fel: én voltam a balettos, szőke, aki szereti a divatos ruhákat, ő a mély hangú, magas szárú cipős, katonai hátizsákos. De aztán felfedeztük, mennyire hasonló az értékrendünk. Igazi, hátat a hátnak vető barátság alakult ki közöttünk. Még a gimiben megfogadtuk, hogy egymás gyerekeinek a keresztanyjai leszünk. Rita egy kicsit később érő típus, engem pedig mindig hajtott a túlélési ösztön, így eleinte bizonyos dolgokban előrébb jártam, mint ő. A jogi egyetem elvégzése után nem sokkal önálló ügyvédi irodát alapítottam, a páromat is hamar megtaláltam. Ahogy nekem kezdett jobban menni, próbáltam visszaadni abból, amit kaptam. Neki is, meg az életnek is. Elvittem őt Párizsba,­ Rómába, a Maldív- és a Seychelle-szigetekre. Azt hiszem, nemcsak arról ismerszik meg a jó barát, hogy melletted áll-e a bajban, hanem arról is, hogy elviseli-e, amikor téged a tenyerén hordoz a Jóisten. Ehhez kell az igazi szeretet. Rita soha nem volt irigy vagy önző, és az élet őt igazolja, mert neki is szépen alakult a sorsa. Természetesen ő a tizenkét éves fiam keresztanyja, én pedig most vehetem magamra ezt az örömteli köteléket az ő kisbabája mellett. Az igazi barátságban nem azt nézzük, mi a rossz a másikban. Persze, ismered ezer hibáját, tudod, mit tett tavaly nyáron… De mindenekfelett számíthatunk egymásra. Tavaly, amikor egy szombatról vasárnapra virradó éjjel a férjemen életmentő akut műtétet kellett végrehajtani, hajnali kettőkor hívtam Ritát, hogy jöjjön át vigyázni a fiunkra. Tíz percen belül ott termett. Nagyon sok kedves ismerősöm van, és hamar találnék jó társaságot egy kellemes péntek estéhez. De igazi barátom csak egy van.

Folyamatos párbeszéd

A pszichológus úgy látja, többek között az teszi próbára a hosszú távú barátságokat, hogy egy irányban fejlődünk-e, és hogy ugyanaz marad-e az értékrendünk.
A támogató barátságban kulcsszónak tartja a kölcsönösséget. Tulajdonképpen egy folytonos dialógus az egész.
– Ha például úgy alakul a szereposztás, hogy a barátok mindig kizárólag az egyikük problémáival foglalkoznak, míg a másik csak hallgat és segít, akkor felborulhat az egyensúly, és ez hosszú távon nem szerencsés – mondja a szakember. – Aki úgy érzi, hogy kevesebbet kap, annak érdemes szóvá tennie, hogy neki ez nem olyan komfortos. Ez egy nehézség vagy krízis, az is benne van a pakliban, hogy végül nem sikerül túljutni rajta. Bizonyos barátságok nem életre szólók, de attól még megvolt a maguk fontos szerepe a történetünkben.
Bár szakértőnk lényegesnek tartja a barátságokban a személyes érintkezést, adódhat úgy, hogy be kell érnünk a távbarátsággal.
– Az egyik Ágival általános iskola, a másikkal gimnázium óta vagyunk barátnők – meséli Zsófi, a negyvenegy éves közgazdász. Hol az egyikük élt a tengerentúlon, hol a másikuk a Közel-Keleten, de mindig tartottuk a kapcsolatot. Előfordult, hogy videocseten keresztül „vezettek körbe” a lakásukban, és amikor hazaköltözésük után egyikük férje nem érkezett meg időben a kisbabájuk születésére, mi mentünk be elsőként a kórházba. Ma is mindenben számíthatunk egymásra. Amikor sok évvel ezelőtt lemondtam az esküvőnket a korábbi párommal, az egyik barátnőmmel ugyanarra az időszakra szerveztünk magunknak nyaralást, hogy ne kelljen otthon szomorkodnom. Együtt sírtunk, amikor meghalt egyikük édesapja, és együtt örültünk a negyvenedik szülinapi bulijainkon vagy a gyerekeink keresztelőjén – akkor is, ha az én gyerekeimnek ők a keresztanyjai, ők azonban mást választottak erre a posztra. Ennyi év után már túl vagyunk azon, hogy felesleges dolgokon megsértődjünk. És amikor a kamasz lányomnak a saját tinikoromban készült fotókat mutogatom, jólesik, amikor felkiált: „Nahát, Ágiék már akkor is ott voltak melletted!”

Hogyan lehetünk egymás támaszai?

Tegyük:
• Empátia – Próbáljuk megérteni, min megy keresztül a másik, és fejezzük ki, hogy együttérzünk vele.
• Érvényesítés – Mondjuk el, hogy amit érez, az érthető, normális, akkor is, ha mi nem feltétlenül úgy reagálnánk, ahogy ő.
• Tegyünk fel konkrét kérdéseket – Például ezt: Mire van most szükséged?

Ne tegyük:
• Ne bocsátkozzunk feltételezésekbe – A barátunk nem biztos, hogy ugyanúgy gondolkodik, mint mi, hallgassuk meg az ő nézőpontját.
• Ne mi akarjuk megoldani – Ne vegyük magunkra ezt a felelősséget. Ez nem a mi feladatunk, ráadásul gyerekstátuszba helyezi a másikat.
• Ne hasonlítgassuk össze a problémáinkat – Sem az „Én is pontosan ezt éltem át!”, sem „A te bajod sokkal kisebb/nagyobb az enyémnél!” nem vezet sehová.

 

Illusztráció: Getty Images