KINCSEK OTTHONRÓL
Édesapám agykutató volt, igazi reneszánsz ember, óriási tudással. A nővéremmel végig azon dolgoztunk, hogy méltók lehessünk az elismerésére. Zongorázni is miatta kezdtem gyerekként, őt utánoztam, szinte mindennek, ami ma fontos számomra, köze van hozzá. A zene világát, amiben mozogtam, sokra értékelte és nagyon szerette. Édesanyámtól pedig megtanultam dolgozni, ideértve a szellemi munkát is. Amikor hatévesen kitaláltam egy regényt, még nem tudtam írni, ő jegyezte le. Az ásványoktól a lepkékig mindent gyűjtöttem, és abban is segített, hogyan érdemes ezeket a gyűjteményeket kezelni, pontosan, szisztematikusan, türelemmel, kitartással. Ennek hasznát vettem a karrieremben is.
A KÍVÁNCSISÁG MŰVÉSZETE
Könyvek között nőttem fel. Misztikus tárgyaknak éreztem őket már akkor is, amikor még nem tudtam olvasni, másrészt édesapámat is mindig könyvvel a kezében láttam. Már gyerekként sokat olvastam, antikváriumba jártam. A világot a könyveken keresztül ismertem meg, életem legfontosabb létezési formája, hogy olvasok. Általában, amikor valamit elkezdünk szétosztani, előbb-utóbb elfogy. Viszont van két dolog, amit ha herdálunk, akkor növekszik: az egyik a szeretet, a másik pedig a kíváncsiság. Az olvasással a kíváncsiság és a világ iránti csodálat megsokszorozódik.
MÉLY ÖRVÉNY
Bár korábban is pötyögtem, hivatalosan elég későn, tizenegy-tizenkét évesen kezdtem el zongorázni. Már előtte is éreztem valamit belőle, de igazán az aktív zenéléssel fedeztem fel a zenének azt a mély örvényét, ami magával rántott, és azóta is folyamatosan visz az életemen keresztül. Jó barátságban vagyok a szavakkal is, viszont a zene oda nyit ablakot, ahol az ember elnémul. Nagyon tetszik az a tudományos feltevés, amit édesapámtól hallottam, hogy az emberek előbb zenéltek, mint hogy beszélni tudtak volna, tehát az agyban az éneklésért felelős rész ősibb, mint a beszédet irányító terület.
