A folyamatos online jelenlét, a megnövekedett képernyőidő, és gyerekekre (és persze felnőttekre) ömlő információáradat és végtelen inger megnehezíti, hogy az igazán fontos dolgokra figyeljünk. A Stanford Egyetem egyik oktatója és sikeres életvezetési tanácsadó könyvek szerzője, Nir Eyal a CNBC-n közölt írása szerint van egy fontos készség, amivel a gyerekek felvértezhetnék magukat a káros digitális hatásoktól. Szüleik mégsem tanítják meg nekik.

Miután évekig tanulmányozta a pszichológia és a technológia érintkezési területeit. Arra jött rá, hogy

az egyik legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek, hogy nem adnak a gyerekeiknek olyan önállóságot, amivel maguk irányíthatják a saját idejüket.

Pedig ha ezt lehetővé tennék számukra, az óriási ajándékot adnának nekik. Még akkor is, ha időnként kudarcot vallanak. A szakértő saját kislányát megfigyelve jött rá a megoldásra.

Képernyőidő az oviban

„Amikor a lányom ötéves volt, és már kérlelhetetlenül ragaszkodott az általunk kiszabott képernyőidő növeléséhez, a feleségemmel tudtuk, hogy cselekednünk kell. A lehető legegyszerűbben, gyereknyelven elmagyaráztuk neki, hogy a túl sok képernyőidő más dolgok rovására megy. Óvodásként épp kialakulóban volt az időfogalma, így nagyon jókor magyaráztuk neki, az idő véges, és azon, hogy hogyan osztja el, rengeteg dolog múlik.

Ha túl sok időt töltött az alkalmazásokkal és videókkal, kevesebb jut a barátokkal való játékra a játszótéren az úszásra. Vagy az anyával és apával való együttlétre, vagy bármi másra, amit szeretne csinálni. Elmagyaráztuk azt is, hogy a kütyüjén lévő alkalmazásokat és videókat nagyon okos emberek készítették, úgy, hogy nagyon jól essen nézni őket és az ember nehezen szálljon ki belőle. Ezután megkérdeztük tőle, hogy mennyi képernyőidőt tart jónak naponta.

Tudtuk, hogy mit vállalunk ezzel, és esetleg óriási vitákba bonyolódunk, de megérte megpróbálni”

– mondta a szakember.

Annyi más van a kütyüzésen túl, és ezt már egy óvodás gyerek is tudja! (Fotó: Getty Images)

A kislány ugyanis, ahelyett, hogy azt válaszolta volna: egész nap, azt kérte, hogy napi két mesét (kb.45 percbe kényelmesen belefér) nézhessen meg. Azt, hogy hogyan mérik majd az időt, szintén közösen beszélték meg. A pszichológus ugyanis azt szerette volna elérni, hogy a kislány megtanulja önmagát szabályozni, azaz ne az ő szülői tekintélye korlátozza a mesenézési időt. Egy konyhai időzítőt választottak és megbeszélték, hogy ha nem lesz képes egyedül betartani a vállalást, újra el kell, hogy beszélgessenek a dologról. 

Képernyőidő egy tininél

Ayal lánya ma már 10 éves, temperamentumos nagylány, aki még mindig maga felel a képernyő előtt töltött időért. Ahogy nőtt, némileg módosította a saját maga által felállított irányelveket. Például a napi két mesét néha hétvégi nagyfilmre cserélte, a konyhai időzítőt pedig más eszközökkel váltotta, de a pszichológus szerint épp ez a lényeg: ezek az ő szabályai, és ő felel a betartásukért.

„A legjobb az egészben, hogy amikor lejár az ideje, nem az apja lesz a rosszfiú, hanem a készülék jelzi neki, hogy elég volt.” – mondja a szaki, aki szerint mindez azért fontos, mert óriási segítséget jelent az önszabályozásban, felelősségvállalásban és a médiatudatosságban is. Ez a három dolog, – megint csak a szaki szerint – kulcsfontosságú a mentális egészséghez. 

Digitális nevelés otthon

Nagyon eltérő, hogy a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődése egy egy adott korban milyen alkut tesz lehetővé. Így nem biztos, hogy saját ötévesünkkel ilyen, vagy ehhez hasonló paktumokat köthetünk. A szaki mindenesetre azt mondja, ne becsüljük alá saját gyerekünk képességeit! Inkább vonjuk be az őt érintő kérdésekbe, sőt segítsük őt abban, hogy saját maga határozhassa meg a szabályokat. Ha ugyanis a szülők a gyerekek kategorikusan  korlátokat, akkor a gyerekeket neheztelésre késztetik, és arra ösztönzik őket, hogy becsapják a rendszert.

Ha viszont közös volt a szabályalkotás akkor megtanulják azokat a készségeket, amelyekre szükségük van a konstruktív életvezetéshez akkor is, ha a szülő nincs ott. A szakértő emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy közös szabályalkotás ide vagy oda, az alapvető kereteket a szülőknek kell kijelölni. Vannak ugyanis olyan nevelési területek is, amiben nincs helye kompromisszumnak. Ahol viszont a legkisebb esélyét is érezzük annak, észérvekkel is hatni tudunk, érdemes kipróbálni az önszabályozó módszert. 

Kiemelt kép: Getty Images