Karikásostor-csattogtatás, kézművesvásár, pásztormúzeum, Kilenclyukú híd. Már a csárda környékén meglegyinti a látogatót a hortobágyi romantika, de ha kíváncsiak vagyunk, miért ejtette rabul oly sok ember szívét a rónaság, ki kell menni a puszta szívébe.
„Természeti szépséget elmondani annak, aki hasonlót nem látott, nem lehet. Hogyan érti meg a késő nemzedék, ha azt mondom, hogy asztalsima terület oly távolságban, ameddig a szem ellát. Megrendítő, mikor az ember megáll a közepén, s körülnéz. Az ősidők végtelensége, komor vigasztalansága, amely azonban nem lehangoló, hanem fölemelő. Az ember először is nagyot lélegzik. Teleszívja a tüdejét szabadsággal, békességgel, tömör nyugalommal. Az az érzés támad fel, hogy az ember és a Természet millióéves harcban nőtt össze az örök istenséggel, a vad természettel” – írta Móricz.
Petőfinek a puszta iránti rajongása szintén legendás, ő így vallott erről egy levelében: „…nagyszerű látvány következik: a puszta, a Hortobágy! Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka. (…) Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! Megmérhetetlen a látóhatár, s olyan, mint egy kerek asztal, leborítva az ég világoskék üvegharangjával, melyet egy felhőcske sem homályosít.”
Hasonló szerelembe esett a tájjal ifjúkorában a mi kalauzunk, dr. Aradi Csaba, az idén ötvenéves Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója is, aki szerint a puszta neveli, türelemre inti a ma rohanó emberét. Mint mondja, abban is lehet gyönyörködni, ahogyan a messzeségben a föld és az ég összeér, de abban is, ha leguggolunk, a természet részévé próbálunk válni, és várunk. Megjelenésünkre minden megriad, elfut, menekül, ami él és mozog, de ha csendben figyelünk, szép lassan visszatér. Érdemes időt szánni erre, és azt is elfogadni, hogy nem vehetjük biztosra, az adott pillanatban mit kapunk a természettől. Hogy ismét Móriczot idézzük: „A Hortobágy nagy úr. Az csak annak ad, akinek akar. Olyan, mint a szűzlány. Kényes és válogatós. Csak szerelemből.”
Magyar sorsszimbólum
A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk legnagyobb és legrégebbi nemzeti parkja, a világörökség része. Európa egyik leghatalmasabb füves pusztája valamikor a Tisza és mellékfolyói ártere volt. Felszínén gyepek és erdők, mocsarak, löszös és szikes területek mozaikja rajzolódik ki. A tájat az áradások, az időnként még ma is fellobbanó tüzek és a legelő állatok formálták-formálják. Amikor a klímaváltozás hatásairól kérdezem, kísérőnk azt mondja, mivel itt egyébként is a meleget és a szárazságot viszonylag jól tűrő fajok honosak, a flórában és faunában nincs jelentős változás, hacsak az nem, hogy a korábban a tőlünk északabbra fekvő területekről a téli hideg elől idevándorló fajok ritkábban teszik tiszteletüket nálunk: már nincs okuk rá.
A Hortobágy egyedülálló érték, sokak szerint a magyar táj (és a magyar lélek) esszenciája. Máig őrzi sajátos tájszerkezetét, különleges növény- és állatvilágát, ráadásul a pásztorok itt a mai napig folytatják apáról fiúra szálló hivatásukat. Ahogyan Aradi Csaba fogalmaz, a Hortobágy évszázadok tárgyi és szellemi örökségét őrizte meg, természeti gazdagsága, tájképi szépsége, néprajzi hagyományai együttesen emelik féltve őrzött nemzeti kincseink közé. Mint mondja, a puszta a végletek világa, ahol fölsejlik nomád eleink élete, kapcsolata a csodálatos, de a megélhetéshez szükséges javakat szűken mérő természettel, tehát mindazzal, ami a Hortobágyot magyar sorsszimbólummá emelte.
Aki kíváncsi minderre a gazdagságra, az – bizonyos feltételekkel – szinte bármilyen eszközzel bejárhatja a pusztát: gyalog, biciklivel, lóháton, autóval, szekéren, kisvasúttal vagy csónakkal. Érdemes előre eltervezni, pontosan mit is szeretnénk megtapasztalni, mert bizonyos látnivalókat csak előzetes bejelentkezés után, esetleg csoportosan lehet megnézni. A nemzeti park honlapja (www.hnp.hu) bőséges információval lát el, de a csárdával szemközt található modern, interaktív bemutatóknak is helyet adó látogatóközpontban szintén kérhetünk segítséget, hiszen ott is komplett túraajánlatokkal várnak.
