1. ENGEDTEK SZÁRNYALNI

Már gyerekkoromban is másra vágytam, mint a kislányok általában, sosem akartam királykisasszony vagy menyasszony lenni. Akaratos, makacs és energiától túltengő voltam, a szereplés érdekelt. Édesanyám ezt ösztönösen felismerte, és mindenféle különórára beíratott. Megmutatta, milyen irányokba lehet elindulni, miből lehet válogatni. Kezdetben a mozgás volt a kifejezőeszközöm, tornáztam és balettoztam, aztán jött a színészet, és csak utoljára az éneklés. Köszönettel tartozom édesanyámnak minden döntéséért, ideértve azt is, hogy 1982-ben átköltöztünk Erdélyből Magyarországra. Enélkül nem tudtam volna beteljesíteni azt, amiről mindig is álmodtam. Az egész élete rólam szólt, amiért örökké hálás leszek neki.

2. KÉNYSZERŰ IRÁNYVÁLTÁS

Óriási kudarcnak éltem meg ötödikes koromban, hogy két év után elutasítottak a Balettintézetből. Ez egy fontos elágazása volt az életemnek − eldőlt, hogy nekem más lesz az utam. Ma már tudom, hogy a Jóisten nem balerinának szánt engem, és valójában én magam sem ezt akartam, de akkor nehezen viseltem az elutasítást. Lassan gyógyuló típus vagyok. Viszont ötven fölött már nem engedek ilyen mélyre dolgokat, nem érdemes, mert csak belehalni lehet. Megtanultam, hogy nem kell olyan komolyan venni az életet.

3. SZUPERNŐK

A zenei példaképek közül számomra Janis Joplin és Tina Turner volt meghatározó. Karakteres nők, karakteres hanggal. A Joplin által képviselt erő inspirált, a dekadenciája viszont sosem vonzott, a kemény sportolói múltam szigorú keretet szabott az életemnek, nem érdekeltek a különböző pusztító szerek. Tina Turnernek viszont a zenéje mellett a külseje és a személyisége is lenyűgözött, őt igazi csodanőnek láttam. Az East együttessel mi voltunk az előzenekara, amikor 1990-ben Budapesten lépett fel, a színpadról nézhettem végig a koncertjét. Elállt tőle a lélegzetem, azt éreztem, itt kezdődik a könnyűzene. Egy hétig tudnék erről mesélni.