Múlt hétvégén, alig pár órája lett vége az iskolának, épp csak felkerült a táblára a vakáció szó v-je, elzarándokoltunk a legközelebbi tópartra, hogy méltóképp megünnepeljük a nyári szünet első napját, ami abból állt, hogy bokáig beleálltunk a jéghideg vízbe, fagyiztunk (anya, most legyen két gombóc, már nincs suli!), és elégedetten heverésztünk a füvön. 

Amit én pár perc után eluntam, és azt kezdtem el számolgatni, hányan lapozgatják az újságunkat a közeli törülközőkön. Sokan, úgyhogy örültem. Mellettem egy piros fürdőnadrágos úriember hangosan kommentált minden cikket („Nézd, hát őt de rég láttam, de jó, pont ide utazunk… Á, őt mindig kedveltem… Megfejthetem a rejtvényt?”), felesége lehunyt szemmel próbálta élvezni a nyugalmat, halk mormogással felelgetett. Férje elégedetten nekiállt kitölteni a feladványt. 

Ilyenkor érzem, hogy megéri későig kéziratot szerkeszteni, korán kelni, hiszen örömet, kikapcsolódást, pár óra elmélyülést adunk.

Ebbe a lapszámunkba is készült sok tartalmas írás, melyeket nyaralás alatt olvashatnak: megtudjuk, hogy létezik-e haszontalan tudás (14. oldal), megismerünk egy hős apukát (27. oldal), új rovatunkban Orvos-Tóth Noémi mesél nekünk, retró nyaralások képeit böngészhetjük (64. oldal), és Fábián­ Janka, Grecsó Krisztián, Schäffer Erzsébet és Szabó T. Anna nekünk írt történeteit olvashatjuk. Persze nem csak a strandon.